EST. 2002

H-Moto Team a Hungaroringen: ötb?l öt!

A H-Moto Team száz százalékos mérleggel zárta a magyar nyílt nemzetközi gyorsasági-motoros bajnokság múlt hétvégi, hungaroringi fordulóját, hiszen azokon a futamokon, amelyeken legalább a csapat egyik pilótája rajthoz állt, kivétel nélkül H-Motós gy?zelem született.

Rizmayer Gábor (Superbike), Gy?rfi Alen (Superstock 1000) és Nagy Gy?z? (Superstock 1000) egyaránt az összevont 1000 köbcentiméteres géposztály küzdelmeiben indult, ahol mind a szombati, mind a vasárnapi futam tekintetében Rizmayer szerezte meg az abszolút 1. helyet, míg Gy?rfi a Superstock 1000-ben bizonyult mindkétszer a legjobbnak. Superbike-ban tehát Rizi, Superstock1000-ben pedig Alen kett?sgy?zelmével zárult a hungaroringi hétvége, melyet a csapat szombati endurance versenyszámban elért magabiztos gy?zelme tett teljessé.

Alent így a két nap során összesen ötször, míg Rizmayer Gábort négyszer szólították a dobogó legtetejére, mivel ?k a nyílt nemzetközi értékelés mellett értelemszer?en a magyar értékelésben is mindkét futamukat megnyerték.

A kétórás endruance versenyen Gy?rfi Alen szerel?jével, Gayhoffer Gáborral és Császár Andrással egy csapatban állt rajthoz, és noha az elején a Talmácsi Gábor, Bódis Richárd összetétel? csapat vezetett, ám ?k egy technikai probléma folytán kés?bb hátraestek a 3. helyre, miközben Alenék magabiztosan behúzták a gy?zelmet.

Ez a versenyszám egyben egy igazi kuriózumot is magában foglalt, hiszen a 2007-es év 125 köbcentiméteres világbajnoka és ugyanazon év szintén 125-ös Európa-bajnoka többek között egymás ellen is megmérk?zhetett a Hungaroringen, ezen az alapvet?en mindkett?jük számára tét nélküli versenyen, ahol a gyakorlásé és a jókedvé volt a f?szerep. Alen mindenesetre nagyon élvezte, hogy Talmával egy mez?nyben és barátaival egy csapatban motorozhatott.

A H-Moto harmadik versenyz?je, Nagy Gy?z? élete els? versenyét teljesítette 1000 köbcentiméteres motorral, ráadásul, idén ez volt az els? alkalom, hogy motoron ült, így számára els?sorban most a tesztelésé és a formába lendülésé volt a f?szerep. Gy?z? a szombati futamot a 17., a vasárnapit a 16. helyen zárta az IMRC 1000 összesített nemzetközi mez?nyében, ami a Superstock 1000 OB értékelésében a 6., illetve az 5. helyre volt elég.

Németh Balázs és Kis Viktória végül nem tudtak rajthoz állni ezen az OB-futamon, de Balázs a most hétvégi, doningtoni versenyen már újra a Supersport világbajnokság mez?nyét er?síti majd, Wicca pedig g?zer?vel készül a bajnokság következ? futamára, amin már remélhet?leg ? is motorra pattanhat majd.
 
Gy?rfi Alen #40 (Superstock 1000 és Endurance)
„Nagyon jó volt újra itthon menni. Két év után indultam újra magyar bajnoki futamon, és nagyon élveztem minden percét. A Hungaroring valójában inkább volt most nekem idegen pálya, mint hazai, mivel több mint egy éve mentem rajta utoljára, és ilyenkor mindig új picit minden, amikor visszatérek. De az egész hétvége pozitív hatással volt rám, úgyhogy örülök, hogy itt lehettem. Mindkét napon sikerült megnyernem a Superstock 1000-es kategória értékelését, jó érzés volt a dobogó tetején ünnepelni. Ráadásul együtt mentünk a Superbike mez?nyével, így lehet?ségem nyílt néhány nagyon élvezetes csatát vívni a pályán. Különösen a szombati párharcot élveztem Sárkány Dezs? ellen, az utolsó körben kétszer is változott a sorrend közöttünk, de végül nekem sikerült el?bb átszelni a célvonalat a leintésnél. Rizinek (Rizmayer Gábor) is próbáltam egy kis versenyt csinálni, de ? Superbike motorral megy ugye, és nagyon gyors és ügyes is, úgyhogy ?t nem igazán tudtam megszorongatni. De örülök, hogy a saját kategóriánkban mindketten megnyertük mind a szombati, mind a vasárnapi futamot. Szombaton az endurance versenyszámban is elindultam a szerel?immel, amit nagyon élveztem, hiszen abszolút baráti a viszony közöttünk, és még sohasem versenyeztünk így együtt. Ráadásul, ezt a versenyt is sikerült megnyernünk, így végképp csupa pozitív érzéssel távozhatunk a Hungaroringr?l. A BMW-m beállítása kapcsán is nagyon hasznos volt ez a hétvége. Vasárnap ugyan nem tudtam gyorsulni az el?z?napi id?eredményeimhez képest, de a többiekkel ellentétben nem is lassultam, ami egy relatív gyorsulásnak is tekinthet?, mivel a pálya körülményei romlottak id?közben. Úgy érzem, jó irányba tudtunk elindulni a futóm? beállítása kapcsán, úgyhogy egy minden szempontból hasznos és pozitív hétvégét zártunk. Jöv? hétvégén a pannóniaringi Alpok-Adria futamon is rajthoz szeretnénk állni tesztjelleggel, hogy tovább tökéletesítsünk a BMW beállításain a portimaói FIM Superstock 1000 Kupa versenyére készülve.”   


