EST. 2002

Checa nyerte a bolognai supermoto-showt

A hagyományoknak megfelel?en, december els? hetében megnyitotta kapuit a MotorShow Bolognában. Mivel a gyárak az év utolsó hónapjára már jóformán teljes modellpaletta-frissítésüket bemutatták, ez a rendezvény a tömény élvezet jegyében szervez?dött, immár 31. alkalommal. És mint minden esztend?ben, most is kialakították a supermoto-pályát, amelynek aszfaltján a gyorsasági vb és a Superbike sztárjai estek egymásnak – szerencsétlenségükre voltak, akik szó szerint.

A hazai fiúk többségben voltak – Biaggi, Dovizioso, Pasini, De Angelis, Bussei képviselték az olasz színeket, de ott volt a kawás De Puniet és a Cecchinello-szerzemény Checa is. A supermoto-megmérettetést éppen Carlos nyerte, Mattia Pasinit?l és Andrea Doviziosótól elhappolva a dobogó legfels? fokát. „Remek verseny volt remek közönséggel” mondta a spanyol az utolsó futam leintése után. „A supermoto kiváló edzés télen, magam is gyakorlom odahaza, Barcelonában.” Ezt most meg is mutatta.

A publikumra nem lehetett panasza a Superbike-ba nagy reményekkel és jó el?jelekkel visszatér? Max Biagginak sem, hiszen a szimpatizánsok megint szép számmal tették tiszteletüket a ring szélén transzparensestül, mindenestül. A verseny maga már nem éppen sikerült ragyogóra a Kalóznak: az els? verseny során a harmadik kanyarig jutott el, ahol Doviziosóval ütközött (a képen) és a földre került. A második futamot az utolsó rajthelyr?l kezdte korábbi bukása miatt, így aztán a szokottnál is nagyobb tempóban próbált felzárkózni, s a rohanás ezúttal nem vezetett eredményre: hibázott és nem sikerült a bizonyítás Biagginak egyik kedvenc m?fajában, az sm-ben. Talán a december 19. és 21. között esedékes katari Superbike-tesztelésre már kiheveri a bolognai csatavesztést.

ugrás fel