EST. 2002

Hayden gy?zni akar

Idén három alkalommal indulhatott az els? sorból Nicky Hayden, a Honda Racing
nagy reménysége, legutóbb Rióban pedig végre a dobogóra is felállhatott. Következ?
célkit?zése nem is lehet más, mint egy futamgy?zelem. Tamada példája mutatja,
hogy gy?zni nem csak a Gibernau vagy Rossi vezetéknev?ek képesek. A Repsol
amerikai pilótája úgy érzi, van keresnivalója a MotoGP leger?sebbnek tartott,
és mindenképpen legnagyobb technológiai hátter? csapatánál
: ígérete szerint
nem lesz rest bemutatni képességeit az idény második felében.

Merthogy cezúrához, félid?höz érkezik a MotoGP-szezon a július 18-i Német
Nagydíjjal
a Sachsenringen (ezen a héten vasárnap).

Visszatérve Haydenhez: úgy érzi, igen jót tett személyes fejl?désének, hogy
maradhatott tavalyi csapatánál. ‘Ez sokat segített, és azt hiszem, látszik
is. Javultak például az edzés-eredményeim, mert egyre jobban érzem az ún. id?-gumikat,
amelyekkel lényegében egy gyors kört lehet teljesíteni. Tavaly ideges lettem
minden pályára lépésemkor, mert rámnehezedett egyfajta nyomás vagy teljesítménykényszer.
Most jobb.
Az id?mér? persze csak egy része az egésznek, hisz ugyanolyan
fontos gyors átlagtempót motorozni a versenyen.’

2003-ban ugyanekkor Haydennek 54 pontja volt, 14-gyel több, mint idén. ‘Ez
lehet jó is, meg rossz is. Az igazság az, hogy az idei egy nagyon kemény bajnokság,
és ha lenne egy varázspálcám, azt mondanám: csiribú-csiribá, változzon a
Hondám könnyebben irányíthatóvá
. Mert kraft az van benne, de a földön tartani
nem mindig egyszer?, s?t egyre nehezebb feladat.’

Eredmények ide vagy oda, a pilóta szerényebb is, mint egy éve. Minden bizonnyal
édesapjának is köszönhet? ez, aki minden GP-re elkíséri fiát. ‘Igen, édesapám,
Earl minden versenyen ott van, és jön Németországba és Angliába is. Kés?bb édesanyám
váltja majd fel egypár futam erejéig, mert vissza kell mennie a használtautó-kereskedésébe
Kentucky-ba, meg persze hogy találkozzon a testvéreimmel, akik Amerikában versenyeznek.’

Kilenc futam van hátra 2004-b?l. Hayden szerint a dolgok javuló tendenciába
állnak hamarosan, és a közeljöv?ben sikerül elcsípni egy futamgy?zelmet. ‘Talán
épp a Sachsenringen, miért is ne?’

ugrás fel