EST. 2002

Davide Brivió

Tehát nincs
engedély, hogy Rossi még az óévben kipróbálja az YZR-M1-et (b?vebben
lásd vasárnapi cikkünket, Honda kontra Yamaha: a helyzet fokozódik). Brivio
arra számított, hogy még 2003-ban megmutathatja a motort az ötszörös világbajnoknak:
erre a csapat malajziai tesztsorozatán kerülhetett volna sor.

‘Azt hittem, bele fognak egyezni, hiszen az elmúlt évek szokásrendje ez
volt. Tavaly Biaggi egyb?l ráülhetett a Hondára, ahogy elhagyta a Yamahát.
Melandri
velünk tesztelt, ez vonatkozik Barrosra is. Colin Edwards
két hete kipróbálhatta a Hondát, pedig érvényes szerz?dés köti az
Apriliához. Általában normális, hogy egy pilóta kipróbálja az új motorját, de
ebben az esetben megértem a döntésüket’ – jelentette ki Brivio
úr.

‘Most azt kell végigfuttatnunk, hogy mit tehetünk még. A Valentinóval
és a Hondával folytatott tárgyalások a fair play szellemében és
higgadtan zajlottak. Viszonyunk a Hondával és Carlo Fioranival változatlan
marad
‘ – tette hozzá.

A Yamaha eldöntötte, hogy a november végére ütemezett tesztsorozatot megtartják
Rossi nélkül is. A Doktor csak január közepén-végén debütálhat a csapat színeiben,
ugyancsak a sepangi pályán.

‘Elterveztük a próbát november 28. és 30. között, és ezen nem fogunk
változtatni: Carlos Checa mellett japán tesztpilóták végezhetik majd
a munkát. Ebben az értelemben Valentinónak várnia kell január 20-áig
– zárta szavait Davide Brivio.

ugrás fel