EST. 2002

Csapatot vált Gyutai Adrián

Hosszan tartó tárgyalássorozat után eld?lt, hogy az Alpok Adria bajnokság 125 GP tavalyi bajnoka, Gyutai Adrián idén a Tomracing Motorsport Team színeiben folytatja. A 22 éves paksi fiatalember 2013-ban új kategóriában, a Superstock 600-ban áll rajthoz az Alpok Adria bajnokságban, illetve az októberi, spanyolországi Európa-bajnokságon indul. Az április 6-7-én, a Slovakiaringen rendezend? idénynyitó el?tt Gyutai Adrián egy ötnapos tesztprogramon vesz részt, amely négy pályát érint.

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, a tavaly, 2007 után az els? magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyer? – Alpok-Adria 125 GP – Gyutai Adrián idei sikeres szezonja el?l az utolsó akadály is elhárult. A 22 éves versenyz? igencsak hosszan tartó tárgyalássorozatot követ?en a Tomracing Motorsport Team-hez szerz?dött, és a 2013-as szezonban az Alpok Adria Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában szeretné tavalyi sikereit megismételni. Közép-Európa legnívósabb sorozatán kívül az októberi, a spanyol Albacete-ben rendezend? Európa-bajnokságon áll rajthoz.

Gyutai Adrián: „Készen állok az idei kihívásokra”

„Eredetileg nem így terveztük, hiszen a Superbike világbajnokság Superstock 600-ban szerettem volna rajthoz állni, ám az el?nevezésemet elfogadását követ?en február közepén értesítettek arról, hogy a kategória életkoráról szóló szabályt módosították, ami alapján nem indulhattam ebben a sorozatban. Holott az osztrák MRC Team-mel és egy német csapattal is el?rehaladott tárgyalásokat folytattunk, ám ezeket a fent említett okok miatt felfüggesztettük. A menedzsmentem azonnal lépett, és erre az esztend?re szerz?dést kaptam a Tomracing Motorsport Team-t?l” – fogalmazott Gyutai Adrián, aki immár készen áll, és a CBR Honda RR 600 nyergében a Superstock 600-as nemzetközi mez?nyben bebizonyítsa, alkalmas a nagy célok valóra váltására.

„Nagyon jól érzem magam az új csapatomban, akik maximálisan segítenek abban, hogy minél sikeresebben szerepeljek a versenyeken. A jöv? héten elkezd?dnek a tesztek, összesen négy pályán – Kecskeméten, a Pannoniaringen, a Slovakiaringen és a Hungaroringen – öt napon át motorozok, feltéve, ha az id?járás is partnernek bizonyul. Az anyagi hátterem adott, így nekem csak egy feladatom van, minél sikeresebben teljesíteni a szezonban. Készen állok az idei kihívásokra” – jelentette ki a 22 éves motoros.

A nyugodt háttér kialakításában nagy szerepe van Adrián új szponzorának, az Ippon energy-nek is, amely többek között az áprilisban, Budapesten rendezend? cselgáncs Európa-bajnokságnak is az egyik f? támogatója.

„Az Ippon energy egy új termék a hazai piacon, melynek f? célja, hogy a jöv? reménységeit táplálja energiával. Látván Adrián kiemelked? eredményeit nem volt kétséges számunkra, hogy támogatjuk ?t. Hisz szlogenünk  is ezt tükrözi: Ippon energy a gy?ztesek itala!”- közölte Záhonyi Tamás, az ODFS Holding Ippon ügyvezet? igazgatója.

A Tomracing Motorsport Team csapatf?nöke, Miklósy Tamás nagy er?sítésnek tartja Adrián érkezését, akit?l már ebben a szezonban nagyon sokat vár. „Adrián eddigi eredményei figyelemre méltóak, és biztos vagyok abban, hogy messze nem érte még el a maximumot. Természetesen örömmel szerz?dtettem, hiszen személyében egy abszolút sportember csatlakozott a csapatunkhoz. Nem titok, már ebben az évben a legjobbak között szeretném látni, és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a szezon második felében már a futamgy?zelemért harcoljon” – árulta el Miklósy Tamás.

ugrás fel