EST. 2002

Dakar, 5. szakasz

Szmarába vezette a mez?nyt az ötödik szakasz, 654 km
Dél-Marokkóban. Ez már valóban kemény terep volt, kifejezetten gyilkos útszakaszokkal.
David Fretigné, aki keddig éllovasa volt az összetettnek, inkább túramotorosnak
állt be egy csoportba, nem kockáztatva: így lecsúszott a hetedik helyre. Yamahája
továbbra is az egyetlen nem-KTM a fels? traktusban.

Id?-összesítésben most a 28 esztend?s spanyol Marc Coma vezet a Repsol csapat
gyári KTM 660 Rallye-jával
. Coma másodikként zárta az etapot a negyven éves
ausztrál pilóta, Andy Caldecott mögött, aki tavaly egy baleset miatt visszalépni
kényszerült menet közben. Harmadik Cyril Despres lett, akinek elromlott a kilóméterszámlálója,
ezért a navigációja nem volt éppen 100 százalékos.

Kedden is Varga Ákos (43.) volt a leggyorsabb magyar motoros, pedig
visszafogottan ment: már a táv elején két komoly balesetnek volt szemtanúja,
így biztonságban próbált meg végigmenni a sziklás részen, ahogy ? mondta, a
‘borzalmas terepen’. A gumijai olyannyira elkoptak, hogy azt hitte,
defektet kapott, pedig nem lyukadt az abroncs. Nagy Péternek (55.) is meggy?lt
a baja a sziklákkal: ‘egyszer?en nem lehetett kikerülni a köveket’.

Hermann Henriket (172.), ha szabad ilyet írni, még az ág is húzza: két héttel
ezel?tti autóbalesete óta egyre rosszabb állapotba kerül a lába
. A keddi
etap alatt az egyik ellen?rz? pontnál a mellette álló pilóta nem tudta megtartani
a motorját, ami pont a mi Hermannunk lábára d?lt
. Kés?bb esett is, mert
meglökték el?zés közben: a kormányrúd elhajlott, de a versenyz? akarata hajlíthatatlan.
El akar jutni Dakarba.

Ötödik szakasz, Agadir-Szmara

# Versenyz? neve Motor Id? (hátrány)
1. 023 Caldecott KTM 4h 00′ 09′
2. 006 Coma KTM 4h 00′ 12′ (00′ 03′)
3. 002 Despres KTM 4h 03′ 39′ (03′ 30′)
4. 003 COX KTM 4h 06′ 08′ (05′ 59′)
5. 007 Esteve Pujol KTM 4h 06′ 49′ (06′ 40′)
6. 004 Meoni KTM 4h 07′ 53′ (07′ 44′)
7. 012 Fretigne Yamaha 4h 10′ 39′ (10′ 30′)
8. 022 Blais KTM 4h 13′ 44′ (13′ 35′)
9. 008 De Gavardo KTM 4h 14′ 39′ (14′ 30′)
10. 011 Dabrowski KTM 4h 15′ 14′ (15′ 05′)
43. Varga Ákos
55. Nagy Péter
172. Hermann Henrik

Az összetett állása

# Versenyz? neve Motor Id? (hátrány)
1. 006 Coma KTM 4h 13′ 13′
2. 023 Caldecott KTM 4h 13′ 56′ (00′ 43′)
3. 002 Despres KTM 4h 15′ 58′ (02′ 45′)
4. 003 COX KTM 4h 19′ 58′ (06′ 45′)
5. 007 Esteve Pujol KTM 4h 20′ 05′ (06′ 52′)
6. 004 Meoni KTM 4h 20′ 51′ (07′ 38′)
7. 012 Fretigne Yamaha 4h 22′ 47′ (09′ 34′)
8. 022 Blais KTM 4h 27′ 42′ (14′ 29′)
9. 008 De Gavardo KTM 4h 28′ 28′ (15′ 15′)
10. 011 Dabrowski KTM 4h 28′ 42′ (15′ 29′)
41. Varga Ákos +1h 02′ 48′
55. Nagy Péter +1h 11′ 31′
167. Hermann Henrik +2h 48′ 10′

Fotó: G. Soldano

Kapcsolódó cikkeink
Dakar, 4. szakasz
Dakar, 1-3. szakasz
Sainct: jelen!
Dakar – a rajt el?tt
Indul a Dakar
A Dakar útvonala
ugrás fel