EST. 2002

Dakar, 3. szakasz: Spanyol ?rségváltás

Ez már Afrika! No nem a mesebeli, hanem a k?kemény fajtából. Nadortól 648 kilométert kellett megtennie a mez?nynek, hogy elérjenek Er Rachidiáig. 252 kilométeren a stopperrel is meg kellett küzdenie a résztvev?knek.

Az Európában tapasztalt Yamaha-fölény egy szempillantás alatt semmisült meg: az összetett éllovasa, a második szakaszon diadalmaskodó Helder Rodrigues Yamaháján elektronikus kábelt kellett cserélni közvetlenül a rajt el?tt – a 32 esztend?s portugál küzdött is a navigációval egész nap (nem tudta megfelel?en görgetni itinerét), egyb?l visszaesett a 6 helyre az összetettben. Rosszabbul járt honfi- és márkatársa, az els? szakasz gy?ztese Ruben Faria. A második helyr?l volt kénytelen feladni a viadalt motorja meghibásodása miatt.

Despres tavaly is feletébb balszerencsés volt. Idén is hasonlóan kezdett a 2-es számú KTM-mel

A 2005-ös bajnok a francia Cyril Despres is hadilábon állt Fortunával ezen a napon: a tavalyi ezüstérmesnek a váltója mondta fel a szolgálatot – a szelektív szakasz nagy részét és a 191 kilométeres összeköt? szakaszt egyes sebességi fokozatban kellett teljesítenie. Az eredmény majd fél perces hátrány, valamint hat pozíció veszteség – a 16. helyen hajthatja álomra a fejét a francia.

Marc Comának és Isidre Esteve Pujolnak semmilyen problémája nem akadt a tegnapi napon. El?bbi a szakaszt nyerte meg, utóbbi az összetettet vezeti, de el?nye csupán 26 szekundum a címvéd?vel szemben. Villant az amerikai Chris Blais. Az európában csak szenved? amerikai a második helyen fejezte be a napot Red Bull KTM-jével, Pujol el?tt.

Blais ugyan gyári technikát kapott, de a tavalyi modellel próbál szerencsét az idei Dakaron. Összetett ötödik helye bizakodásra adhat okot az amerikainak

Felemás napon van túl a magyar egység. Kátai Péter varázsol Afrikában: a gyári men?kkel telet?zdelt mez?nyben a 42. helyen érkezett célba egy szerinte visszafogott motorozással. Sokszoros enduró-bajnokunk hátránya kicsivel több, mint 37 perc volt az éllovassal szemben, ami az összetett 44. helyét eredményezte a Szalay Dakar Team motorosának, úgy, hogy az els? ellen?rz? ponton négy percet veszített menetlevele keresésével. Dési János kezd belerázódni a Dakarba. Az újonc a 96. helyr?l a 76.-ra jött fel az összetettben Varga Ákos tavalyi motorjával, 1 óra 42 perc hátrányt jelent ez az összesítésben.

Kátainak a Szalay Team biztosított megfelel? technikát. Eddig meghálálta a bizalmat, reméljük idén nem szenved combcsont-törést

Hermann Henriknek azonban elege lett a Dakarból. A távot ugyan teljesítette a 150. helyen, de az agresszív módon el?z? autósok miatt visszavonulót fújt a Dakar teljesítésével harmadszor próbálkozó motoros. Az egyik autós oly agresszivitással el?zte honfitársunkat, hogy elveszítette az uralmát a motorja felett, ami egy hatalmas eséshez vezetett. Henriket családja egészben szeretné viszontlátni, ezért úgy döntött, hogy eleget tesz kérésüknek. Legutóbbi információink szerint feladta a viadalt.

