EST. 2002

Aragónia Nagydíj

Elindult egy újabb hétvége a cirkuszban és már ömlenek az infók a csapatoktól és a versenyzőktől. Megpróbálunk kicsit szemezgetni és kiemelni a lényeget, hogy jobb rálátást biztosítsunk a hétvégi futamra.

A futam előtti szokásos GP nyilatkozaton most többek között Dovozioso, Marquez, Vinales és Crutchlow osztotta meg véleményét az esélyekről és a versenyről.

Dovi szerint sokkal jobb a motorjuk mint eddig és nagy erőlepést tettek a tavalyi évhez képest. Szavaiból az derül ki, hogy esélyesnek tartja magát a futam megnyerésére, de a bajnokság egészébe már nem fog tudni beleszólni.

A Ducati valóban hatalmasat fejlődött az utóbbi pár verseny alatt, és ez Jorge-nak is köszönhető aki egy nyilatkozatban erre külön rá is mutatott. Az ügy pikantériája, hogy a Ducati vezér Domenicali is hasonlóan vélekedett egy interjúban. Pedig Ő volt az a vezető a cégnél aki nem hitt Lorenzóban, és nem hallgatott a versenycsapat vezetésére. Most azonban úgy véli, hogy Lorenzo rengeteg hasznos információval látta el a csapatott, és bár elválnak mindkét fél sok értékes eredménnyel lép ki az együttműködésből. Véleménye szerint egy rendkívüli versenymotorjuk van, ami képes győzni és biztos benne, hogy Jorge is erre fog törekedni a maradék időben.

Abban mindenképpen igaza van, hogy Jorge nagyon jó „fejlesztő” versenyző, elég ha csak a Yamaha példáját vesszük ahol Vinales addig volt gyors míg Lorenzo motorját módosítások nélkül használhatta.

Közben a spanyol, már a Honda csapatról és az ottani munkáról is nyíltan beszél. A Ducati elengedte az őszi tesztekre ( a versenycsapat titkon abban reménykedik, hogy két év múlva talán újra szerződtethetik ) és szerinte sikeres változásokat fog a Honda életébe hozni, és ott is tud majd egy jó motort „faragni”. A szárnyasok motorja nincs akkor gödörben, mint a Ducati volt két éve, de tény, hogy vannak problémák. Ha sikerülne például az első gumi melegedésének gondját megoldani, gyorsabbak lehetnének a mezőnyben is.

Ha már Honda akkor jöjjenek a világbajnok szavai, Marc a kérdésre, hogy kitől tart jobban a Ducati csapatnál a hétvégi verseny kapcsán, diplomatikus választ adott. Nem tudom ki az erősebb, de jobban tartok Andreatól mert közelebb van a bajnokságban.

Ennél a gondolatnál kell egy kis kitérőt tennünk. Andrea pont a héten tett nyilatkozatában emelte ki, hogy Marquez más versenyző lett, megtanult gondolkodni a pályán, és ha nem látja értelmét nem támad minden áron mint régen. Gyűjti a pontokat és ha van esély a győzelemre, csak akkor megy bele komoly harcokba.

Tehát Marc fejődött és erősnek látja a Ducati és Yamaha csapatot is, azonban mégis csak ez az egyik kedvenc pályája Aragón ahol még kanyart is elneveztek róla, az avatása pont a napokban történt.

Torres – ponnson ügy:

Közben kicsit ismét ki kell térnünk a nyilatkozati mederből, van két olyan ügy is ami lázban tartja a GP körüli médiát, és némi megosztottságot is gerjeszt a résztvevők között. Mint ismeretes Tito Rabat lába komolyan sérült,és a csapata szerette volna valakivel helyettesíteni a futamokon. Elsőre Christophe Ponnson volt a kiválasztott, Őt azonban megtorpedózták a versenyzők és így most az Avintia Ducati Jordi Torrest kérte fel a futamokra.

