EST. 2002

Forró a hangulat a szigeten

"Sziget"

Ebben az egy szóban minden benne van: az ?rület, a szabadság, a haverok, a
buli, a – nemcsak a napsütést?l – forró hangulat, a zene, a bungee jumping,
a röplabda, a kalandvár, a napfény, a sör, a pöttyös rudi és nem utolsó sorban
a szerelem.

Miért is ne szeretnénk a szigetet, hiszen tavaly óta erre vártunk! Aki notórius
szigetlakó, tudja, mir?l beszélek. Attól a perct?l kezdve, hogy tavaly a zuhogó
es?ben kénytelenek voltunk elhagyni a szigetet, semmi másra nem vártunk, mint
hogy eljöjjön az idei nyár, a sziget, a végeláthatatlan bulik ideje.

Kicsit ijeszt? volt ugyan a kezdet, de a nedves és kissé hideg indulás után
hétvégére már felforrósodott a hangulat – a szó szoros értelmében. A múlt heti
es?t már csak egy-egy ingoványos rész ?rzi, ami egyáltalán nem felt?n?, hisz
csak akkor érzed, ha már a sötétben beleléptél.

Annyi a program, hogy ha az ember folyamatosan zarándokol egyik helyszínt?l
a másikig, akkor is állandóan az az érzése, hogy lemarad valamir?l. Mint ahogy
én is lemaradtam a Bratsch koncertr?l, pedig nagyon vártam!

A nagyszínpad külföldi (Shaggy, Asian Dub Foundation, Neo, Morcheeba, Panjabi
MC, Moloko, De-Phazz, Fun Lovin’ Criminals) és magyar (FreshFabrik, Sziámi,
Neo, Kispál és a Borz) fellép?i mellett az összes többi helyszínre szervezett
koncert is szép számú néz?sereget vonzott. Nem csoda, ha a szervez?k néha gondban
vannak, kit melyik helyszínre tegyenek, hisz néha elképeszt? tömeg gy?lik össze
egy kisebb sátorban. Az ember azt hinné, ennyi ember biztos, hogy nem fér be…
De aztán mégis! A Zanzibár együttes esetében azért mégse fért be mindenki, pedig
a Siemens sátor elég nagynak t?nt eleinte…

Elég sokáig tartana felsorolni mindazokat a nagyszer? – nem csak zenei, hanem
képz?m?vészeti, irodalmi, színházi és egyéb – el?adásokat, amin már túl vagyunk,
ezért csak pár együttes és DJ neve emlékeztet?ül a teljesség igénye nélkül:
Ferenczy György, Janis Joplin emlékzenekar, Ternipe, Nevergreen, Back II Black,
DJ Mango, Superbutt, Action, Váczi Eszter és a Szörp, Jamie Winchester és Hrutka
Róbert, Black-Out, Apocalyptica, Sugarloaf, Ambersmith, Junkies, Saian Supa
Crew, Takáts Tamás Dirty Blues Band, Malacka és a Tahó, Sub Bass Monster, Animal
Cannibals, Babos Gyula Project, Armand van Helden, Goldie, Clawfinger.

Aki látta, egy darabig nem felejti el az ausztrál utcaszínház, a Strange Fruit
el?adásait sem.

Még két napig lehet tombolni vagy nosztalgiázni olyan koncertekre, mint H-Blockx,
Slayer, Zero-G, Korai Öröm, Trottel, Török Ádám és a Mini, Kimnowak, Ladánybene
27, Massive Attak, Shane MacGowan & The Popes, Goran Bregovi? Wedding &
Funeral Band, Blind Myself, Strong Deformity, Deák Bill Blues Band, Kalyi Jag,
Crystal, Unique, Paul van Dyk vagy DJ Rush.

Ne hagyjátok ki az Octopust, az Afrika Falut, a guineai Circus Baobab: A doboló
majom legendája cím? el?adását; a Zöld Udvart és a Színházi sátrat se!

Nézel?djetek, szórakozzatok, m?vel?djetek!

Barátkozzatok és sportoljatok!

Ne hagyjatok sört a hordókban!

És fessétek be magatokat a Guinness-be!

ugrás fel