EST. 2002

Alpok-Adria Bajnokság 2. forduló – Rijeka

A futam után volt dolga a zs?rinek. 14 motor nem felelt meg teljesen a m?szaki szabályzatnak. Mivel „csak” egy kapcsoló levételér?l volt szó, melynek elvileg fenn kéne lennie, nem zárták ki a versenyz?ket, csak írásbeli figyelmeztetésben részesültek. Ez két magyart is érintett: Soltész Attilát és Sövegjártó Petrát.

125 GP-ben nagyon rég fordult el? olyan, hogy két magyar is dobogóra állhatott, olyan pedig, hogy az egyikük lány, még soha! Györfi Alen és Kovács Nikolett révén egy második és egy harmadik hellyel lettünk gazdagabbak. Mindkett?jüknek ez a legjobb eredménye ebben a géposztályban. Igen izgalmas harcot vívtak, a leintésnél csupán 4 század volt közöttük Alen javára.

A 125 GP és 250 GP kategóriák végeredménye (pdf, 71 kb)

A Supersport kategóriában is két honfitársunkért szurkolhattunk. A hungaroringi futamgy?ztes, Székely Zsolt a negyedik helyr?l várta a versenyt. A cél ennek a pozíciónak a megtartása volt, hisz az els? három srác jó egy másodperccel tudott jobbat nála. A rajtot remekül kapta el, így egy körig els? volt. Kés?bb a 4-6. helyen harcolt, végül mindösszesen 26 ezred másodperc hátránnyal lett ötödik. „Ha valaki egy héttel korábban azt mondja, hogy ötödik leszek, szó nélkül elfogadom. Most csak azért vagyok egy picit csalódott, mert simán lehettem volna negyedik, ha az utolsó körben nem engedek ki. A szlovén srác a célra fordítóban el?zött meg… Annak viszont örülök, hogy most már tudom, a pálya mely pontjain vagyok lassabb a kelleténél, tudom, hol kell javulnom.” Tolnai István a nyolcadik helyen ért célba.

A Supersport kategória végeredménye (pdf, 72 kb)

A Superbike-osok versenye egy hatalmas eséssel kezd?dött, aminek szenved? alanya sajnos Végh János volt. A mögötte haladó olasz versenyz? egész egyszer?en felöklelte ?t hátulról rögtön az els? kanyar féktávjánál. Sajnos Jana még mindig kórházban van. „Azt hiszem még életemben nem estem akkorát, illetve még nem kaptam ekkora ütést. Azt már kinn is tudtam, hogy eltört a kulcscsontom, meg két bordám, de az csak itthon derült ki, hogy a tüd?m is kilyukadt. Ezért kell most benn feküdnöm. Még jó, hogy a medencém „csak” zúzódott. Mit ne mondjak, fáj mindenem rendesen.” Jobbulást kívánunk!

A Superbike kategória végeredménye (pdf, 73 kb)

Dr. Bíró Balázst egy kör hátránnyal, huszonegyedikként intették le.

A nap zárásaként a Superstock 1000-es mez?ny állt rajthoz. Vida Tibi a rajtrácson azt mondta, szétveri a mez?nyt, mint a szöget. Nos, ez majdnem teljesen sikerült is. Másodikként, csak Marko Jermant nem tudta megel?zni. Vagy a szlovén srác szöge volt túl nagy, vagy Tibi kalapácsa túl kicsi. Sokáig Dudás Péter és Kispataki Viktor is a második helyért harcoló bolyban ment, aztán egy bukás kicsit szétrázta a brigádot. Végül Dudinak sikerült felállnia a dobogóra. Négy magyar végzett az els? nyolcban – hisz Varga Gerg? itt futott be –, ami nagyon szép teljesítmény.

A Superstock 1000 kategória végeredménye (pdf, 73 kb)

Automotodrom Grobnik

A Grobnik versenypálya a múltat és a jelent egyszerre szimbolizálja. A pályát jellemz? vonásai alapján sokan hasonlítják Monte Carlóhoz. A pálya 1978-ban néhány hónap alatt épült a megfelel? nemzetközi szabványoknak megfelel?en és elkészültével rögtön a ”Grobnik beauty” nevet kapta. Sokan élnek kétségek között, de 1978. szeptember 17-én valóban világbajnoki futamot tartottak a pályán. A verseny gy?ztesei Ricardo Tormo (50 ccm), Angel Nieto (125 ccm) és a kétszeres gy?ztes Greg Hansford (250 and 350 ccm) voltak, utóbbi 153,110 km/h-s sebességgel pályacsúcsot állított fel.

Ahogy múltak az évek, a pálya nem változott; az infrastrutúra fejl?désének mértéke nem tette lehet?vé, hogy felvegye a versenyt más pályákkal. Ennek ellenére állandó vendégei voltak olyan klasszikusok, mint Lazzarini, Dorfilinger, Nieto, Cadalore, Managa, Lavada, Spencer, Kocinsky, Roberts, Lawson, Rainey. A délszláv válság el?tt az utolsó nagy nemzetközi verseny az 1991-ben megrendezett Opatija Prix volt.

Manapság meglehet?sen kihasznált a pálya, ugyanis nap, mint nap kerülnek megrendezésre edzések, tesztek és egyéb események.

koniko

Fotó: YiZo Design

A sporthírek támogatója az
ugrás fel