EST. 2002

A marokkói 2003-es rally gy?ztese Despres

A futam öt szakaszából hármat megnyert és jól taktikával választott
rajthelyet magának. Alig hibázott, és már az elején mindenki számára nyilvánvalóvá
tette, hogy gy?zni jött erre a versenyre. Ez az els? rally gy?zelme, de valószín?,
hogy nem az utolsó! Cyril ezzel átvette a vezetést a világbajnokság tabelláján
Fabrizio Meoni el?tt.

Az utolsó etapban Richard Sainct bebizonyította, hogy nagy versenyz?
és nem adja olyan könnyen magát, így annak ellenére, hogy az már tisztán látszott,
hogy a versenyt nem nyerheti meg, ebbe az utolsó speciális szakaszba mindent
beleadott, és egy másodperccel korábban ért célba mint Cyril Despres.
A marokkói rally négyszeres bajnoka természetesen kissé csalódott volt, amikor
megtudta, hogy nem tudja megnyerni a versenyt, hiába motorozott nagyszer?en,
ez nem tudta ellensúlyozni a nem túl szerencsés választásait, már ami a rajtpozíciókat
illeti.

Az öt szakaszt összesítve Nani Roma lett a harmadik leggyorsabb,
ami egy nagyszer? eredmény, figyelembe véve, hogy a rally pálya nem igazán az
LC8-as twin motorok számára készült. Fabrizio Meoni annak ellenére, hogy problémái
adódtak ezen a rövid, technikás szakaszon a versenyösszesítésben a negyedik
helyre került.

Az marokkói 2003-as futam egy jól megszervezett verseny volt, amely
öt napjába különböz? nehézségi fokú és technikai szint? pályákat tettek. Noha
nem ez az évad leghosszabb rallyversenye, mégis a világbajnokság egyik igen
izgalmas fordulója.

A verseny végeredménye (5 futam összesítése):

1. Despres 15’46’10
2. Sainct 5’27
3. Roma 19’20
4. Meoni 27’43
5. Graziani 1’07’59
6. Dabrowski 1’19’19
7. Caldecott 1’22’34
8. Brucy 1’28’26
9. Frétigné 1’42’44
10. De Gavardo 1’53’16

ugrás fel