Hirdetés
Kezdőoldal Magazin A fórum-lakók útra kelnek

A fórum-lakók útra kelnek

Hirdetés

Mivel a csapat nagy része csak a fórumokról ismerte egymást, a Szalajka-völgybe
terveztük a leghosszabb pihen?t. Ideális hely a gyönyör? környezet, és az
oda vezet? utak (Gyöngyös – Parád – Eger – Szilvásvárad) miatt is. A húsvéti
tömegben lassan felgurultunk a fels? parkolóig, ahol a már oly sokszor dicsért
pisztránggal várt minket az étterem. A milleneumi kilátó után még utolsó
pihen?nket tartottuk Egerben, tankolás után a csapat több részre vált,
ki-ki lakhelye és ráér? ideje szerint.

Páran az alföldi rokonokat látogatják meg, néhányan a Szépasszony völgyben
szereznek tárgyi emléket csodás túránkról, mi pedig – mint legtávolabbról
érkez?k – hazafelé vesszük az irányt. Csábítanak a szerpentinek, de az
óriási forgalom, és az egyre lejjebb kúszó napsugarak miatt praktikus megoldást
választunk: Eger – Füzesabony – M3 – Budapest – Dunaújváros útvonalon indulunk
vissza.

Néhány apróságtól eltekintve (Kese Miskolcnak fordult, a tizenöt négyzetméteres
közlekedési tábla ellenére, valamint Gyula barátunk egy autóssal vívott ádáz
harca során földig taposta váltókarját…) gyorsan hazaértünk, még a teljes sötétség
beállta el?tt volt id?nk tisztességgel elrakni a vasakat, és utolsót simítani
a tankon, megköszönve az egész napi helytállást
.

Jó felvezetése volt nyári, külföldi túráinknak. Ember és gép újra eggyé
forrt, a hosszú téli pihen? után…

Szöveg: Kutya
Kép: BIKE-R, Oldi, Kutya