EST. 2002

Csorba-Erzberg

Másnap ugyanazt a távot kellett teljesíteni. Szerencsésnek mondhatta magát az, aki id?ben nevezett és reggel rajtolt, mert bár ugyanazt a távot, viszont egészen „más” pályát kaptak. Az es?nek köszönhet?en kiváló min?ség? nem sáros, de kell?en fogós, pormentes talajon motorozhattak. Ez a kiváltságos helyzet kb. az els? 300 versenyz?nek adatott meg, majd a pálya fokozatosan romlott, a nap végére, mire én sorra kerültem, már ugyanolyan szétjárt, poros volt a pálya, mint az el?z? napon. A meleggel nem tör?dve már egészen korán odaálltam a rajthoz, mert a kés?ket átsorolva, a jelenlév?ket folyamatosan indították, így a péntekinél kb. fél órával hamarabb sikerült elrajtolnom.

Az el?z? nap eredményei alapján 10 másodpercet kellett volna javítanom ahhoz, hogy az els? 50-ben végezzek, és így a harmadik napon az els? sorból rajtolhassak. Természetesen mindent elkövettem a cél érdekében, de a reggel indulók egy része a kiváló pályaviszonyoknak köszönhet?en behozhatatlan el?nyre tett szert. Az egyik el?ttem induló motorost a sz?kít? el?tt értem utol, és még meg akartam el?zni, de a nagy igyekezet ellenére túlfékeztem a motort és rád?ltem a sz?kít? kavicsból emelt oldalára, majd a közönség nagy örömére járó motor mellett futva ugrottam vissza a nyeregbe, amit kitör? ovációval üdvözöltek. Ezzel együtt a célig összesen 8 embert el?ztem meg. A d?léssel elvesztegetett id? ellenére is sikerült 10 másodpercet javítanom, de ez szombaton csak a 92-ik helyhez volt elegend?.

Prolog II.

1 Simo Kirssi FIN 20 BMW HP2
2 Werner Müller AUT 129 KTM 950 Super
3 Juha Salminen FIN 3 KTM 300 EXC
4 Mickey Dymond USA 23 BMW HP2
5 Giovanni Sala ITA 4 KTM 950 Super
6 Bernhard Walzer AUT 15 KTM EXC 300
7 Werner Müller AUT 10 KTM EXC 300
8 Chris Pfeiffer D 131 BMW HP2
9 Marco Tarkkala FIN 12 KTM 450 EXC
10 Paul Edmondson GBR 5 SUZUKI 250 RM

11 Chris Pfeiffer GER 6 BMW 450
22 Cyril Despres FRA 1 KTM 250 EXC
29 Varga Akos HUN 292 KTM 300 EXC
33 Tom Sager GBR 11 KTM 250 EXC
52 Daryll Curtis RSA 9 KTM 250 EXC
62 Dieter Happ AUT 32 KTM KTM 450
69 Erich Brandauer AUT 19 HUSABER 550E
92 Ákos Csorba HUN 1187 Sherco 5.1i
338 János Tichy HUN 1326 GAS GAS 300
467 Gabor Szendi HUN 1316 HUSABER 450
899 Laszloffy Robert HUN 1341 KTM 525 EXC

Vasárnap 10.00-kor eligazítással indult a nap. Az el?z? két nap eredményei alapján az els? 500 versenyz?nek van lehet?sége itt rajthoz állni. 11.00 órakor kellett gyülekezni a völgyben lév? bányató mellett, majd 11.30-kor 50-esével felsorakoztatták az 500 résztvev?t. A rajthelyek elfoglalásával egyidej?leg megkaptuk az ellen?rz? kártyáinkat, amit az ellen?rz? pontokon lyukasztással érvényesítenek. Én, az eredményeim alapján, 75-ös rajtszámmal a második sorból indulhattam. Az els? sort 12.00 órakor, a többit pedig 5 percenként indították. A teljesítend? táv 34 km volt, amire 4 órát adtak a szervez?k. Minden évben, pontban 16.00 órakor megszólal a bányakürt és berekeszti a versenyt. A 4 óra alatt összesen 14 ellen?rz? ponthoz kell eljutni a résztvev?knek. Mint azt már említettem, jól tükrözi a 34 km-es szakasz nehézségét, hogy a versenyz?k kb. fele az els? ellen?rz? pontig sem jut el. A rajtot feszült várakozás el?zte meg, és amikor az els? sor végre zöld utat kapott, a második sor egy része is csatlakozott.

Ezt látva a rajtot bonyolító úriember felírta a második sorból ottmaradt versenyz?k rajtszámát. Aki ekkor már nem volt jelen, kb. 10-15 ember, azt automatikusan kizárták a versenyb?l. Az els? 2-3 igen meredek és hosszú feljárón kb. 30 versenyz?t el?ztem meg, ide kellett csak igazán az er? és a nyomaték. Ett?l kezdve valamivel könnyebb volt az el?rejutás, hiszen épp elég nehéz a pálya, pláne ha még fel is tarják az embert. A 7. ellen?rz? pontig a körülményekhez képest „simán” ment minden, érvényesült a Sherco ereje, és kiváló futóm?ve, hiszen nem mindegy, hogy a meredek köves, gyökeres hosszú feljárókon els?re feljut az ember, vagy számtalanszor visszaesik, felállítja a motort, beáll a sorba, majd újra és újra próbálkozik, amíg már alig áll a lábán.

