EST. 2002

A Camel bedobta a törülköz?t

Három sikerekben gazdag királykategóriás évad után végleg elválnak a Camel, a Honda és a Pons csapat útjai. A dohánygyár lezártnak tekinti a maratoni tárgyalás-sorozatot, és más lehet?ségek után néz, ami a 2006-os szponzorizációt illeti. Ennek oka egyértelm?en az, hogy a Honda megvétózta Max Biaggi jelenlétét a MotoGP-ben, azaz még privát motort sem adnak a többszörös világbajnok olasznak. A Japan Tobacco International (JTI), a tevés márka tulajdonosa más gyártókkal is egyeztetett már, de Biagginak nem sikerült helyet találni – és a JTI friss közleménye szerint lehet, hogy nem is fog már.

A JTI európai szárnyának f?nöke, dr. Roberto Zanni elmondta, hogy nagy energiákat fektettek abba, hogy konkretizálják a 2006-os évüket Maxszal a MotoGP-ben, s még azután is határozottan bíztak a sikerben, miután kiderült, hogy a Hondával lehetetlen az együttm?ködés. ‘A legkülönböz?bb, helyenként érthetetlen akadályokba ütköztünk, miközben a megoldást kerestük. Úgy t?nik, mintha egycsapásra elt?nt volna az a sportszer? szellemiség, ami népszer?vé tette ezt a versengést. Bennünk viszont megmaradt ez a szellem. Szeretném ?szinte köszönetemet kifejezni mindenkinek, akik munkájukkal hozzájárultak els? három MotoGP-s évünk sikereihez. Köszönöm a Hondának, a színeinkbe öltözött csapat f?nökének, Sito Ponsnak és a pilótáinknak, különösen Max Biagginak, akit nagyon szerettem volna még a pályán látni a mi oldalunkon. Az örömök, az átélt izgalmak nagy büszkeséggel töltöttek és töltenek el bennünket. Biztos pontot jelentenek a Camel és a versenysport történetében, és éppen ezért folytatnunk kell a megkezdett utat.’

Zanni úr szavaihoz nem nagyon lehet mit hozzátenni. Ha csak azt nem, hogy ez már egy ideje benne volt a leveg?ben. A kommünikéb?l kiderül, hogy a JTI csoport kit tart felel?snek az ügyben, de egyértelm?sítik azt is, hogy szándékukban áll továbbra is támogatni a motorsportot, még ha Biaggi nélkül is. Az olasz pilóta mögül tehát kivonul legnagyobb és legelkötelezettebb szponzora. Gy?zött a politika. Pontosabban: csatát nyert.

Apropó, politika. Biaggi neve az olasz parlamentben is el?került. Egy képvisel? interpellációt intézett Rocco Buttiglione kultuszminiszterhez; beszédében er?sen utalt arra, hogy Max Biaggi része az olasz nemzeti imázsnak, s mint ilyen, illend? volna támogatni ?t törekvéseiben.

ugrás fel