EST. 2002

„A legjobb öt közé tartozom.”


Még a gazdasági krízisben is lehet szerencsének, a határokon kívül is jó híre van Talmácsi Gábornak. Igaz, a beruházás oroszlánrészét a magyar érdekeltség? Logistic Land és Grupo Milton cégek, Kovács Bence János elnökletével pumpálták bele a projektbe. A másik f? befektet?vel, a Sedesával karöltve Jánosék közel 2,5 millió eurós csekket írtak alá az idei évre. A tartalékmotor is a mai frigy gyermeke: a jerezi hétvégét?l lesz majd elérhet?.

„Nem a valenciaiakat, nem a spanyolokat fogjuk támogatni. Azt fogjuk támogatni, akib?l bajnok lehet.” Ez így, ebben a formában hangzott el Vicente Cotino, a Sedesa elnöke szájából a sajtótájékoztatón: barátját, Jorge Aspar Martinezt idézte a 2007-es valenciai futamról. Bár ezt a közönség felé nem kommunikálták, a mostani, Balatonring Team névre hallgató alakulat már azóta szervez?dik. 18 hónap munka áll abban, hogy ma leránthatták a leplet a piros-fehér-zöld RSA-ról.

Az új befektet?knek köszönhet?en megoldódott a tartalékmotor mizéria is: bár az els? két versenyre még nem, de a harmadikra már biztosítani tudják a kettes számú gépet is. A 2009-es negyedliteres RSA motorok indítása és karbantartása évi 1,15 millió eurót emészt fel: 700 ezer körül van az egyes számú masina, melyhez akciós, 415 ezer körül vásárolhatják meg a másodikat.

100 kilót, és közel 110 lóer?t tud az idei negyedliteres gyári Aprilia, melyb?l – Gáboréval együtt – nyolc darab lesz az idei rajtrácson. Talmácsi a már bevált, jól összeszokott tavalyi stábjával dolgozhat idén is a megfelel? beállításokon: a kipörgésgátló és a többi elektronikai pilótasegít? kütyü programozására is biztosítva van a humán er?forrás. Az idei rajtszám a 28-as, melynek számos apropója van: az eddigi 14-es kétszerese, hiszen a 250-es motor lökettérfogata is épp a duplája a 125-ösének, 28 éves lesz idén Talma, és május 28-án látta meg a napvilágot.

„Azok között voltam, akik a legtöbbet tesztelhettek a télen!” – büszkélkedett a 2007-es világbajnok. Mivel az Aspar alakulat az Aprilia hivatalos tesztcsapata, Martinez úr minden adandó alkalmat felajánlott Gáborunknak, hogy az a negyedliteres gépére ülhessen. Talmácsi – állítása szerint – nem a stopper ellen küzdött a teszteken, hanem a lehet? legprecízebb alapbeállításokat szerette volna megtalálni a szezonra. A technikai hátteret, a világbajnoki vérkeringésben eltöltött számos évet, és tehetségét latba vetve Gábor úgy gondolja, hogy a legjobb ötben van a helye. Az évadnyitó futamon nem tartja kizártnak, hogy egy dobogós helyezés is becsússzon.

Gábor szemei már most vérben forogtak, a harci kedv mit sem változott az elmúlt évek alatt. Saját bevallása szerint alig várja, hogy végre motorra ülhessen, és megmutathassa a játszótársaknak, mit tud a trikolor RSA.

ugrás fel