EST. 2002

Donington, 250: Lorenzo gy?z, Loca negyedik

Jorge Lorenzo idénybeli ötödik futamgy?zelmét aratta. A pole pozíció után megvan a 25 pont az ijeszt?en magabiztos, MotoGP-be tartó spanyolnak.

Lorenzo úgy versenyez, mint az arénában elszabadított bika: 25 ponttal hagyja el Doningtont, köszönhet?en a teljes mértékben megérdemelt gy?zelemnek. A spanyol ezzel egy pontocskányira olvasztotta a különbséget önmaga és Andrea Dovizioso között, aki csak hatodikként abszolválta az angliai csatát.

Rögtön a rajt után átvette a kezdeményezést a Fortuna Aprilia pilótája: el?zés, elnyúlás és szökés, a klasszikus forgatókönyv szerint. Minden megy, mint a karikacsapás, leszámítva az eleinte még szívósan tapadó Doviziosót, aki jó indulása után nehezményezné a spanyol kollégától való megválást. Dovi a pálya harmadik harmadában tudja megverni ellenfelét. Ezúttal azonban nem vezet eredményre a taktika, egy egyéni hiba miatt: a 17. körben esik és indul újra az olasz. Mellesleg szólva nem is lehet elvárni a hondás versenyz?t?l, hogy, ahogy ? mondja, ‘150%-ot’ nyújtson koncentrációban és technikájával kompenzálja a rendelkezésére álló m?szaki csomag hátrányait. Lorenzo végképp meglép, Dovizioso pedig még éppen megmenti el?nyét az összetettben: 159-158 az állás.

A dobogóért nagy harcot vívott egymással a két üldöz?: Hiroshi Aoyama a KTM-mel (azzal az osztrák motorral, amely a tavalyi es?s versenyen West révén éppen Doningtonban szerezte els? dobogós helyét a 250-ben) és Alex De Angelis, akinek hibádzott valami a futóm?-beállításokból: a motor eleje veszített rendre tapadást, sokat is hagyott ott a kanyargós részeken. Ennek ellenére határozottan támadott és hibára is kényszerítette Aoyamát, jutalma egy harmadik hely (111 pont) az abszolútban.

Újabb remek munka Tóthéktól

Vasárnap reggel némi aggodalommal vizsgálgatta a Tóth csapat a Donington Park feletti égboltot, mivel az el?rejelzésekkel ellentétben nem napsütéses, hanem es?s reggelre virradt a csapat. Az es? és a borult égbolt azonban csak a reggeli bemelegít? edzések alatt fenyegette a versenyz?ket, mivel a nap els? versenyére, ami kivételesen nem a 125, hanem a 250 köbcentisek versenye volt, már kisütött a nap.

Roberto Locatelli a hetedik rajtkockából rajtolt és hatodiknak fordult el a célegyenes végén. A 27 körös futamon nagy harcot vívott Shuhei Aoyamával, Barberával és Takahashival, de végül ? gy?zedelmeskedett és a negyedik helyen zárt, ebben az évben már harmadszorra. A begy?jtött értékes pontokkal és az egyenletes teljesítménynek köszönhet?en, csupán hét pont választja el a magyar csapat versenyz?jét a világbajnoki harmadik helyt?l.

Roberto Locatelli#15:

‘Elégedett vagyok nagyon ezzel a helyezéssel. Az Apriliám, ha nem is tökéletesen, de remekül ment. A verseny els? felében voltak gondjaim. A teli tank miatt kicsit rakoncátlankodott a gépem és nehezebben tudtam kezelni a nagyobb súly miatt. A versenygumi választás nagyon jól sikerült. Aoyamát nem is láttam, hogy mikor esett el. Én már csak akkor vettem észre, amikor a csapatom kitáblázta, hogy n?tt az el?nyöm a mögöttem lév?höz képest. Akkor hátranéztem, és sehol nem láttam senkit. A csapatom remek munkát végzett ismét. Köszönöm nekik’

Megint nagy versenyt produkált Roberto Locatelli a Team Toth Apriliáján: negyedik és év eleje óta minden futamon pontszerz?. Megel?zi a m?tött kez? Hector Barberát, akit egy beültetett kis rögzít?fém elmékeztet a Katalán GP el?tti hegyikerékpározásra. Dovizioso mögött a csapattárs Takahashi, aki már tényleg nagyon készül a szuzukai endurance-ra, meg is látszik a teljesítményén. Aztán Guintoli, West és Simoncelli.

250kcm Angol Nagydíj: végeredmény

1. Jorge LORENZO SPA APRILIA 42’16.321
2. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 42’22.578
3. Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 42’23.687
4. Roberto LOCATELLI
ITA APRILIA 42’31.109
5. Hector BARBERA
SPA APRILIA 42’36.662
6. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 42’39.331
7. Yuki TAKAHASHI
JPN HONDA 42’39.965
8. Sylvain GUINTOLI
FRA APRILIA 42’42.391
9. Anthony WEST
AUS APRILIA 42’47.896
10. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 42’57.619
11. Jakub SMRZ
CZE APRILIA 43’04.761
12. Aleix ESPARGARO
SPA HONDA 43’19.064
13. Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 43’19.885
14. Jules CLUZEL
FRA APRILIA 43’22.486
15. Andrea BALLERINI
ITA APRILIA 43’22.782
16. Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 43’23.139
17. Arturo TIZON
SPA HONDA 43’25.450
18. Franco BATTAINI
ITA APRILIA 43’25.819
19. Luca MORELLI
ITA APRILIA 42’33.579
20. Franz ASCHENBRENNER
GER APRILIA 42’42.051
21. Nicklas CAJBACK
SWE APRILIA 43’05.428

Kiestek

Manuel POGGIALI RSM GP 250 KTM 36’41.098
Jordi CARCHANO
SPA USA APRILIA 36’07.328
Fabricio PERREN
ARG HONDA 27’26.773
Dan LINFOOT
GBR HONDA 6’36.268
Chaz DAVIES
GBR HONDA 3’21.426
Luke LAWRENCE
GBR YAMAHA 3’29.652

ugrás fel