EST. 2002

Czúni Laci befejezte

Nincs tovább! Dicstelenül ért véget egy ígéretes pályafutás. Ifjabb Czúni László a magyar motokrossz aranygenerációjának tagja elköszönt a szurkolóktól. Az MX1-es kategória 2007-es bajnokának a tavalyi bronzérem sem volt elég, hogy megfelel? támogatást találjon, így mondhatni kényszerb?l döntött a visszavonulás mellett. A magyar motorsport szegényebb lesz nélküle.

Nem kellett volna így alakulnia, persze! Jogosan teheti fel a kérdést a kedves olvasó, hogy ha már az eredmények sem számítanak, akkor mi lesz így a jöv?ben? Talán nem is ez most a legfontosabb kérdés, sokkal aggasztóbb a motorsportban – f?leg a motokrosszban – uralkodó jelenlegi állapotok. A MAMS költségvetése szerint a legtöbb erre a szakágra jut, mégis menekülnek a tehetségek külföldre. Haza szinte már csak haknizni járnak. A kevés nevez? miatt még az MX1-es géposztályt is meg kellett csonkítani, 2011 végén nem lesz a kategóriának bajnoka Magyarországon! És ez még csak egy szelete a szakágat ért meghatározó változásoknak.

Czúni Lacit nyugodtan nevezhetjük a rendszer áldozatának. Utópia lenne ilyen esetben azt kérni, hogy a Magyar Motorsport Szövetség avatkozzon közbe? Tényleg ennyire nehéz volna egy ilyen kaliber? motorosnak csapatot találni? Ami egy honi mx csapat, pontosabban egy versenyz? éves költségvetését illeti, az egy vicc. 3-4 millióból megoldható egy szezon, ha az embernek rendelkezésére bocsátanak egy motorot. De talán még egy kétütem?t megvásárolva is elég lenne ez az összeg.

Kevesen fordultak így a magyar mez?nyben!

(fotó: Team Suzuki)

Bármily’ furcsa is az egyetlen segít? kezet Németh Kornél nyújtotta Lacinak. Szó volt róla, hogy esetleg Kori tavalyi motorjával végig tudná csinálni a szezont, de ehhez még kellett volna egy kis pénz, amit szponzorok álltak volna. Sajnos ez a variáció sem jött össze, így Czúni Laci a visszavonulás mellett döntött. Az ismert közösségi portálon így köszönt el rajongóitól és segít?it?l:

“Szeretném megköszönni mindenkinek aki a pályafutásom alatt segített nekem. Mindenkit nem tudnék felsorolni mert nagyon sok embernek köszönhetem azt, hogy idáig eljutott. Els?sorban természetesen Apukámnak és Anyukámnak. A Testvéreimnek akiknek néha nélkülözniük kellett azért, hogy jobban menjen a motorozásom, de mindig mellettem volt…ak és mindig mindenben segítettek nekem. A Családom többi tagjának is köszönettel tartozom, Keresztanyámnak aki anyagilag sokat segített nekem és minden versenyemen ott volt. Bátyámnak aki megtanította nekem, hogyan kell keményen edzeni. Endrének akivel 2006-ban ismerkedtem meg, neki nagyon sok mindent köszönhetek, hogy idáig eljutottam. A volt barátn?mnek aki a legtöbbet segített mentálisan és mindig önbizalmat adott nekem. A Barátaimnak, Makra Gabinak aki gyerekkorom óta mindig mellettem volt, Hencinek is, Zoránnak. A Kiskunlacházi egyesületnek, hogy mindig használhattam a pályát, ahol feln?ttem 🙂 Az összes volt szponzoromnak akik végig segítették a pályafutásomat. És a Székelyudvarhelyi barátaimnak is…. Szépek voltak ezek az évek…… 🙂 És még egyszer nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki csak egy kicsit is hozzá segített ahhoz, hogy jobb versenyz? legyek.”

A bejegyzést követ?en rengeteg buzdító üzenetet kapott mindenki Lacikája, bizonyára jó érzés volt neki, hogy ennyien támogatják ?t lélekben, ez azonban nem változtat a szomorú tényeken. 2011-ben biztosan nem látjuk ?t motoron. Pár héttel ezel?tt még egy esetleges 2012-es visszatérésr?l ugyan szó volt, de tudjuk, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok manapság, és Laci is inkább a jöv?jébe szeretne energiát fektetni. 25 évesen ki kell lépnie az életbe úgy, hogy a motorozáshoz ért igazán! A sport egy kiváló tanítómester, és mi itt a szerkeszt?ségben bízunk benne, hogy az élet más területein is legalább akkora sikereket fog ? elérni, mint szeretett sportágában. Hiányozni fogsz Lacika!

ugrás fel