EST. 2002

Chrobák és Sebestyén Favaro kezei között

Sebestyén Péter és Chrobák János a Next Generation Hungary két versenyz?je szombaton az olaszországi Adria International Raceway pályán teszteltek. Reggel 9 órakor a pályára érkezve csak az es?cseppeket számolgathatták izgatottan, és bizakodva várták, hogy a nap kisüssön, hiszen egy teljesen új versenymotor tesztelését csak száraz körülmények között ideális elkezdeni. 11 óra körül megérkezett az eget gyönyörködtet? napsütés, mely 11 óra 30-ra felszárította az aszfaltot, és 19,5 fokra melegítette a leveg?t, – így a két versenyz? azonnal a versenypályára gördült.

A tesztelés során az egyik érintett kategória a Moto3, mely a 2012-es évben a MotoGP-ben a jelenlegi kétütem? GP125-ös kategóriát váltja négyütem? 250-es kategóriára, míg a másik a 2010-ben már a MotoGP sorozatban a kétütem? GP250-es kategóriát sikeresen felváltott Moto2 volt.


Chrobák János - Moto2

Chrobák János – Moto2

Péter a teljesen új MR3-GP11 kódra hallgató Moto3-as gépet, ami a Moro Racing és a Sherco közös koprodukciója-, míg János a 2010-ben már elkészített és továbbtervezett MR2-es Moto2-es versenygépet tesztelte. A versenymotorok esetében a tervez?, fejleszt? és kivitelez? Franco Moro, a Moro Racing tulajdonosa, aki mindkét motor vázának cs?vázat tervezett, mely nagyon jól kezelhet? és dinamikus tulajdonságokkal rendelkezik. A Moto3-as gépet a Scherco 250-es négyütem?-, míg a Moto2-est a Honda CBR600RR szíve hajtja. A tesztek során a Scherco blokk er?snek bizonyult, de az elvárásoknak megfelel?en továbbfejlesztése elkerülhetetlen.

A tesztelés során Péter 44, míg János 49 kört tett meg problémamentesen, ami mindkett?jük számára nagyon fontos volt, hiszen nagy valószín?séggel mindketten a Right Guard Worldwide Racing Team színeiben részt vesznek a Spanyol Bajnoki sorozat Moto3-as, illetve Moto2-es kategóriájának futamain.

Sebestyén Péter:
„Nagyon pozitívan sikerült az els? teszt. Már motoroztam korábban is ezen a pályán, így az els? pillanatoktól tudtam a motor beállításaira koncentrálni. A motor nagyon jól sikerült, most gurult el?ször pályára, és mondhatni tökéletesen bírta az els? megpróbáltatást. Az MR3 cs?vázas elképzelés szerint épült fel, ami nagyon elnyerte a tetszésem. A sz?k pályán nagyon kezelhet? volt. Egyenl?re motorikusan, illetve körid?ben is elmarad a korábbi kategória motorjaitól, de még nagyon sok munka áll el?ttünk, viszont az nagyon bíztató, hogy egy jó alappal tudunk kezdeni.’


Sebestyén Péter - Moto3

Sebestyén Péter – Moto3

Chrobák János:
„Az ismeretlen pályán és motoron körr?l körre jobban éreztem magam. A kérés az volt, hogy nézzem a motort, hogy minden rendben m?ködik e rajta. 4-5 körös menetek utáni ellen?rzéseknél apró dolgokat állítottunk, egyre kezesebb lett a motor. A súlya, kezelhet?sége könny?nek t?nik. Els? pályán kipróbálása után jó benyomást keltett a cs?vázzal rendelkez? MR2.Remélem a közös munkával, jó motort és jó eredményeket érünk el a 2011-es évben!”

A tesztek befejeztével a versenygépek Moro Racing bázisára kerültek, de a motorsport szurkolónak nem kell sokáig várni, hogy közelebbr?l is megismerkedjenek az új Moto3-as MR3-GP11, illetve MR2 Moto2-es versenygéppel, mivel a 2011. március 11-13 között megrendezésre kerül? Budapest Motorshow-n a Next Generation Hungary standján exkluzív keretek között kerülnek kiállításra.

Roberto Favaro:
„Sikeres tesztnapon vagyunk túl, és bizakodóan várjuk a további fejlesztéseket, hogy versenyz?ink miel?bb folytathassák a teszteket. Péter visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy jó alapokról indulunk, János pedig az ismeretlen versenypályán körr?l-körre futotta a kiváló köröket. Elégedettek vagyunk.”

forrás: NGHSE

Next Generation Hungary Sport Egyesületet

Stefano Favaro és fia, Roberto Favaro az elmúlt évek során megszerzett tapasztalatokra és kapcsolatokra támaszkodva 2011-ben megalapította a Next Generation Hungary Sport Egyesületet (NGH SE). Az Egyesület célja, hogy a fiatal és tehetséges sportolókat mind a motor, mind pedig az autósport területér?l felkarolja, támogassa – és ezáltal biztosítsa a folyamatos utánpótlást. Mindezek mellett az NGH SE szintén küldetésének érzi az autós és motoros KRESZ, biztonságtechnikai- és közlekedéskultúra folyamatos fejlesztését.

Az NGH SE egyedülálló utánpótlásnevelési szisztémája és támogatási rendszere lehet?vé teszi, hogy a tehetségek valóban elérjék céljaikat, és mind Magyarországon, mind pedig nemzetközi viszonylatban bizonyíthassák rátermettségüket és tehetségüket. A megvalósítás érdekében felkérték Sebestyén Ferencet, Tüt?s Zoltánt és Chrobák Jánost, hogy eddigi tapasztalataikkal, tudásukkal és szakértelmükkel vegyenek részt ebben a nem mindennapi összefogásban.

ugrás fel