EST. 2002

Gy?rfi Alen, STK1000, Magny Cours: nem ez a mi helyünk

A H-Moto Team versenyz?je három hónap kényszer? kihagyás után tért vissza a versenypályára, és noha kézsérülése még nem száz százalékosan a múlté, ám így is sikerrel teljesítette a versenyt, melynek leintésénél a 21. helyen rangsorolták.

Három hónap az három hónap, ilyen hosszú kihagyás még a legjobb versenyz?k esetében sem múlik el nyom nélkül. Ennek megfelel?en Alen is azzal a céllal utazott ki Magny-Cours-ba, a 2013-as FIM Superstock 1000 Kupa utolsó el?tti fordulójának helyszínére, hogy újra ráérezzen a régi mozdulatokra a BMW S1000RR nyergében és lehet?leg rátaláljon sérülése el?tti formájára.  

Ehhez egy dologra lett volna szüksége: minél több száraz pályás menésre. A franciaországi id?járás ezúttal viszont nem fogadta a kegyeibe a magyar versenyz?t, hiszen péntek, szombat és vasárnap reggel is es?áztatta pályán rendezték a Superstock 1000 aktuális edzését. Alen szombaton a rajtrács 25. helyét szerezte meg a kvalifikáción, és a vasárnapi napnak azzal a céllal vágott neki, hogy legalább egy másodpercet javítson el?z?napi legjobb köridejéhez képest.

Erre a reggeli warm up-on az említett es? miatt esélye sem volt, a futamon viszont – már száraz pályán – sikerült fokoznia a tempót, aminek köszönhet?en a 25.-r?l a 21. helyre jött el?re a leintésnél. Ebb?l a szempontból akár elégedett is lehetne, de mégsem az, hiszen ? tudja a legjobban, hogy nem itt, hanem ennél sokkal el?rébb lenne a helye a mez?nyben. Reméli, Jerezben a körülmények is lehet?vé teszik majd számára, hogy bizonyítsa ezt.

Gy?rfi Alen #40: „Nem vagyok túlzottan elégedett a hétvége alakulásával, mert sajnos közel sem tudtunk annyit száraz pályán motorozni, amennyit szerettünk volna. Ma reggel a warm up-on megint vizes volt a pálya, így ott esélyünk sem volt gyorsulni. A futamot szerencsére már száraz aszfalton rendezték, és ott sikerült is fokozatosan javítanom a körid?imen, aminek köszönhet?en apránként lépdeltem is el?re a mez?nyben. Volt egy a kelleténél picit vakmer?bb pilóta, akire többször is figyelnem kellett, hogy ne üssön ki a versenyb?l, de a végén az utolsó körben sikerült megel?znöm, és el?tte célba érnem a 21. helyen. Úgy gondolom, hogy nem ez a mi helyünk, de sajnos most így jöttek ki a dolgok. Remélem, a szezonzárón, Jerezben több alkalmunk lesz száraz pályán menni, és biztos vagyok benne, hogy ott már én is újra teljesen a régi leszek.”  

ugrás fel