EST. 2002

Hiroshi Aoyama célja a 250 bajnoki címe

Nyilatkozata alapján egyáltalán nem szenved önbizalomhiányban.

A japán pilóta Daniel Pedrosa lehetséges társaként indulhat a Honda
második hivatalos csapatában. Tény, hogy Aoyama nagy reménység, hiszen idén
megnyerte a japán bajnoki címet, ezenkívül két alkalommal indult vadkártyával
világversenyen – Suzukában és Motegiben – ahol második illetve
ötödik lett.

A kis japán felkészültnek érzi magát, hogy Harada, Ukawa és Nakano
után eredjen, és nemzetközileg jelent?s versenyz?vé n?jön. Állítása szerint
eddig azért nem indult világsorozatban, mert el?bb hazája bajnokságát szerette
volna megnyerni.

"Idén elértem az els? számú célkit?zést a nemzeti bajnokságban. Most az
új megmérettetésre és a fizikai felkészülésre figyelek" – mondta Aoyama,
aki el?ször Valenciában látott paddockot Japánon kívül: "Teljesen
más, mint ami mifelénk van: türelmetlenül várom, hogy elkezdhessem álmom megvalósítását
és világbajnok legyek jöv?re."

Aoyama esélyei, hogy Pedrosa mellé szerz?dhessen második pilótának,
megsokszorozódni látszanak azzal, hogy Yuki Takahashinak Japánban kell
maradnia szponzori jelleg? elfoglaltságai miatt. "Megmondtam a Hondának
és csapatomnak, a HARC Pro-nak, hogy a világsorozatban akarok indulni
jöv?re. Ezt teljes mértékben megértik és segítenek, hogy így legyen" –
mondta Aoyama.

ugrás fel