EST. 2002

A Fortuna Yamahánál bíznak az el?relépésben

2oo3 elég szerencsétlenül kezd?dött a Fortuna Yamaha csapat számára: Marco
Melandri
az els? nagydíj (Suzuka) kvalifikációs futamán megsérült, kollégája,
Carlos Checa
pedig kevéssé ígéretes eredményeket szállított. Az idény alatt
aztán növelték a csapásszámot, olyannyira, hogy a legutóbbi pár versenyen már
a dobogó sem volt elérhetetlen távolságban.

Davide Brivio csapatf?nök nagyon élesen látja a helyzetet, mikor arról
beszél, hogy a team id?zavarba került az idei szezonban. S bár a motorral immár
teljesen elégedett, szíve nem nyugszik, míg a Yamaha Fortuna nem gy?zedelmeskedik
legalább egy nagydíjon még az idén.

‘A Barcelonában, Assenban, Doningtonban és Brnóban mutatott fejl?désünk
azt mutatja, hogy közel vagyunk ahhoz a szinthez, amire felérni terveztünk az
évad ezen szakaszára ‘ reméljük, pár alkalommal a dobogóra is fölállhatunk
a következ? versenyeken. – mondta a csapat feje Carlos Checa csehországi
negyedik helyezését követ?en.

‘A nehézkes évkezdés ellenére mostanra egyenletes teljesítményt nyújtunk
az id?mér?kön és élesben egyaránt. Carlos remekül versenyez, és minden
futamon a dobogóért száll harcba. Marco év eleji sérülése nagyon nagy érvágás
volt a csapatnak, de mára teljesen felépült fizikailag’ – nyilatkozta Brivio.

ugrás fel