Következik a 4. szakasz: D?nék, amerre csak a szem ellát

Íme az els? számú er?nléti lecke. A második marokkói gyorsasági szakasz igen hosszú, és nem utolsó sorban rendkívül változatos. Nem különböz?képp’ a 2007-es Dakartól. Az újdonsült versenyz?k itt válhatnak igazi tanoncokká, mihelyst’ belemerülnek a d?nék világába és els? izgalmaikat átélik. Ezzel párhuzamosan számos Afrikára jellemz? csapdát tapasztalhatnak meg. Er Rachidia – Ouarzazate (Összeköt?: 96 km – Gyorsasági: 405 km – Összeköt?: 178 km, Összesen: 679 km) – forrás: dakar.hu

Képek: KTM, Szalay Dakar Team

A 4. szakasz eredménye

Poz. # Név Márka Id? Hátrány Büntetés
1 001 COMA (ESP) KTM 03:07:39 00:00:00
2 009 BLAIS (USA) KTM 03:08:35 00:00:56
3 004 ESTEVE PUJOL (ESP) KTM 03:10:36 00:02:57
4 008 CASTEU (FRA) KTM 03:11:07 00:03:28
5 025 STREET (USA) PAI 03:14:13 00:06:34
6 007 DUCLOS (FRA) KTM 03:15:44 00:08:05
7 021 VILADOMS (ESP) KTM 03:16:32 00:08:53
8 005 DE AZEVEDO (BRE) KTM 03:18:25 00:10:46
9 014 VERHOEVEN (HOL) KTM 03:19:59 00:12:20
10 034 LOPEZ (CHI) HONDA 03:22:33 00:14:54
11 006 ULLEVALSETER (NOR) KTM 03:23:34 00:15:55
12 182 TORAL (ESP) YAMAHA 03:25:24 00:17:45
13 103 KATRINAK (SLQ) KTM 03:25:36 00:17:57
14 020 MARCHINI (FRA) YAMAHA 03:26:21 00:18:42
15 107 SYMONS (AFS) KTM 03:26:55 00:19:16
16 011 KNUIMAN (HOL) HONDA 03:27:03 00:19:24
17 012 FRETIGNE (FRA) YAMAHA 03:27:26 00:19:47
18 016 CZACHOR (POL) KTM 03:28:22 00:20:43
19 067 MATEUS (POR) KTM 03:29:00 00:21:21
20 019 PLANET (FRA) KTM 03:29:12 00:21:33
42 102 KATAI (HUN) KTM 03:44:56 00:37:17
86 210 DESI (HUN) KTM 04:10:37 01:02:58
150 101 HERMANN (HUN) KTM 04:45:21 01:37:426 45:00

Forrás: dakar.com

Az összetett állása 4 szakasz után

Poz. # Név Márka Id? Hátrány Büntetés
1 004 ESTEVE PUJOL (ESP) KTM 05:42:12 00:00:00
2 001 COMA (ESP) KTM 05:42:38 00:00:26
3 008 CASTEU (FRA) KTM 05:43:15 00:01:03
4 025 STREET (USA) PAI 05:49:10 00:06:58
5 009 BLAIS (USA) KTM 05:50:49 00:08:37
6 010 RODRIGUES (POR) YAMAHA 05:56:09 00:13:57
7 007 DUCLOS (FRA) KTM 05:57:36 00:15:24 03:00
8 021 VILADOMS (ESP) KTM 05:57:45 00:15:33
9 014 VERHOEVEN (HOL) KTM 05:58:43 00:16:31
10 005 DE AZEVEDO (BRE) KTM 05:59:49 00:17:37
11 006 ULLEVALSETER (NOR) KTM 05:59:51 00:17:39
12 019 PLANET (FRA) KTM 06:03:03 00:20:51
13 012 FRETIGNE (FRA) YAMAHA 06:03:14 00:21:02
14 085 BETHYS (FRA) HONDA 06:06:19 00:24:07
15 020 MARCHINI (FRA) YAMAHA 06:06:24 00:24:12
16 002 DESPRES (FRA) KTM 06:08:07 00:25:55
17 034 LOPEZ (CHI) HONDA 06:09:20 00:27:08
18 107 SYMONS (AFS) KTM 06:10:33 00:28:21 03:00
19 016 CZACHOR (POL) KTM 06:13:01 00:30:49
20 003 SALA (ITA) KTM 06:14:21 00:32:09
44 102 KATAI (HUN) KTM 06:45:15 01:03:03
76 210 DESI (HUN) KTM 07:24:55 01:42:24
186 101 HERMANN (HUN) KTM 09:37:58 03:55:46 45:00

Forrás: dakar.com

ugrás fel