EST. 2002

Casey Stoner a jöv? évi Hondát teszteli Motegiben?

Van valami egészen megindító abban, ahogy Casey Stoner a profi sport világához áll. Fiatalon robbant be, még pályafutása zenitjén sem jutott túl jóformán, de máris megannyi emlékezetes szezon van a háta mögött és két királykategóriás világbajnoki cím, két klönböz? márkájú motor nyergében elérve, 38 futamgy?zelem, plusz az a hét, amit a 250-ben és a 125-ben jegyzett.

Mégis visszavonult, majd félg?zzel autózni kezdett az ausztrál V8 sorozatban, de a legutolsó hír éppen az volt fel?le, hogy még ez is rengeteget kivesz bel?le, egy év teljes pihenésre és családozásra van szüksége. Ezzel szemben bombameglepetés lenne már az is, ha a fele igaz lenne a brit MCN magazin értesülésének, miszerint a Honda RC213V Factory 2014-es pototípusát fogja tesztelni az ausztrál a motegi Twin Ringen.

Márpedig igaznak t?nik maga a tesztelési hír, hiszen egyrészt miért találnának ki ilyesmit, ha zéró alapja van (nem zörög a haraszt…), másrészt gyanúsan sok konkrétumot közölnek, ideértve a próba id?pontját – augusztus 6-7. – illetve azt a tényt, hogy egy tesztsorozatot tervez együtt a gyár és egykori kedvencük, ami négy állomásból tev?dik össze, és a V8-as autós szezon szüneteiben kerítenek sort az eseményekre. Itt nemcsak az új motort adnák oda Stonernek, de az aktuális RCV-vel össze is vetnék az exvilágbajnok és fejleszt?csapata segítségével, hiszen ezt a motort jöv?re a privát csapatok kapnák meg a tervek szerint.  

Ami azonban ennél sokkal érdekesebb, az az, hogy szintén a nevezett angolszász motoros magazin szerint Cristian Gabbarini, Stoner egykori f?mérnöke, jelenleg a Repsol csapat technikai supervisora is ott lesz Motegiben, ráadásul az Öhlins egy 2012-es specifikációjú teleszkópot kld az eseményre, és a motort olyan beállításokkal is tesztelik, ahogyan az ausztrál tavaly a Japán Nagydíjon indult – ott egyébként az ötödik helyet szerezte meg.

Casey Stoner majd’ tizenöt hónapja, Le Mans-ban jelentette be visszavonulását a MotoGP-b?l, sokkolva a szakmát és a közönséget. Családjára hivatkozott, és arra, hogy a sorozat szerinte nem a helyes irányba halad, élesen kritizálva ezzel a kiíró szervezet sportszakmai és lebonyolítási döntéseit. A HRC korábban azt közölte, hogy nem tervezi Stoner indítását szabadkártyával sem a Phillip Islandi (október 20.), sem az egy héttel azt követ? motegi Japán Nagydíjon. El?re szólunk, hogy egyik hétvége sem ütközik Stoner autós bajnokijaival, úgyhogy az álláspont e téren még változhat… 

ugrás fel