EST. 2002

Gyutai Adrián 2015-ben az olasz bajnokságban folytatja

Kemény éven van túl a ma születésnapos paksi versenyz?, Gyutai Adrián. Az Alpok-Adria Bajnokságra és az IMRC sorozatra való szigorú felkészülést követ? er?s szezonkezdés után félúton beütött a krach, de mikor minden remény elszállni látszott, valahogy azért kikerekedtek a dolgok.

Adrián elmesélte, hogyan élte meg mindezt, és úgy t?nik, 24 évéhez képest bölcsen tekint a dolgok mögé.

– Az nem állítható, hogy egyszer?, átlagos idényt hagyott a háta mögött. Maga a felkészülése sem volt a megszokott, hiszen a fizikai alapozás mellett egy nagyon komoly tesztprogramot is teljesített. Lehet azt mondani, hogy szinte tökéletes alapokról indult?

– Nagyon nehéz éven vagyunk túl, de élveztem minden pillanatát. Keményen készültem már télen az idei évre, rengeteget motokrosszoztam és edzettem. Egy picit kés?n alakult ki a végleges kép, hogy miként fog kinézni a szezon, de március közepére elkészült a motorom, és egy elég komoly, hatnapos tesztprogramot csináltunk meg Rijekában, a Pannónia-ringen és a Slovakiaringen. Ez rengeteget jelentett nekem, hiszen ilyen jól még nem tudtam egy évre sem felkészülni. Ráadásul az önbizalmamnak sem jött rosszul, hogy a szezon el?tt sikerült megnyernem a Román Superbike Bajnokság hatszázas szezonnyitóját. Tehát néhány apróság kivételével tényleg tökéletes alapról indultam neki az idénynek.

– Annak a szezonnak, amelyet a nyári szünetig uralt a Superstock 600-as kategóriában…

– Tény, az év els? fele is remekül sikerült, a versenyeken kívül a Hungaroringen edzéslehet?ségem is volt, és a versenyek is jól alakultak. Az el?z? évi szinthez képest jóval er?sebbé vált a bajnokság, ennek nagyon örültünk, és annak pedig még jobban, hogy stabilan a dobogóért, s?t, a futamgy?zelmekért harcoltunk. A motorom és a csapatom remekül m?ködött, mindenki jól érezte magát, minden a helyén volt. A nyári szünetre úgy mentünk el, hogy vezettem mindhárom bajnokságot, sikerült két pályacsúcsot felállítanunk, futamgy?zelmeket és pole pozíciókat szereztünk. Ekkor minden szépnek és jónak t?nt…

Gyutai Adrián Superstock 600

Amikor jól mennek a dolgok…

– Aztán jött öt hét szünet, ami után minden alapvet?en megváltozott. Végiggondolta már azt, mit kellett volna másként csinálnia a pihen? alatt?

– Igen, sajnos volt rá id?m. Talán a hibát akkor követtem el, amikor az öthetes nyári szünet alatt nem motoroztam egy métert sem. Ha akkor lett volna egy teszt…

– De nem volt, és ett?l kezdve mintha üldözni kezdte volna a balszerencse. Bukások, kizárás, technikai gondok, súlyos sérülés. Kihagytam valamit?

– Azt hiszem, csak azt, hogy versenyz?i hiba. Ugyanis a nyári szünet után Mostban folytatódott a bajnokság, ahol minden rendben volt az edzéseken, az id?mér?kön is. A verseny viszont rosszul sikerült, el?bb kiugrottam a rajtnál, majd hibáztam egy nagyot, és elestem, majd meglehet?sen furcsa körülmények között kizártak, így lenulláztam a futamot. Másnap a warm up utolsó körében egyszer?en felrobbant a blokkom, így a jóval gyengébb tartalékkal állhattam csak rajthoz, végül „csak’ második lettem. És ekkor jött a második versenyz?i hiba, ugyanis a rengeteg elveszített pont miatt úgy véltem, csak és kizárólag a következ? versenyhétvégén, Poznanban tudom ezeket visszaszerezni. Éppen ezért hatalmas nyomás alá helyeztem saját magamat, amit végül nem bírtam el. Ma már tudom, ez óriási hiba volt a részemr?l. Ugyan megnyertem a szabadedzéseket és az id?mér?t, majd a pole pozícióból indulva a negyedik kör elejéig az els? helyen álltam, amikor túlvállalva magam elestem. Ekkor még visszaálltam, de a nagy sietség miatt nem ellen?riztem le a féket, és a kifolyó fékfolyadék miatt hatalmasat buktam, súlyos sérüléseket szenvedtem. Már a poznani kórházban tudtam, hogy a bajnoki álmaimnak búcsút inthettem.

Gyutai Adrián Superstock 600

…és amikor nem annyira.

