EST. 2002

Honda CB650F – 2014

Forrás: Honda

A négyhengeres motorral hajtott CB-sorozat története egészen 1969-ig nyúlik vissza, mikor is bemutatkozott a kor legfejlettebb szériagyártású motorkerékpárja, a CB750. Azóta több mint negyven év telt el, de a CB család tagjai még mindig dominálnak a piacon, beleértve a középkategóriás változatokat is, melyeket alacsony súlyuknak és er?s hajtóm?veiknek köszönhet?en könnyen kezelhet?, funkcionális járm?ként ismerhetett meg a vásárlóközönség.

A változó fogyasztói igények hatására az elmúlt években kitolódtak a kategória határai, pontosabban egyre nagyobb henger?rtartalmú középkategóriások láttak napvilágot. Ezzel ellentétben a Honda mérnökei nem a köbcentik gyarapításában látták a megoldást, hanem egy élvezetesen vezethet?, négyhengeres középkategóriás motorkerékpár megalkotásában, ami stílus és teljesítmény terén egyaránt a legmagasabb színvonalon áll, ugyanakkor kedvez? áron megvásárolható, s megfelel a mindenesekkel szemben támasztott követelményeknek.

Honda CB650F 2014

Honda CB650F 2014

A CB600F Hornet utódjának tekinthet? CB650F érkezésével új fejezet nyílik a típus történetében, hiszen a két motornak nincsenek közös alkotóelemei, a Honda szakemberei minden egyes alkatrészt átterveztek.

A lelkes, fiatal mérnökgárda munkájának eredményeként a CB650F pilótája tökéletes összhangban lehet motorjával, s annak tudatában szállhat nyeregbe, hogy stílusos és egyedi járm?dolgozik alatta.

Teishiro Goto, a CB650F fejlesztéséért felel?s részlet vezet?je elmondta:

– A CB650F semmihez nem fogható élvezetet nyújt a túrák során, és városi körülmények között is kényezteti gazdáját. Úgy sikerült sportossá tennünk, hogy a hétköznapok során sem kell kompromisszumot hoznia a tulajdonosoknak, ráadásul egy valóban gyönyör? motorkerékpárral róhatják az utakat. Az újonc egyre több – kezd? és tapasztalt – motorost vesz le a lábáról, s nagy örömömre szolgál, hogy a CB-családban köszönthetem ?ket.”

Honda CB650F 2014

A soros, négyhengeres, dupla-vezérm?tengelyes, 649 köbcentis hajtóm? teljesen új, tervezésénél arra törekedtek a fejleszt?k, hogy gyorsan reagáljon a gázadásokra és a teljes fordulatszám-tartományban b?séges nyomatékkal gazdálkodhasson a pilóta, különös tekintettel a négyezres percenkénti f?tengelyfordulat alatti régióra.

A sok húszas éveiben járó mérnököt is magában foglaló fejleszt?gárda els?sorban a fiatal vásárlók igényeit tartotta szem el?tt. Úgy határoztak, hogy csúcsteljesítmény helyett a forgatónyomatékra helyezik a hangsúlyt, így a CB650F már egészen alacsony fordulaton is bivalyer?sen húz, s – amellett, hogy gyorsak a gázreakciói –, elképeszt?en rugalmas a középs? tartományban. Emellett természetesen a hatezer feletti fordulatszám-régióban is átlagon felüli teljesítményt nyújt a CB650F, és elmondható róla, hogy üzemanyag-fogyasztása autópálya-tempónál is igen kedvez?. 

A perimeter acélváz, a leng?kar tengelyének végeihez kapcsolódó lemezek és az alumínium leng?kar rossz min?ség? útburkolaton is rendkívül merevséget, illetve menetkomfortot garantálnak. Szintén a kiváló úttartást szolgálja a 41 milliméteres csúszószár-átmér?j? teleszkópok alkotta els? villa, valamint a leng?karhoz közvetlenül kapcsolódó központi hátsó rugóstag. Az igencsak tetszet?s, ötküll?s alumíniumfelnik mellett a – blokkolásgátlóval kiegészíthet? – fékrendszer is elismerést érdemel, a lassításról ugyanis két 320 milliméteres els? és egy 240 millis hátsó féktárcsa gondoskodik.

