EST. 2002

Három órás robogóverseny

Három órás robogóverseny

Már hagyományosan rendez a SAS motorsport club hosszútávú (3 óra) robogóversenyt
a kõbányai szabadidõparkban. A szöges jéggumikat végre puha versenyabroncsokra
cserélhették a versenyzõk és újra visszatérhettek az aszfaltra.
Neves versenyzõkbõl és lelkes amatõrökbõl verbuválódtak össze a két, három fõs
csapatok.
A futam lebonyolítása hasonlít a hosszútávú versenyekéhez, mind a rajtot, mind
a kiállásokat és a tankolásokat illetõen.
Remek idõben, pontban egy órakor indult a küzdelem a látványos rajttal, mely
úgy zajlott, hogy a pilóták felsorakoznak a pálya egyik oldalán, míg motorjuk
szemben a másik oldalon várja õket. Az elsõ métereket, tehát futva teszik meg,
majd indulhat a három órás hajsza.
A legesélyesebb csapat a 11-es rajtszámmal induló Lovas János, Magda Attila
és Kispataki Viktor trió volt. Lovas Janiról egy kicsit külön is szólnék, hisz
õ a veteránja a versenynek a maga 57 évével és õ az aki a legtöbb fejtörést
okoz az ellenfeleinek. A nagy versenytapasztalata és szûnni nem akaró versenykényszere
teszi õt az egyik leggyorsabb pilótává.

A verseny igen megerõltetõ mind a motorok, mind a versenyzõk számára. A motoroknál
a futam végére elfogytak a fékbetétek és elgyengültek a blokkok, ezek a kiszámított
problémák, de e mellé jöttek a nem várt gondok. (Defekt, csavarok lelazulása
…).
A versenyzõket pedig a monoton körözésbõl adódó fáradtság hajszolta bele néhány
esésbe. Szerencsére ezek az esések sem a pilótákat, sem a motorokat nem amortizálták
le túlzottan.
A verseny látványosságágát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2. hely
3 óra után két kanyarral a leintés elõtt dõlt el.

Végeredmény:

Helyezés
Név
1

Lovas János
Magda Attila 
Kispataki Viktor

2

Csendes István
Soltész Attila 
Veréb zsolt

3

Vágó Ákos
Szabó Endre 
Szabó Gábor

4

Aszalós Ádám
Tolnai István 

5

Sövegjártó Petra
 Fodor Donát

6

Molnár Péter
Juhász Tamás

7

Almási-Szabó Ottó
Ifj. Almási-Szabó Ottó
Farkas Gábor

8

Hársfai Lajos
Gyõri Imre

 

ugrás fel