EST. 2002

Elektromos robogókat vezethet be az Uber

Az amerikai óriás, mely forradalmasította a magán autókkal történő városi kölekedést, a jövőben az elektromos robogókra és kerékpárokra koncentrálna. A meglévő ágazat mellett fontosnak tartják, hogy a városi mobilitás fejlesztésének érdekében új területekre koncentráljanak, nyilatkozta Dara Khosrowshahi vezérigazgató egy a Financial Times-nak adott interjúban.

A cég, melynek szolgáltatását app-on keresztül érhetik el a felhasználok, a túlzsúfolt városok közlekedésének racionalitása okán vezetné be új szolgáltatásait.

Az Uber tavaly vásárolt (200 millió dollár értékben) kerékpár-megosztó cége felügyeli az új szolgáltatásokat. Olyan hírek is keringenek, hogy a két vállalat intenzíven dolgozik egy új elektromos robogó tervén.

Az amerikai cég vezetője szerint az Uber-t az első időszak negatívan fogja érinteni pénzügyileg, de idővel a beruházások megtérülnek. A vállalat szerint tehát átalakulhat a városi mobilitás, a rövidebb távokon a felhasználók inkább a gyorsabb elektromos kétkerekű eszközöket fogják keresni, míg hosszú távon maradnak a négykerekeűek szolgálatban.

 

ugrás fel