A 7. és 9. ellen?rz? között a hegy már kimutatta a foga fehérjét, ett?l kezdve a motorikus és fizikai teljesítmény mellett már agyilag, szellemileg is nagyon komolyan ott kellett lenni. A 9. ellen?rz? ponttól már igazi triál pályán motoroztunk, ahol bizonyos esetekben, szó szerint a hátunkon cipeltük a motort. 2006-ban ezen a részen még engedélyezték, hogy a néz?k segítsék a versenyz?ket, de az idei évt?l ezt is megtiltották, így igencsak észen kellett lenni, mert egy szakadékba beesve egyedül már lehetetlen lett volna felhozni a motort. Végül, itt is sikeresen átjutottam. Eddig a versenyb?l csak 1,5 óra telt el, de már ekkor nagyon fáradt és kimerült voltam. Az ott állók megitattak, így „újult er?vel” vághattam neki a következ? feladatnak, ami egy teljesen függ?leges gyökeres, és igen magas feljáró volt, na jó, a feljáró talán túlzás, inkább fal volt. Ezen a szakaszon 5 ember segítségével sikerült felvonszolni a motort, ezt az akciót a tv helikoptere néhány méterr?l vidáman filmezte. Én a tetején már kevésbé vidáman ültem a motorra, ahhoz sem volt er?m, hogy fogjam a kormányt, nem hogy húzzam a gázt, de mivel egy kis fáradtság, és fájdalom miatt nem adunk fel versenyt, így minden er?met összeszedve tovább indultam.

Lassan helyreállt a keringésem, és újra tudtam, hol vagyok, így viszonylag jó tempóban érkeztem a 12. ellen?rz? ponthoz, a Carl vendégl?je nev? szakaszhoz, amit kb. 500 m hosszan autó méret? óriássziklák borítottak. Itt tanácsos volt a sziklák tetején maradni, mert ha az ember sziklák között landolt, ? maga sem tudott egyedül kimászni, a motort pedig azonnal elfelejthette. Ezt a részt 2006-ban egy német versenyz?vel összefogva, egymás motorját cipelve kb. 50 perc alatt sikerült teljesítenem. Az idén már itt sem vehettünk igénybe segítséget, ennek ellenére két gy?ri barátom mentális támogatásának és jó tanácsainak köszönhet?en, „erre gyere, ne menj arra”, 25 perc alatt sikerült átjutnom rajta. Természetesen nem is kell mondanom mennyire észnél kellett lenni, mert a legkisebb hiba is súlyosan megbosszulta volna magát. Ekkor még kb. egy órám volt a két utolsó ellen?rz? pontra, úgy éreztem, ennyi id? alatt gyalog is célba érek, de mire ezt a szakaszt magam mögött hagytam már s?r?n dörgött, és minden irányban folyamatosan villámlott. Leereszkedtem a következ? lejárón, de ekkor már úgy ömlött az es?, hogy a látási távolság néhány méterre csökkent. A 13. ellen?rz? ponthoz érve a ment?söket kivéve már nem találtam ott senkit. ?k tájékoztattak, hogy az ítéletid? miatt a rendez?ség hamarabb lefújta a versenyt, a kürtöt a vihar miatt nem lehetett hallani. Ezt a kimerültségem ellenére is igen szomorúan vettem tudomásul, hiszen biztos voltam benne, hogy a még hátralév? kb. 40 perc alatt az idén célba érhetek.

Amit vasárnap a Shercoval teljesítettünk, a 43. helyezést hozta, ez azért igen szép eredménynek mondható, f?leg ha megnézzük, hogy kik voltak az ellenfelek.

Red Bull Hare Scramble

1 Tadeuz Bzazusiak POL 69 KTM 250 EXC
2 Tom Sager GBR 26 KTM 250 EXC
3 Juha Salminen FIN 2 KTM 300 EXC
5 Paul Edmondson GBR 6 SUZUKI 250 RM
8. Marco Tarkkala FIN 5 KTM 450 EXC
14. Erich Brandauer AUT 56 HUSABERG 550 E
17. Daryll Curtis RSA 42 KTM 250 EXC
26 Varga Akos HUN 22 KTM 300 EXC
38 Werner Müller AUT 4 KTM KTM 300
39 Chris Pfeiffer GER 7 BMW 450
41 Dieter Happ AUT 50 KTM KTM 450
43 Ákos Csorba HUN 75 Sherco 5.1i
86 János Tichy HUN 281 GAS GAS 300
131 Cyril Despres FRA 15 KTM 250 EXC

ugrás fel