EST. 2002

Gyereknap az egész családnak

A május utolsó vasárnapján ünnepelt nemzetközi gyereknapon második alkalommal került megrendezésre a Suzuki Családi Motoros Találkozó. A nap az id?járás viszontagságai ellenére is remek hangulatban telt köszönhet?en többek között Hadnagy József szenzációs konferansziéi teljesítménynek, amely már önmagában is egyedülálló atmoszférát kölcsönzött a rendezvénynek.

A helyszínen számos vonzó szórakozási lehet?ség kínálkozott a látogatóknak. A tesztmotorozási program keretében ötvenkét új motorkerékpár állt a közönség rendelkezésre, és több mint négyszázan éltek a lehet?séggel, hogy kipróbálják a legújabb modelleket. A bokszokban berendezett motoros üzletek által kiállított felszerelések, és kiegészít?k csábításának éppen olyan nehéz volt ellenállni, mintha valamelyik szakkiállításon járna az ember.

Természetesen azok sem unatkoztak, akik inkább csak néz?ként látogattak ki a Hungaroringre, ugyanis a célegyenesben Borsay Szabolcs tartott látványos streetfighter bemutatót, majd a nap csúcspontján a vendégek él?ben találkozhattak Talmácsi Gáborral, aki beszámolt a körülötte zajló aktuális eseményekr?l.

A rendezvény másik f? attrakciója a Suzuki GSX-R Kupa bemutató versenye az id?járási körülményekre való tekintettel elmaradt, de a sorozat eseményeit továbbra is figyelemmel lehet követni a televízióban. (A legutóbbi rijekai futam közvetítése június 5-én 20:45-kor lesz a Sport1 m?során.) A színpadon egymást váltották a hazai könny?zenei élet legismertebb képvisel?i, akik koncertjük után örömmel tettek eleget az autogramosztás kötelezettségének. Id?közben egyre több és több manó, mackó vagy éppen pillangó arcú lurkó került ki az arcfest?k ecsetjei közül, és t?nt is el a következ? pillanatban a m?anyagvárak és felfújható csúszdák labirintusában.

Mindezeknek köszönhet?en, aki jelen volt a tavalyi vagy az idei találkozón, egyre inkább azt tapasztalhatta, hogy egy sajátos karakter?, igazi családi rendezvényen vesz részt, amely valóban jó szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

ugrás fel