EST. 2002

Buszsáv: így használd

Lehet, hogy neked egyértelm?, de nézz csak körül, sokaknak fogalma sincs arról, hogy mi a helyes válasz. De nem ?k tehetnek róla. A KRESZ 2010-es módosításánál engedélyezték ugyan a buszsáv használatát kétkerek? motorkerékpárok számára, de arról senki sem beszélt, hogy a közlekedési lámpa „BUSZ” jelzését hogyan kell értelmezni.

Szöveg: Biztonságos Motorozásért Alapítvány

A buszsávot gépjárm?vel mindig is igénybe lehetett (s?t, kellett) venni kanyarodás céljából. Ha le akarsz fordulni egy keresztez?désben, ahol a kanyarodósáv egyben buszsáv is, akkor abba kell besorolnod. Ilyen helyen az útburkolati jelek is ennek megfelel?en vannak felfestve, esetenként külön kiegészít? jelz?lámpa is van a jobbra kanyarodóknak.

A megváltozott KRESZ szerint azonban – a buszokon és a taxikon kívül – a motorosok is teljes joggal használhatják a buszsávot, tehát „busz” jelzésnél azonnal, akár egyenesen is továbbmehetsz bel?le. Még sokakban él a régi beidegz?dés, miszerint egy ilyen man?verért lekapcsolhatnak a rend?rök, pedig tavaly óta nincs mit?l tartani, teljesen legális.

A cikk megjelenését támogatja a SHOX.

ugrás fel