EST. 2002

Checa Welkomra készül

A spanyol pilóta az els? rajtkockából indulhatott, kés?bb azonban fokozatosan
hátraszorult, míg végül csak a tizedik helyet sikerült megcsípnie.

Checa most jobb eredményben bízik a hétvégi welkomi futamon, és mivel szereti
is az afrikai pályát, ez talán segít véghezvinni küldetését.

"Ez a szezon egyáltalán nem indult jól." – nyilatkozta Checa
a 2003-as MotoGP suzukai nyitófutamáról. "Mindent összevetve, ez egy elég
szerencsétlen verseny volt, amit egyhamar senki se fog elfelejteni. Most viszont
már Welkomra összpontosítok, és megpróbálom a legjobbat kihozni magamból."

"Eddigi welkomi teljesítményeim nem olyan rosszak – 2000-ben elég jó eredményt
sikerült itt elérnem. Sajnos a 2001-es futamon nem tudtam részt venni, mivel
edzés közben megsérültem, tavaly viszont ötödikként végeztem. A gépem azóta
elég sok változáson ment keresztül, így nehéz megmondani, hogyan fog sikerülni
az idei szezon, de egészében véve versenyképesek vagyunk, szóval majd meglátjuk,
mi történik. Addig nem leszek boldog, amíg nem küzdök meg a gy?zelemért."

A welkomi pálya megfelel Checa vezetési stílusának, mivel annak egyik jellegzetessége,
hogy felülete nagyon csúszós, és Checa élvezi a gép csúsztatását.

"Remélhet?leg száraz id? lesz Welkomban, mint mindig. Ez a pálya
nagyon eszi a gumikat, ugyanakkor nagyon izgalmas rajta a versenyzés. Egyik
kedvenc szakaszom egy gyors jobbkanyar a pálya végén lév? egyenes szakasz után.
A versenyig most már összpontosításra és nyugalomra van szükségem."

"A suzukai GP után Norick (Abe) és én még 2 napig ott maradtunk tesztelni.
Én egy új vázat teszteltem, és közben a döntésre vártam, hogy vajon használhatom-e
Welkomban, vagy sem. Ezután Kaliforniába utaztam, hogy meglátogassam Wayne
Rainey-t
(háromszoros 500 cc-s világbajnok). Pár napot pihenéssel töltöttünk,
én egy Yamahával crosszoztam, míg Wayne gokartozott. Ez lehet?séget biztosított
számomra, hogy mentálisan is felkészülhessek az el?ttem álló versenyekre. Így
jó hangulatban vághatok neki a welkomi futamnak."

A csapat vezet?je, Davide Brivio egy sokkal leny?göz?bb Checára számít
a hétvégén: "Ez a szezonkezdés elég elkeserít? volt." – ismerte el
az olasz menedzser. "Carlos sokkal többre képes, és remélhet?leg jobb teljesítményt
tud nyújtani Welkomban, mint amilyet Suzukában sikerült elérnie."

ugrás fel