EST. 2002

Dakar, 4. szakasz: Halálos áldozat

Szöveg: motorinfo.hu

Az idei dakar sem múlik el sajnos tragédia nélkül. A dél-afrikai Elmer Symons el?ször vágott neki a hírhedt viadalnak versenyz?ként (kétszer szerel?ként volt jelen), a negyedik szakasz 140. kilométerét azonban már nem tudta teljesíteni az összetett 18. helyén álló motoros. A baleset részreteir?l keveset lehet tudni: közép-európai id? szerint 10:16-perckor történt meg a tragédia, a ment?helikopterrel érkez? orvosok már nem tudtak Symonson segíteni. Elmer Symons 29 éves volt.

Symons a 47. halálos áldozata a sivatagi show-nak

Hermann Henrik ma már nem állt rajthoz. A miértr?l az érintett nyilatkozik: „Történt egy-két olyan dolog, ami elgondolgodtatott. Nem vagyok egy beszari típus, de tegnap halálfélelmem volt, ami ebben a m?fajban nem jó.”.

A másik két motorosnak egyel?re nincs halál félelme, épp ellenkez?leg. Kátai Péter és Dési János elképeszt? iramban zárkózik fel: Kátai az el?kel? 39. pozícióban fejezte be a tegnapi napot, összetettben pedig feljött a 36. helyre. Dési a szakasz végén és az összetettben is a 62. helyen áll, 14 pozíciót javítva korábbi helyezésén. Csak így tovább fiúk!

Következik az 5. szakasz

Ouarzazate – Tan Tan (Összeköt?: 170 km – Gyorsasági: 325 km – Összeköt?: 280 km, Összesen: 775 km)

A visszatér? Dakarosoknak már háromszor is volt szerencséjük az elmúlt id?kben végigrallizni Ouarzazate-b?l Tan Tan-ba. Ennek ellenére még ? sem tették meg a 2007-ben bevezetett hosszú-távú utat. A pilóták a gyorsasági szakasz során belekóstolhatnak az Atlasz-hegység hangulatába, mely a szemnek gyönyörködtet?, bár ez azt is jelenti, hogy a kamionosok más útvonalon fognak majd áthaladni, mely néhány kilométerrel rövidebb is. Összességében a környezet drámai, szinte holdkórossá teszi az embert; aki jobban ismeri, annak a Ventoux és az Izoard ötvözeteként írhatnánk le.

Helyi specialitások: homok, kavicsok és d?nék. A Mauritániát átszel? úton eld?lhet a rali hierarchiája. Akik birtokában minden képességükkel érkeztek ide, azoknak természetesen megvan az esélyük a csillogásra, de ugyanekkor ezen a szakaszon el is veszíthetnek mindent. Ez a Szahara szívében elhelyezked? d?ne- és off-roadkirályság egyben az a hely is, ahol a navigátorok maradandó nyomot hagyhatnak maguk után.

forrás: dakar.hu

A Gauloises csapat is megszenvedett a 4. szakasszal. A 2005-ös gy?ztes, Cyril Despres a növényzet fogságába esett, hosszas bóklászás utén megtalálta a helyes irányt, majd a d?nék között esett-kelt az endúróban és triálban is kiváló francia motoros. Végül a harmadik helyen zárta a napot. Isidre Esteve Pujol nem tudott versenyre kelni honfitársával, a címvéd? Marc Comával. 12 percet szedett össze Pujol, ami az összetettbeli els? pozíciójába kerüt a spanyolnak.

A 4. SZAKASZ EREDMÉNYE :
1. Coma spanyol KTM 4:27:54 óra
2. Esteve Pujol spanyol KTM 4:40:10 + 12:16 perc
3. Despres francia KTM 4:46:50 + 18:56
4. Casteu francia KTM 4:51:37 + 23:43
5. Ullevalseter norvég KTM 4:54:28 + 26:34
6. Blais amerikai KTM 4:54:47 + 26:53
7. Verhoeven holland KTM 4:57:25 + 29:31
8. Fretigne francia YAMAHA 4:59:32 + 31:38
9. Vinters lett KTM 5:+ 23 + 32:29
10. Marchini francia YAMAHA 5:01:44 + 33:50
11. Lopez chilei HONDA 5:02:02 + 34:08
12. Sala olasz KTM 5:07:35 + 39:41
13. De Azevedo brazil lKTM 5:08:00 + 40:06
14. Viladoms spanyol KTM 5:11:01 + 43:07
15. Rodrigues portugál YAMAHA 5:13:13 + 45:19
16. Czachor lengyel KTM 5:17:03 + 49:09
17. Knuiman holland HONDA 5:21:53 + 53:59
18. Katrinak szlovák KTM 5:22:52 + 54:58
19. Goncalves portugál HONDA 5:31:23 + 1:03:29
20. Planet francia KTM 5:33:14 + 1:05:20
…39 Kátai magyar KTM 6:00:36 + 1:32:42
…62 Dési magyar KTM 6:27:54 +2:00:00
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA 4 NAP UTÁN
1 Coma spanyol KTM 10:10:32 óra
2 Esteve Pujol spanyol KTM 10:22:22 + 11:50 perc
3 Casteu francia KTM 10:34:52 + 24:20
4 Blais amerikai KTM 10:45:36 + 35:04
5 Ullevalseter norvég KTM 10:54:19 + 43:47
6 Despres francia KTM 10:54:57 + 44:25
7 Verhoeven holland KTM 11:02:08 + 51:36
8 Fretigne francia YAMAHA 11:02:46 + 52:14
9 De Azevedo brazil KTM 11:07:49 + 57:17
10 Marchini francia YAMAHA 11:08:08 + 57:36
…36 Kátai magyar KTM 12:45:51 + 2:35:19
…62 Dési magyar KTM 13:52:49 +3:42:17
ugrás fel