EST. 2002

Bemutatták a DFX Racing csapatot

Bemutatták a DFX Racing csapatot

Egy szombat este barátok közt. A barátok pedig nincsenek kevesen: szponzorostul,
újságíróstul mintegy 3oo ember gyûlt össze Borcianiék ‘A Két Hattyúhoz’
címzett éttermében, hogy részt vegyenek a DFX Racing Team hivatalos bemutatóján.
A csapat idén az SBK-ban, valamint a nemzetközi és az olasz Superstock-sorozatban
is elindul.

A csapat programja ambiciózus: ‘Idén szeretnénk megtenni a nagy ugrást
– mondta a csapatmenedzser Daniele Carli – az eredmények tekintetében is. A
Superbike-ban egy nagyszerû hármasunk van: Steve James Martin, Juan Battista
Borja és az ifjú Manuele Borciani.’
A csapatnek ezenkívül Superstock-érdekeltségei is lesznek 2oo3-ban: az erõvonalak
a szintén nem aggastyán Riccardo Chiarellóban találkoznak – aki, nem mellesleg
már a 25o GP Európa-bajnoka (2ooo). ‘Chiarellótól – mondta a társmenedzser
Riccardo Drisaldi – egy dobogókból álló idényt várunk mindkét bajnokságban (az
Európa- és az olasz bajnokságban egyaránt indul a srác, egy Ducati 999-cel –
a ford.). Számára az idei az igazság éve lesz, mert ha jól teljesít, könnyen
az SBK-ben találhatja magát.

‘Köszönettel tartozom a csapatnak, hogy megtartott – mondta a veterán
Steve Martin. – Az utóbbi három évben nem kevés dolgunk akadt a Pirelli-abroncsok
rendbetételével, amik mára elérték az optimális versenyszintet. Olyannyira,
hogy szerintem az eredmények is jönni fognak.’
Martin véleményével Borja is egyetért, aki idén az elsõ háromba álmodja magát:
‘Gyakorlatilag már két éve, hogy keressük egymást a csapattal, végre eljutottunk
a szerzõdéskötésig. Elégedett vagyok a motor technikai színvonalával és az abroncsokéval
is. Vélhetõen jól teljesítünk a 2oo3-as szezonban: én a dobogóra várom magam,
és amennyiben a sorozat alatt folyamatosan fejlõdünk majd, az álmom reális.’

Nagy várakozás elõzte meg a bemutatón ‘kápó’ Marco Borcianit, aki
a következõket mondta: ‘Ez az én évem lesz. A végletekig elégedett vagyok
a csapat hozzáállásával, ráadásul Pirelliék ránk bízták az abroncsfejlesztést.
Idén két fronton fogok harcolni; érettnek érzem magam a feladathoz és késznek
a nagy eredményekre. A cél: elsõ olaszként befejezni a világbajnokságot és megnyerni
a nemzeti címet.’

www.motonline.com

ugrás fel