EST. 2002

Barbera elhagyja Tóthékat

Hivatalosan is hírré tették, Hector Barbera két éves menetelése a Team Tóth színeiben véget ér: a korábbi kétszeres negyedliteres világbajnok Sito Pons által vezetett, Pons Racing WRB fantázianéven futó alakulatnál folytatja karrierjét a spanyol. Egy csapatváltás rengeteg változással, szokni valókkal, súrlódásokkal járhat, kivéve az ilyen eseteket. Ugyanazzal a gyári Aprilia RSA motorral szállhat majd ringbe Hector 2009-ben, mint amivel idén is küzdött – persze kiegészítve azt a jöv? évi fejlesztésekkel. Nem kell megtalálnia a hangot az új szerel?kkel, mert megkapja a régieket. Igen, a Rossano Brazzi úr által felvezetett mérnökgárda, egyszer?en, sz?röstül-b?röstül átpártolt Ponsékhoz, hogy jöv?re is folytathassák Barbera mellett munkájukat. Ha „Barbi” eddig nem tudott hozzászokni a piros pöttyökhöz a b?rruháján, most kap még legalább egy évet, hogy ezt megtegye: ugyanaz a Pepe ruházati cég lesz a csapat f?szponzora, aki idén a Team Tóthot nyomta el?re.

„Mindazok ellenére, amik történtek, nem volt ez egy rossz év.” – kezdte Hector. „Nagyon örülök, hogy Sitóval dolgozhatok. Két világbajnoki címet szerzett a kategóriában, senki sem tud többet err?l a játékról, mint ?. Remélem, hogy az ? tapasztalata még jobb pilótává tehet engem. Most még gyógyulgatok a sérülésemb?l, de azt érzem, hogy a jöv? év egészen különleges lehet számomra, és az egész csapat számára.” A másik beül?be fiát, a tinédzser Axelt ültetné szíve szerint Sito. Axel a félgyári, LE verzióval szállhatna harcba élete els? teljes világbajnoki szezonjában. „Axel már most nagyon izgatott a 250-es szezonnal kapcsolatban, és azt gondolom, egy olyan tapasztalt pilótával az oldalán, mint Hector, nagyon sokat tanulhat.” – mondta az öregebbik Pons.

Mindeközben természetesen a Team Tóth megüresedett helyére pilótát keres a csapat, nem is akármilyet: élvonalbelit, hogy a gyári motor jogát fenntarthassák maguknak. Bár konkrétum még nincs, a legtöbb pletyka az olasz Mattia Pasinivel kulcsolja össze Tóth Imre nevét.

ugrás fel