– S?t, ekkor úgy t?nt, a szezon is véget ért…

– Megm?töttek a Sportkórházban, de a testi sérülések mellett talán a lelkiek még nagyobbak voltak, hiszen túl kellett tennem magam azon, hogy hiába dolgoztunk rengeteget, hiába voltunk harcban az els? helyért a bajnokságokban, mindez semmivé vált. Ám ekkor megfordult a szerencsém. Ugyan a m?tétet végz? orvosok azt mondták, leghamarabb hét-nyolc hét után kezdhetek el óvatosan edzeni, míg a versenypályára legfeljebb 2015-ben térhetek vissza, a rehabilitációmat segít? specialisták – Orosz Csilla gyógytornász és Lénárt Ágota sportpszichológus, valamint a Kaqun Magyarország szakemberei – olyan fantasztikus munkát végeztek, hogy a m?tétem után négy héttel tesztelhettem a Hungaroringen, és rá egy héttel elindulhattam az Alpok-Adria és az IMRC Bajnokság utolsó versenyén.

– Az eredmények alapján úgy teljesített mindkét futamon, mintha ki sem hagyott volna egyetlen napot sem. Mi motiválta ekkor, hisz a bajnoki címekre már nem volt esélye?

– Úgy éreztem, hogy az utolsó versenyen mindenképpen el kell indulnom, nagyon szerettem volna jól lezárni az évet, még akkor is, ha a bajnokság szempontjából már minden mindegy volt, ráadásul szerettem volna egy jót motorozni. Mindkét Alpok-Adria futamon dobogós lettem, és az utolsó magyar bajnoki futamot sikerült megnyernem, aminek nagyon örültem.

– Persze ne hallgassa el, ekkor már tudta, az elmaradt Európa-bajnokság miatt elindulhat a világ egyik leger?sebb sorozatának, az olasz bajnokságnak a szezonzáró viadalán. Készen állt Mugellóra?

– Igen, hiszen a sérülésem után már versenyezhettem is, ráadásul a mugellói futam el?tt ismételten teszteltünk egyet a Hungaroringen.

Gyutai Adrián Superstock 600

A csapat.

– Bizonyította tehetségét ott is, hiszen a National Trophy 600-as kategóriában, ami a Superstock 600-as olasz nemzeti bajnokságnak felel meg, a 39 f?s mez?nyben a tizedik rajthelyet szerezte meg, míg a futamon a 11. helyen végzett. Elégedett volt a teljesítményével?

– Az olasz bajnokság mugellói zárófutamán kaptam lehet?séget egy nagyon kemény 39 f?s mez?nyben a világ egyik legpatinásabb pályáján. Ott, ahol el?tte még egy métert sem mentem. Ám hiába iktattunk be a versenyhétvége el?tt itt is egy tesztet, egész hétvégén félig es?s félig száraz körülmények voltak a pályán, amik eléggé megnehezítették a munkát. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, hiszen a világ egyik leger?sebb bajnokságában indulhattam, és úgy érzem, sikerült helyt állnom. Már ebb?l a hétvégéb?l rengeteget tanultam.

– Mi lesz jöv?re?

– ?szintén remélem, az idei szezonból tanultam annyit, hogy jöv?re mindezt hasznosítani tudjam. A fizikai felkészülésemet december elején kezdem meg, míg a mentális felkészítésemet továbbra is Lénárt Ágota irányítja majd, akivel élvezem a közös munkát. A menedzserem éjt nappallá téve azon dolgozik még most is, hogy olyan körülmények között versenyezhessek, ami biztosítja a fejl?désemet. Csak hálával tartozom a szerel?imnek – Bájónak és édesapámnak, Gyutai Attilának – valamint a csapatomnak, a Tomracing Motorsport Teamnek, hogy szintén mellettem állnak, mindenben segítenek.

Örömmel árulhatom el, hogy a 2015-ös szezonommal kapcsolatban szinte minden lényeges kérdésre megvan a válasz, és annyit elmondhatok, hogy jöv?re teljes szezont teljesíthetek az olasz bajnokság National Trophy 600-as kategóriában, míg mellette az anyagiak szabják majd meg, hány Alpok-Adria és IMRC bajnoki futamon tudok rajthoz állni. Vannak még nyitott kapuk, szponzori tárgyalások, és nem kizárt, hogy valamennyi versenyen ott leszek. Rengeteg munka vár ránk, de ha teljesíteni szeretnénk a közös álmunk, és ki szeretnénk jutni a világbajnokságra, akkor ennek érdekében mindenképpen egy magasabb szintre kell lépnünk. Lépésr?l lépésre haladunk, és úgy érzem, ha minden sikerül a terveink szerint, akkor 2016-ban már sokkal felkészültebb motorversenyz?ként debütálhatok majd a Supersport világbajnokság mez?nyében. Még egyszer mindenkinek köszönöm ezt az évet, és jöv?re mindent megteszek a lehet? legjobb eredmények érdekében.

Fotó: Molnár Ádám – Pole Positions Communications Kft.

ugrás fel