EST. 2002

Hajarbroxx Sithlord: Vader cangája

Megannyi szebbnél szebb épített motorral találkozunk a dolgos hétköznapok folyamán, de kevés érdemli ki közülük azt a vitatható érték? elismerést, hogy az [MI] bemutatórovatáig eljusson. Az indonéz Majarbroxx Motorcycles 200-as Hondája azonban gyermeki énünkre hatva sikeresen felkeltette érdekl?désünket.

Egy jól körülírható téma köré építeni motort – Teutulék, alias az OCC vitte hatalmas sikerre ezt a fajta custom stílust, amikor a motoron elhelyezett alkatrészek (vagy éppen a festés) stílusa a témát követve hozza létre a remélhet?leg minél összeszedettebb megjelenés? motorkerékpárt, amiben, és itt a lényeg, fel is lehet ismerni valamit.

Hajarbroxx Sithlord

De míg szegény OCC-ék a hirtelen jött hírnév miatt kénytelen-kelletlen képesek voltak akár odáig is lesüllyedni, hogy a PEZ-nek gyártsanak cukorka témájú choppert (egyik legszörny?bb alkotásuk – szerk.), addig a relatív nemzetközi ismeretlenségbe burkolózó Majarbroxx Motorcycles-nek ez az els? ilyen jelleg? alkotása, ráadásul a téma bizonyára sokunknak igen közel áll a szívéhez.

Hajarbroxx Sithlord

Hajarbroxx Sithlord

„Egyik megrendel?m egy Darth Vader stílusú motort szeretett volna magának” – meséli Gifny Richata, a Sith Lord megalkotója. „A kihívást elfogadtam, tetszett az ötlet, hogy egy téma köré építsek motort úgy, hogy ez igazából ne látszódjon rajta.” A szó továbbra is Gifnyé: „A donormotor egy 1997-es Honda GL200-ként kezdte az életét, egy közönséges, Indonéziában igen elterjedt, 200 köbcentis utcai motorként. Változatlan, gyári formájában hagytam meg a motorblokkot (teljesen felújítottuk, hogy mindennapi használatra is alkalmas legyen), a váz elüls? részét, a fékeket és az els? teleszkópokat.”

Hajarbroxx Sithlord

„A kerekeket 18 collos öntött felnikre cseréltük, és hogy el?re beférjen a vastagabb gumi, egy CB650 villabefogóit alkalmaztuk. A hátsó leng?villa teljesen egyedi készítés?, ahogy az akkumulátordoboz, a váznyúlvány, az els? idom és a komplett üzemanyagtank is. A kipufogódobot is saját kez?leg gyártottuk le, egészen cool lett, és még a hangja is jó.” Röviden ennyivel foglalja össze Sith Lordját az alkotó, de néhány fontos elemet kifelejtett.

Hajarbroxx Sithlord

Hajarbroxx Sithlord

A pirosra festett kormány például – mint az egyetlen színes alkatrész – telitalálat, csakúgy, mint a Csillagok Háborúja-trilógia „villogógombos, sípolófényes” ?rhajódíszleteit idéz?, az akkudoboz kétoldalára biggyesztett pirosan és kéken világító lámpácskák: semmi hasznuk, de a Birodalmi fílinghez elengedhetetlenek.

Vader Nagyúr ráadásul stílusos, nem kicsit önkifejez? matricákkal is teleaggatta a vasat: „Sith Happens” (a hetvenes évek Amerikájában felkapott Shit Happens ütköz?matrica után szabadon) és „Jedi Suck, Rebel Blow” feliratok díszelegnek a tank oldalain, csak a miheztartás végett. Nekünk nagyon kéne…

Fotók: Pambudi Yoga Perdana

Hajarbroxx Sithlord

ugrás fel