EST. 2002

Donington, STK 1000: Majdnem sikerült

A vasárnap reggeli id?járás nem sok jóval kecsegtette a Superstock 1000 Világkupa résztvev?it. A leveg? h?mérséklete 5 fok, az aszfalt 7 fokos volt. Egy órával a bemelegítést követ?en a Full-Gas Racing Team két versenyz?jének már a boxutca kijáratához kellett gurulniuk.

A csapat izgatottan várta, hogy a piros lámpák kialudjanak és kezdetét vegye a verseny. A célegyenes els? fordulójában hatalmas volt a forgalom. Németh Balázs remek rajtot vett és kihúzódva a pálya bal szélére több pozíciót is sikerült javítania a 26. rajthelyéhez képest. Kispataki Viktor is kil?tt, ám az els? kanyar el?tt többen is behúztak elé a féktávon és nem tudta megtartani a pozícióját. Azonban Viktor, már a kigyorsításnál két embert vissza is el?zött, ráadásul kívülr?l.

Négy kör elteltével a csapattagok nem hittek a szemüknek. Balázs a 15. pontszerz? helyen motorozott és a körid?ket tekintve folyamatosan gyorsult, akárcsak csapattársa Viktor. Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis a rendez?k félbeszakították egy bukás miatt a futamot, pedig Balázs ekkor már a 13. helyen körözött és Viktor is kezdett közeledni a pontszerz? helyekhez. Ami ezután történt, azt nehéz szavakba önteni, hiszen nem elég, hogy a Full-Gas els? versenyér?l volt szó, egy ismeretlen pályán, még egy piros zászlóval is megnehezítette a sors az életüket.

A bukó belsejéb?l

Kispataki Viktor:
‘Nem volt könny? az els? versenyünk. Sajnálom, hogy félbeszakították, mert így kiestünk a ritmusból, kicsit lemerevedtek az izmaink és a gumiknak sem tett jót, hogy leh?ltek. A pályán nagyon feszített volt a tempó. Ezt az is mutatja, hogy a mi körid?nkkel már kvalifikálhattuk volna magunkat a Superbike rajtrácsra. A csapat remekül dolgozott és remélem, hogy Valenciában már az itt szerzett tapasztalatainkat is tudjuk majd hasznosítani.’

Németh Balázs:
‘Nagy kár, hogy beintették a piros zászlót, mert lehet, hogy már az els? versenyen pontot szerezhettünk volna, amire ?szintén szólva nem számítottunk. A második rajt után több pilótával is küzdenem kellett. A pálya hátsó felén csúszott meg a hátsó gumim, majd megtapadt és a gépem feldobott a leveg?be. Nagyon szerencsétlenül estem rá a jobb kezemre. A csuklómat elmentünk megröngeneztetni a Mobil Klinikára, ahol szerencsére nem találtak törést. Most jegelnem és pihentetnem kell, hogy Valenciára teljesen felépüljek.’

A második rajt után mindkét magyar suzukis nagy hajrába kezdett. Balázs egy nagyobb bolyban, míg Viktor leszakítva magáról az üldöz?ket, egyedül próbált meg felzárkózni az el?tte lév? versenyz?re. Néhány kör után azonban Balázs nem haladt el a boxutca el?tt. Mint kiderült a pálya hátsó részén egy el?zést követ?en csúszott ki alóla a motor. Viktor azonban továbbra is versenyben volt és végül a 23. helyen zárt, 10 helyet javítva rajt-pozícióján.

A gy?ztes serleget az olasz Niccolo Canepa (Xerox Ducati 1098!) kezébe adták, Claudio Corti és Didier Van Keymeulen állhatott még fel a dobogóra.

Superstock 1000 Világkupa, Donington Park – Eredmények

Poz – Rider – Csapat – Id?
1 – Niccolò Canepa – Ducati Xerox Junior Team – 12’46.272
2 – Claudio Corti – Yamaha Team Italia – 12’46.419
3 – Didier Van Keymeulen – TTSL-MGM Racing – 12’47.255
4 – Mark Aitchison – Celani Team Suzuki Italia – 12’48.627
5 – Matteo Baiocco – Umbria Bike – 12’50.471
6 – Ilario Dionisi – Cruciani Moto Suzuki Italia – 12’52.907
7 – Xavier Simeon – Alstare Suzuki Corona Extra – 12’53.199
8 – Arne Tode – Racing Dirk Van Mol – 12’55.674
9 – Sheridan Morais – Team Pedercini – 12’56.422
10 – René Mahr – Vd Heyden Motors Yamaha – 12’57.118
11 – Marko Jerman – DBR Racing Team – 12’57.417
12 – Dario Giuseppetti – MGM Racing Performance – 12’57.850
13 – Marko Rohtlaan – Azione Corse – 12’58.194
14 – Cedric Tangre – DBR Racing Team – 13’02.299
15 – Nicky Moore – Team Pedercini – 13’05.115
16 – Barry Burrell – MS Racing – 13’05.280
17 – Loic Napoleone – EVR Corse – 13’06.010
18 – Raymond Schouten – Vd Heyden Motors Yamaha – 13’09.055
19 – Matej Smrz – MS Racing – 13’09.453
20 – Franck Millet – Biassono UnionBike – 13’09.834
21 – Lorenzo Baroni – Team Sterilgarda – 13’10.778
22 – Jonathan Howarth – MSG Podium – 13’15.425
23 – Viktor Kispataki – Full-Gas Racing Team – 13’16.021
24 – Wim Van Den Broeck – Team Zone Rouge – 13’17.815
25 – Raffaele Filice – Celani Team Suzuki Italia – 13’28.038
26 – Niccolò Rosso – Team Sterilgarda – 13’31.011
27 – Olivier Depoorter – Team Zone Rouge – 13’31.616
28 – Matt Bond – Mist Suzuki – 13’33.095
29 – Robert Gianfardoni – RG Team – 13’44.088
30 – Michele Pirro – Yamaha Team Italia – 14’10.364
31 – Danilo Dell’Omo – UnionBike Gimotorsport – 13’38.011

Nem ért célba

RT – Denis Sacchetti – UnionBike Gimotorsport – 11’31.935
RT – Ayrton Badovini – Biassono UnionBike – 9’34.931
RT – Balazs Nemeth – Full-Gas Racing Team – 5’00.537
RT – Bram Appelo – EAB Ten Kate Honda – 1’49.092
NS – Adam Jenkinson – Rocket Center Racing
NS – Timo Gieseler – MGM Racing Performance
NS – Leonardo Biliotti – Revolution – UnionBike
NS – Luka Nedog – Team Ducati SC Caracchi

A bajnokság állása

1 – N. Canepa – 25 pont
2 – C. Corti – 20
3 – D. Van Keymeulen – 16
4 – M. Aitchison – 13
5 – M. Baiocco – 11
6 – I. Dionisi – 10
7 – X. Simeon – 9
8 – A. Tode – 8
9 – S. Morais – 7
10 – R. Mahr – 6
11 – M. Jerman – 5
12 – D. Giuseppetti – 4
13 – M. Rohtlaan – 3
14 – C. Tangre – 2
15 – N. Moore – 1

ugrás fel