EST. 2002

200 lóer? és 200 kilogramm!

Borsay Szabolcs, az X-Bike motorosbolt tulajdonosának már nem az els? épített motorja ilyen stílusban, és most tényleg magasra tette a mércét, több okból is. El?ször ott van az alap, amib?l készült: egy Suzuki Gsx-R 1300 Hayabusa, na és abból sem egy régi ütött-kopott modell, hanem az új 2008-s változat, ami ugye már magában sem egy olcsó motor. Az átalakításnak az alapvet? célja az volt, hogy a motor súlyát radikálisan csökkentve egy olyan, a B-King-hez hasonló, mégis egyedi motor készüljön el, amir?l nehéz els?re eldönteni, hogy nem így gördült le a futószalagról.

A súlycsökkentés els? fázisa az volt, hogy gyakorlatilag az összes csavar a blokkdeklikben feketére eloxált alura lett cserélve a tehervisel? részeken mint például a fék, lábtartó, a villahíd pedig titánra. Ezen kívül lekerült az összes olyan fölösleges dolog, mint az idomok, a nagy m?szerfal, aminek a helyét egy kis Gsx-R 1000 panel váltotta úgy, hogy a kapcsolható A-B-C mód is tökéletesen m?ködik minden egyéb kontroll-lámpával együtt.

A leglátványosabb és egyben legtöbb fejtörést okozó átalakítás mégis a váznyúlvány és a hozzá kapcsolódó idom és ülések okozták. Ugyanis ami els? ránézésre szinte egy az egyben stimmelt, az a végén sok órába került, mire elnyerte végleges formáját. A GSX-R 1000 K2 váznyúlvány, idom és ülések közül a váznyúlvány kisebb átalakítással a helyére került, de az els? ülés nem akart passzolni a tankhoz, viszont az eredeti Hayabusa ülés nem passzolt az idomhoz – így nem volt más megoldás, a két üléslap ketté lett vágva és egy ügyes m?anyaghegeszt? által összerakva így ezután már tökéletesen passzolt mindenhol. Az ülések újrakárpitozását egy speckó csúszásmentes anyagból az NR m?hely valósította meg ami szolíd, visszafogott mint ahogyan az egész motor. A hátsó idom alá a Hotbodies-t?l érkezett undertail ledes lámpákkal.

Amíg a komolyabb átalakítást igényl? dolgok készültek, addíg lassan megérkezett minden alkatrész amire szükség volt. Így a Performance Machine Cartel countrast cut egy darabból mart kerekei a hozzá passzoló Vortex alu lánckerékkel ami két foggal nagyobb, hogy még harmadik fokozatban se kelljen kuplungolni egy kis egykerekezéshez. A felnik gyári méretben lettek rendelve így a gyári méret? 190-s hátsó és 120-s els? Pirellik kerültek rájuk, hogy ami mindig is fontos volt Szabolcsnak, ne csak jól nézzen ki hanem jól használható is legyen a motor. Így egy igazi kanyarbajnok lett a Suzuki sportolójából. Köszönhet?en az LSL cég Superbike villahídjának és kormányának a motort nagyon könnyen lehet egészen mélyre dönteni miközben végig megmarad a stabilitása. A fogyókúra végére a sikerült 30 kg-t nyerni ami persze köszönhet? a rozsdamentes 4:1-be kipufogó rendszernek is aminek a végén egy teljes karbon Laser Hotcam2-s versenydob próbálja mérsékelni a 200 lóer?re növelt blokkból kirobbanó hangokat.

A váznyúlvány után a tank volt a következ?, ami átalakítást igényelt. Ugyanis gyárilag az els? rész két oldalán befelé „horpad” ami nem tetszett Szabolcsnak így ez is átalakult. Majd jöhetett a fényezés amit a maga módján lett „érdekes” ugyanis els? ránézésre egy sima metál fekete szín látszik de közelebbr?l megnézve, pláne ha a nap is süt, el?tünik az a 10% gyöngyház-sötétzöld, ami a metálfeketébe lett keverve. Nem kihívó, mégis szép, elegáns szín mindenféle felirat, embléma nélkül. Az egyetlen a tank két oldalán az egy-egy darab fekete Suzuki logó, ami alig látszik.

Nem maradtak érintetlenül a fékek sem. A kormányon radiális Magura fék- illetve kuplungpumpa mozgatja a Goodridge fékcsövekben áramló fékfolyadékot aminek hatására a kuplung m?ködtet? ereje olyan 20-30%-kal csökkent a fék adagolhatósága pedíg jelent?sen javult. LSL mart tükrök kerültek fel, hogy minden el?írásnak meg is feleljen a motor. Az LSL-t?l érkeztek a lábtartók, a markolatok, a tengelyvéd?k és a bukógomba is.

 A h?t?víz, hogy elkerülje a motor a víz felforrását, Samco vízcsövekben áramlik. A motor még második fokozatban is könnyen elindul alapjáraton, köszönhet?en a közel 200 lóer?nek és a hozzá társuló nyomatéknak. Nem kell forgatni, elég csak 5-6.000-es fordulatig használni ugyanis utána hihetetlen brutalitással csökken a távolság és könnyen utolérhet valamit az pilóta, ha nincs eléggé észnél. Szabb legújabb motorja tavaly márciusban mutatkozott ba BNV-n miután itthon nem sikerült új gazdát találni, svéd barátokhoz került. Na és, hogy sikerült e elérni az eredti célt? Azt hiszem ez a kis történet tökéletesen elmondja: A BNV-n beszélgetek egy motorossal a motor mellett állva ki olyan 10 perc után közölte, hogy neki is pont ilyen Honda X4-e van otthon… 🙂       

Fotók: Polónyi István


Az alap: Suzuki GSX-R 1300 Hayabusa 2008

Idomok: Hayabusa tank módosítva, GSX-R 1000 K4 els? sárvéd?, GSX-R 1000 K2 váznyúlvány módosítva, GSX-R 1000 K2 idommal, Hotbodies alsóidom és lámpa

Futóm?: el?l Wilbers progresszív rugószett, LSL kormánylengéscsillapítóval

hátul gyári kerekek: PM Cartel contrast cut Pirelli Dragon Corsa gumikkal, EBC custom féktárcsákkal

Fékek: gyári EBC HH fékbetétekkel, Goodridge fékcsövekkel és Magura radiális fékpumpával

Lábtartók: LSL

Kipufogó: Laser HotCam2 karbon

Lámpák:elöl LSL, LSL lámpatartóval, hátul

Kormány: LSL villahíd és befogó, LSL Fatbar kormány, LSL markolatokkal-kormányvéggel, LSL mart tükrök

Pro Bolt titán és alu csavarok

Suzuki GSX-R 1000 K8 m?szerfal módosítva, minden elektronikai tíltás kiiktatva.

K&N leveg? és olajsz?r?


ugrás fel