EST. 2002

Barbera a Tóth csapatnál

A fiatal spanyol tehetséget, Héctor Barberát igazolta le a magyar csapat a 2007-es szezonra.

Héctor tegnap kezdte meg els? tesztjét a jerezi aszfaltcsíkon, immár a Team Toth színeiben. A teljes gyári támogatású 250ccm-es Aprilián ül? 20 éves versenyz? a legjobb id?vel zárta az els? tesztnapot. A csapat másik versenyz?je, szintén a 250ccm-es kategóriában Tóth Imi lesz, aki megkapta a félgyári támogatást, azaz LE típusú motorral vághat neki a 2007-es szezonnak. Imi új motorja januárban lesz kész, ezért ? most nem tesztel. Mindkét versenyz? f?mérnöke az a Rossano Brazzi úr lesz, aki ’91 óta az Aprilia mérnöke, világbajnok volt 250ccm-ben Marco Melandrival (2002-ben), Manuel Poggialival (2003-ban), de f?mérnöke volt többek között Loris Reggianinak és Valentino Rossinak is. Ezen kívül aktív tagja az Aprilia kutatás-fejlesztés csapatának, többek között részt vett az 1000ccm-es motor kifejlesztésében is.

Tóth Imre csapatf?nök: ‘Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen Locával nagyon szoros barátság alakult ki közöttünk, ezért sajnálom egy kicsit, másrészt viszont a jöv?t illet?en kamatozó döntést hoztam, mert egy nagyon fiatal és igazán tehetséges versenyz?vel b?vült a csapatom. Robyval azonban továbbra is barátok maradunk, olyannyira, hogy decemberben ellátogat hozzánk egy kis pihenésre. Héctort már régóta jól ismerjük, hiszen az Imivel egyid?s és sokat haverkodtak. Fantasztikus eredménynek és csapatom elismerésének tartom, hogy sikerült megállapodnunk, hiszen Rossi menedzsmentje áll Héctor mögött, az Aprilia pedig odaadta a legjobb mérnökeit, hiszen nem titkolt közös szándékunk, hogy megpróbáljuk a 2007-es világbajnokságot megnyerni! Iminek pedig sikerült megszerezni az LE típusú motort, valamint Brazzi úr fogja felügyelni és irányítani a f?szerel?jének munkáját. Sajnos Imi az els? teszten nem tud még részt venni, mert csak januárban lesz kész a motorja, de addig Hector képviseli a csapatot.’

Héctor Barberá: ‘Nagyon örülök, hogy egy ilyen dinamikusan fejl?d? és teljesítményorientált csapathoz kerültem. Az pedig külön megtiszteltetés, hogy Brazzi úrral dolgozhatok együtt. Imrét is Imit is jól ismerem, az elmúlt pár évben baráti viszony alakult ki közöttünk, tehát minden adott a jó légkörhöz, azaz ahhoz, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból! Már az els? közös tesztnapunkon kiderült, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni, sikerült a legjobb id?t motoroznom. Kíváncsian várom a további tesztnapokat.’

Tóth Imi: ‘Nagyon örülök, hogy ilyen csapatot sikerült végre összeállítanunk, hiszen ebben az én munkám is benne van. Úgy érzem végre fellélegezhetek, hiszen sínen van a csapat és végre csak a motorozásra kell majd koncentrálnom. A kategóriaváltás és az, hogy LE motorom lesz pedig új motivációt ad majd. Héctorral mindíg is jóban voltam, örülök, hogy ? a csapattársam és természetesen Robyval továbbra is jó barátságban maradunk.’

Jerezi hivatalos teszteredmények (250ccm): 1) Barberá (Team TOTH-Aprilia) 1.44.408 2) Bautista (ASPAR – Aprilia) 1.45.268 3) DeAngelis (ASPAR – Aprila) 1.45.361 4) Locatelli (GILERA – Gilera) 1.46.027 5) Lüthi (Café Latte – Aprilia) 1.46.409 6) Molina (Aprilia) 1.47.022 A KTM-es versenyz?k eredményei nélkül.

ugrás fel