Közben Ponnson nyilatkozatában Millert-t és Cal-t hozta ki hibásnak, mivel úgy értesült, hogy a Biztonsági Tanácsban Ők ketten voltak ellene az indulásának.  Ehhez képest Cal C.elmodása szerint pont Ő támogatta az indulását, mivel szívesen látna új srácokat rajtrácson.

Az ügy valóban megosztja a versenyzőket, sokan nem tartják jónak a 107%-os szabályt, míg mások tesztekhez kötnék az indulást. Visszatérve Marquezhez, véleménye szerint a teszt sem teljes megoldás, mert minden pálya más és nem biztos, hogy egy belépő versenyző meg tudná futni a limitet.

Cal mint mindig most is emberien nyilatkozott. Szerinte egyetlen csapat sem olyan „hülye”, hogy olyan versenyzőt állítson ki aki nem képes jó eredményre, és minden versenyző megérdemli a lehetőséget ha versenyképesnek bizonyul. Crutchlow szerint a Honda versenyképes az Aragón pályán és célja, hogy minél jobb eredményt érjen el és meghosszabbítsa a szerződését.

Azt gondoljuk, hogy legeredményesebb privát pilótaként erre minden esélye meg is van, főleg úgy, hogy folyamatosan vesz el pontokat a Ducati két versenyzőjétől és ezzel Marcnak segít a bajnokság megnyerésében.

Váltsunk és nézzük meg mi történt a Yamaha csapatnál. Bár Rossi jól áll a bajnokságban, ha most hétvégén sem nyer a csapat valamelyik tagja, akkor megdől az eredménytelenségi rekord a hangvillásoknál. Vale a héten már tett egy nyilatkozatot, amiben röviden összefoglalva arról beszélt, hogy Maverick rosszkor jött a Yamahához, mert nyerni szeretne de ez a motor most alkalmatlan rá.

Vinales azonnal válaszolt is, hogy Ő nem bánt meg semmit és érzi a motorban és a cspatban a potenciált illetve a lehetőséget. Most a verseny előtt a spanyol versenyző szerint a dolgok a helyes irányba mennek és az elmúlt teszten sikerült jó beállításokat találni amik a saját stílusához illeszkednek. Ez azért fontos mert Vinales már jóval Rossi előtt elkezdte mantrázni a hibák forrását, és panaszkodott a motor elektronikai csomagjára. Azóta a Yamaha az SBK csapattól áthozott egy szakembert és remélhetőleg hétvégén már mutatkoznak majd a munka eredményei.

Rossi egy tegnapi nyilatkozatban örül csapattársa optimista hozzá állásának, de Ő még mindig tart a hosszú kanyaroktól mert terheli a hátsó gumit, illetve a csúszós pálya sem kedvez véleménye szerint motorjuknak.

A végére pedig a Fenati ügy. A srác aki meghúzta a fékkart és ezzel nem kicsit túltolta a feszültség levezetést az értelmes határokon. Sajnos a média által gerjesztett hatás legalább ennyire túl lőtt a célon. A Dorna álláspontjáról már irtunk külön, de röviden lényeg annyi, hogy visszahoznák az olasz versenyzőt a büntetése után.

A GP pilóták ebben is megosztottak, Cal C. nem hisz Fenati bocsánat kérésének. Marc és Dovi is kételkedik és gyengének tartják a büntetést, igaz Ők a másik versenyző által elkövetett vétségek miatt kirótt 6 rajthelyes büntetést is kevésnek tartják. Azt azonban minden versenyző megemlítette, hogy túl nagy hullámokat kapott az ügy és túl ment egy határon annak kezelése.

Espergaró azonban azok táborát erősíti akik adnának még egy lehetőséget Fenati számára és engednék versenyezni.

Ennyi fért bele a mai anyagba, lassan indul a hétvége és mi megpróbálunk érdekes és értékes infókkal szolgálni. A futam után ismét elemzés amiben mélyen a dolgok mögé nézünk.

ugrás fel