EST. 2002

Györfi Alen bravúrja a Nürburgringen

A 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka harmadikként zárta pályafutása első Supersport futamát az IDM szezonnyitóján

A hétvégén a német nemzeti bajnokság, az IDM szezonnyitóját rendezték a Nürburgringen: a 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen pályafutása első Supersport futamán azonnal a dobogóra tudott állni, amivel nagyon fontos pontokhoz jutott az összetettben. A Superbike kategóriában debütáló Bódis Richárd mindkét versenyén elesett, ám az edzéseken nyújtott teljesítményére lehet építeni a továbbiakban. Gyutai Adrián betegsége miatt kihagyta a szezonnyitót, míg a fiatal Kovács Bálint éppen az életkora és egy szabálymódosítás miatt nem állhatott rajthoz a Suzuki GSX-R 1000 Cup-ban.

A 220 Volt H-Moto Team élversenyzőinek is megkezdődött a 2017-es szezon az elmúlt hétvégi, Nürburgringen rendezett IDM idénynyitón. Az már sajnos a kiutazás előtt kiderült, hogy Gyutai Adrián betegsége miatt kénytelen kihagyni a viadalt, ám arra senki sem gondolt, hogy végül Kovács Bálint sem állhat rajthoz a Suzuki GSX-R 1000 Cup-ban. A német szövetség ugyanis megváltoztatta az életkorra vonatkozó szabályokat, így a 15 éves versenyzőt nem engedték elindulni. Amíg Adrián az IDM második fordulójában, Zolderben már ott lehet a rajtrácson, addig Bálintnak ez majd csak szeptemberben adatik meg, amikor betöltötte a 16. életévét.

„Egy, az utolsó pillanatban hozott szabályváltoztatás keresztülhúzta a terveinket, pedig a szervező és a Suzuki is mindent megtett annak érdekében, hogy megoldást találjon velünk közösen a problémára. Sajnos úgy néz ki, hogy Bálint szeptemberben állhat rajthoz. Így vele kapcsolatban  új tervet kell kidolgoznunk a napokban” – fogalmazott Rizmayer Gábor, a csapat sportigazgatója.

 Győrfi Alen 2017

Györfi Alen a legjobb napjait idézte a Supersport kategóriában, ahol most indult először pályafutása során. A szabadedzéseken folyamatosan javult a körideje, az időmérőn már az ötödik pozícióba kvalifikált, míg a szombati futamon hatalmas csatát vívva ellenfeleivel, végül a harmadik helyen zárt, azaz egy dobogós hellyel kezdte meg szereplését az IDM-ben. Vasárnap a változékony időjárás miatt fel kellett borítani a kidolgozott taktikát, ráadásul a gumiválasztás sem sikerült jól a számára, így végül a kilencedik helyen intették le.

 Győrfi Alen 2017

„Folyamatosan ismerkedtem a pályával, és a beállításokkal is a megfelelő irányba haladtunk, így már az időmérőn éreztem, akár a legjobbakkal is felvehetem a versenyt. Ám arra még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az első IDM-es versenyemen dobogóra tudok állni! Végig hatalmas csatákat vívtam, amiket kifejezetten élveztem. Sajnos vasárnap nem tudtam megismételni a szombati bravúromat, mert rossz gumit választottam, így az egész versenyt végig kellett küzdenem, ahol végül a 9. helyen végeztem. Összességében sikeres hétvégét hagyhatok magam mögött, alig várom már a folytatást” – jelentette ki Györfi Alen.

 

Bódis Ricsi vele szemben sajnos nem túl jó emlékekkel hagyta maga mögött a Superbike kategória bemutatkozó futamait. Noha az edzések bíztatóan sikerültek, a fiatal versenyző sajnos mindkét futamon a nagy akarásának köszönhetően elesett. Most is pontosan látszódott, a német bajnokságban való helytállás jóval nagyobb kihívás lesz a számára, mint eddigi pályafutásának bármelyik szezonja.

 Bódis Ricsi 2017

„Túl vagyunk az első IDM-es megmérettetésen, ami bizony eléggé felemásra sikeredett a számomra. A pénteki és szombati napon nagyon sokat fejlődtem az edzések alatt, de már ekkor látszódott, ha eredményt akarok elérni, akkor bizony össze kell még szoknom a motorral. Jól éreztem magam a csapatban, könnyen kijöttem a szerelőimmel és  csapattagokkal. A 20. helyet sikerült megszereznem az időmérő edzésen, amiről azt gondolom, hogy nem rossz eredmény ebben a mezőnyben.  Az első versenyen jól kaptam el a rajtot, de félbeszakították az eső miatt, ami számomra végzetesnek bizonyult. A csapat egyből elkezdett dolgozni a Suzuki esős beállításain, de sajnos nem lettek kész a boxutca zárásáig, így az új rajtot innen kellett abszolválnom. Keményen húztam a gázt, hogy utolérjem a mezőnyt, de a második körben, a hatos kanyarban a kigyorsításon átdobott a motor. Ez után gyorsan össze kellett szednem magam a délutáni, második versenyre, ahol úgy éreztük tudunk javítani. Sajnos ez a futam sem nyúlt hosszúra, hiszen már a második kanyarban ismét átdobott a motor, így újra kiestem. Sokat tanultam, de gyűjtenem kell még a versenykilométereket, hogy jobban kiismerjem a motort, változtatnom kell a stílusomon, mert teljesen máshogy viselkedik, mint amikkel eddigi pályafutásom során versenyeztem, illetve amikkel a felkészülésem alatt motoroztam. Bízom abban, hogy a Zolderben már jelentősen sikerül előrelépnem – értékelt Bódis Ricsi.

 Bódis Ricsi 2017

A 220 Volt H-Moto Team sportigazgatója nagyon örült Alen dobogójának, és úgy véli, a Nürburgringen szerzett tapasztalatokra építve a következő versenyen már sokkal jobb eredményeket elérhetnek el versenyzőik.

 Bódis Ricsi 2017

„Ricsi a kevés tapasztalata és tesztlehetősége ellenére jól helyt állt az edzéseken. Mikor vasárnap az első versenyt az eső miatt félbeszakították, egyszeriben minden félrecsúszott a számára. A második rajtra nem ért ki időben, mert a csapat teljesen áthangolta a motort, így csak a boxutcából vághatott neki a versenynek. Az ebből adódó hatalmas hátrány, valamint a nehéz körülmények nem tettek jót Ricsinek. Alig néhány kör elteltével hibázott, és a kavicságyban fejezte be a futamot. A második futamon mindenképpen bizonyítani akart, és a jó rajtot követően ismét túlvállalta magát, így két bukással zárta a hétvégét. Nagy kár érte, mert ennél sokkal több potenciál van a motorban, a csapatban és Ricsiben is. A következő versenyhétvége előtt lesz még lehetősége ismerkedni a motorral, így legközelebb nyugodtabban és felkészültebben állhat majd a rajtrácson. Alen óvatosan kezdte a hétvégét és edzésről edzésre építette fel magát. Ennek meglett az eredménye, hiszen az első futamon nagy csatában végül harmadik lett, ami nagyon jó teljesítmény. A vasárnapi futamon a korábbi eső miatt keményebb keverékű gumival vágott neki a futamnak, de ez rossz döntésnek bizonyult, amivel minden esélye elment a szombati eredmény megismétlésének. Ezzel együtt végül sikerült a pontmentés, hiszen a kilencedik helyen behozta a motorját” – árulta el Rizmayer Gábor.

ugrás fel