EST. 2002

E-Schwalbe: A fecske újra repül!

Mint a múlt és a jöv? ötvözete, úgy állt el?ttünk a kölni Intermoton az E-Schwalbe, az elektromos Simson-átirat, mi pedig úgy álltunk ?el?tte, mintha kísértetet láttunk volna. Formára szinte tökéletesen sikerült visszaadni a türingiai kultmotort, és a dizájn még fog finomodni. Az elektro-fecske piaci bevezetését 2011 elejére tervezik.

A formaterv nagyjából már tökéletes, pedig még kész sincs, az E-Schwalbe alapjául szolgáló elektro-meghajtás fejlesztését pedig már 2009-ben elkezdte az Entega (egy német energiaellátó vállalat), de a formaterv és az els? prototípus alig egy hónapja állt össze az Elektrofahrzeugwerke-Suhl munkája alapján olyanná, amit itt láthatunk.

Régi és új, múlt és jöv? egymás mellett, kétütem kontra elektrohajtás. Az eredetileg oly’ b?séges lábtér nagy részét az akkumulátorok és a meghajtás foglalta el, a futóm? és a fékek várhatóan ‘valamivel’ fejlettebbek lesznek mint annó voltak.

Saját bevallásuk szerint lesz még min finomítani miel?tt bemutatnák a szériaérett változatot, például a kormányidom még nem teljesen autentikus, az idomzat pedig némileg nagyobb és puffadtabb lesz az eredeti Schwalbéénél, hogy képes legyen befogadni az eredeti ötvenes kétütem? motorblokknál lényegesen nagyobb helyet foglaló akkumulátorokat.

Pontos adatokat az elektromos meghajtásról még nem közölnek weboldalukon E-Schwalbéék, de a lassú járm?ként is befogható (ekkor 25 km/h-s végsebesség?) elektro-retro-robogó legalább 50-, maximum 220 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltésb?l, sebességt?l, terheltségt?l és akku-konfigurációtól függ?en. Végsebességnek 80 km/órát adnak meg, ami egy igencsak figyelemre méltó adat, és egy fejlett, modern akkumulátor-, meghajtó-, szabályozórendszer meglétét feltételezi a régimódi idomzat alatt.

Az els? E-Schwalbe skiccek.

Az 1964-ben bemutatott Simson Schwalbe 21. századi elektromos változatát hagyományos aljzatról fogjuk tudni tölteni, a néhány mozdulattal kivehet? akku-pakknak köszönhet?en akár otthon a garázsban vagy a konyhában, akár munkahelyünkön a sarokban, árról még megközelít?leg sem tudtak – vagy akartak – nyilatkozni.

ugrás fel