EST. 2002

Gumikrimi megoldva, a Michelin a gyilkos

Megvizsgálták a törökországi Michelineket, és megállapítást nyert, hogy Valentino Rossi hátsó gumija azért kezdett er?s rázkódásos tünetegyüttest mutatni, mert az abroncs szerkezete túl puha volt. Ezt Jean-Philippe Weber, a Clermont-Ferand-i gyár MotoGP-sportfelel?se mondta. Vagyis a franciák elismerték a hibát, illetve azt, hogy elszámították magukat a pályával és az azon alkalmazandó gumikkal kapcsolatban. A hibának az összes michelines pilóta itta a levét, a Bridgestone pedig azel?tt sosem látott csapást mért a riválisra.

A hétf?i, verseny utáni tesztelésen Rossinak egy er?sebb konstrukciót szereltek föl, és minden valószín?ség szerint ezt az ellenállóbb változatot viszi majd magával a Michelin Kínába is, arra a pályára, amely szintén eléggé szigorú a gumikhoz. ‘Valentino nagyon pontos iránymutatást adott a verseny után. Összevetve az ? jelzéseit a hétf?i teszteredményekkel arra a megállapításra jutottunk, hogy túl puha szerkezet? abroncsokat használtunk. A keményebb változat amellett, hogy könnyebb vezethet?séget nyújt, úgy t?nik, nem is kelt annyi vibrációt. Sanghaj szintén egy eléggé igényes pálya a gumik szempontjából, igyekszünk keményebb szerkezet? borításokat szállítani Kínába’ mondta Weber. Rossit tehát nem a Michelin eltévesztett vasárnapi id?járás-el?rejelzése állította meg, és nem is konstrukciós hiba volt a ludas. ‘A gumi felülete rendben volt, nem sérült, ahogy teljesen ép maradt az abroncs belseje is.’

ugrás fel