 
Rizmayer Gábor #75 (Superbike)
„Szombaton a verseny sajnos nem volt olyan nehéz, mint ahogy azt a szoros id?mér? után gondoltam volna. Sikerült jól elrajtolnom, és mivel a többiek egymással csatáztak mögöttem, így rövid id? alatt olyan el?nyt sikerült kiépítenem, ami a végéig elég volt. Bár gy?ztem, és továbbra is száz százalékos vagyok az idei évben, de nem lehetek teljesen elégedett, mert nem sikerült olyan id?ket futni, mint amilyeneket szerettem volna, és még elég sokat kell dolgozni a motoron, hogy úgy m?ködjön, ahogy szeretném. Örülök, hogy er?s mez?ny gy?lt össze a Hungaroringen, mert minél több jó versenyz? ellen bizonyíthatok, én annál boldogabb vagyok. Igazából annak örülnék a legjobban, ha egy még ennél is er?sebb mez?nyben a 3-4. helyekért kellene csatáznom, ez versenyz?ként sokszor nagyobb elégtételt jelent, mint egy viszonylag könnyebben megszerzett 1. hely. Persze gy?zni sosem könny?, úgyhogy boldog vagyok, hogy ismét sikerült mindkét futamot megnyernem.”


 
Nagy Gy?z? #28 (Superstock 1000)
„Ez minden szempontból egy tesztverseny volt számomra. Idén most ültem el?ször motoron, és 1000-es motorral is most mentem életemben el?ször. Még sok bennem a 600-as berögz?dés, nagyon hozzászoktam a régi motoromhoz, úgyhogy egy hosszú tanulási folyamatnak nézünk most elébe. Fizikailag is eléggé igénybe vett ez a két verseny, de örülök, hogy célba értem, és ilyen sok kört meg tudtam tenni versenykörülmények között. Úgy érzem, ez most a fejl?dés záloga. Nagyon örülök, hogy ilyen sok világbajnoki men? is színesítette ezen a hétvégén a mez?nyt, így még nagyobb öröm volt versenyezni.”
 
Németh Balázs #34 (nem indult)
„Szerettem volna indulni én is a hungaroringi OB endurance versenyszámában, mert ezt tényleg egy jó motorozási lehet?ségnek tartottam így a Supersport világbajnokság versenyei között, de hát sajnos a motorkérdés sem volt egyértelm?, hogy milyen motorral megyek, milyen gumikon, és számos ilyen apró részlet hiányzott. De nem bánkódom, hogy ez most nem jött össze, mert ez úgy is csak egy tét nélküli gyakorlás lett volna a részemr?l, számomra egyértelm?en a Supersport vb az els?, ott szeretnék minél jobban szerepelni. Azért így is kinéztem szombaton a Hungaroringre, jó volt találkozni és beszélgetni kicsit a csapattársaimmal, illetve a többi motoros baráttal. Kicsit szokatlan volt úgy ott lenni egy versenyen, hogy nem indulok, de élveztem, mert rég voltam már magyar futamon, és jó volt találkozni a régi ismer?sökkel.”
 
Kis Viktória #7 (nem indult)
„Sajnos úgy alakult, hogy a slovakiaringi verseny után ezt a hungaroringi futamot is kénytelen voltam kihagyni. Csütörtökön nagyon lebetegedtem, elkaptam valami vírust, és sajnos nem sikerült id?ben kilábalnom bel?le, ezért nem tudtam most ott lenni a többiekkel. Idén eddig nincs szerencsém, de nagyon hiányzik már a versenyzés, remélem, legközelebb már én is ott leszek a mez?nyben. Gratulálok a csapattársaimnak a kiváló szerepléshez, ügyesek voltak mindannyian nagyon.”
 
Kelemen Krisztián, csapatf?nök
„A hétvége az én szemszögemb?l pozitívan értékelend?, hisz röviden összegezve az egyik meghatározó csapat voltunk a versenyeken, ezt az eredmények h?en tükrözik. Rizi a t?le várt magabiztossággal nyerte a versenyeit, Alennek sikerült további kilométereket motoroznia és a beállítások tekintetében is el?rébb lépett. Gy?z? is megtett minden t?le telhet?t, de a hétvége folyamán ült életében el?ször 1000-es motoron, tudom, hogy lesz ez még sokkal jobb is. Az endurance-ot is megnyerték a fiúk, úgyhogy nem panaszkodhatok.Egy kis hiányérzetem Wicca és Balu miatt lehetne, de Wicca vírusfert?zése miatt nem tudott elindulni, Balu már a hétvégén ismét a vb-s mez?nyben bizonyíthat, tehát velük is minden rendben lesz. Nagyon s?r?ek a versenyek ebben a hónapban és nekem is helyt kell állnom több fronton, de bizakodó vagyok a következ? versenyeket nézve és hasonló eredményeket remélek, mint a hétvégi ob-n. A csapat összes tagjának köszönöm a hozzáállását és példamutatását.”

 

ugrás fel