Honda CB650F 2014

A modell 35 kW-os változatban is elérhet? lesz, így az A2-es vezet?i engedéllyel rendelkez?knek sem kell lemondania a CB650F nyújtotta el?nyökr?l. Ehhez a verzióhoz alapáron jár a blokkolásgátló.

A CB650F folyadékh?tés? er?forrása különleges konstrukció alapján épül fel, hatfokozatú váltója, önindítója és tengelykapcsolója kompakt egységet alkot a harmincfokos szögben el?redöntött négyhengeres blokkal. A DOHC rendszer? vezérlés tengelyei közvetlenül mozgatják a 16 szelepet, ezáltal négyezres percenkénti f?tengelyfordulat alatt is tekintélyes nyomatékkal gazdálkodhat a pilóta, s alacsony tempónál is gondtalanul man?verezhet.

A 67 millis furat és 46 millis löket önmagában is komoly teljesítményt garantál, a jöv?be mutató m?szaki megoldások azonban még magasabb technikai szintre emelik a CB650F hajtóm?vét. Jó példa erre a hajtókarok optimalizálása, hiszen ezáltal csökkentek az oldalirányban fellép? er?hatások, de említhetjük a blokköntvény – f?tengelycsapágyak körüli – falain kialakított szell?z? furatokat is, általuk ugyanis jelent?sen visszaszorítható a fordulatszám emelkedésekor jelentkez? pumpálási veszteség. A dugattyúk tervezésekor komoly szerepet kaptak a számítógépes kalkulációk (Computer Aided Engineering – CAE), az ultramodern szoftverek alkalmazásával sikerült olyan precízen megmunkált, aszimmetrikus dugattyúszoknyákat létrehozni, melyek csak minimális mértékben érintkeznek a hengerfallal, s rendkívül alacsony a súrlódásuk. A hüvelyek küls? felületén kialakított, vastartalmú tüskék a hatékony h?elvezetést biztosítják, alkalmazásukkal az olajfogyasztás és a súrlódás is mérsékl?dött. További fontos fejlesztés, hogy a CB650F vezérm?tengelyeit csendes m?ködés? lánc hajtja, melynek csapjai vanádium bevonatot kaptak az alacsonyabb bels? súrlódás érdekében.

Honda CB650F 2014

Honda CB650F 2014

Az innovatív m?szaki megoldásoknak hála a CB650F motorja 11 ezres percenkénti f?tengelyfordulatnál 87 lóer?t teljesít, nyolcezernél pedig 63 Nm-es forgatónyomatékot ad le. Mindehhez végtelenül kifinomult járáskultúra társul a teljes fordulatszám-tartományban, anélkül, hogy a négyhengeres hajtóm?vekre jellemz? karakteres viselkedésr?l és kellemes rezgésr?l le kéne mondania a tulajdonosnak.

A h?t?folyadék keringtetését az er?forráson belül oldották meg a Honda mérnökei, így az elegáns hajtóm? formai egységét nem törik meg kívül elhelyezett csövek. Szintén ez a cél lebegett a szakemberek el?tt a motorolaj cirkulációjára vonatkozólag, ezért a ken?anyag sz?r?je a hajtóm? mögött, h?t?je pedig a motor bal elején kapott helyet, s az olajcsatornák a blokkon belül futnak. Ez a megoldás nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem azt is lehet?vé tette, hogy a 4-2-1 rendszer? kipufogórendszer a motor jobb oldalára kerülhessen.

Honda CB650F 2014

Meg?rizve az 1974-es Honda CB400/4 formajegyeit, a CB650F optimalizált hosszúságú és átmér?j? leöml?t kapott, amiben szabadalmaztatott elhelyezés? lemezek szabályozzák a légáramlást, hogy nagyobb legyen a forgatónyomaték. A kompakt kipufogódobot, illetve a belsejében kialakított a 400 cellás katalizátort a tömeg-középpontosítás jegyében helyezték el.

A PGM-FI kódjel? elektronikus befecskendezés es?áramú légsz?r?házon és keskeny, 30 milliméter átmér?j?, fokozott áramlási sebesség? szívócsatornákon jut el az égéstérbe, az áramlás útvonala tehát a lehet? legegyenesebb. A rendszer hatékonyságát növeli, hogy a 32 milliméter átmér?j? fojtószelepházakban négy különálló szenzor gy?jti az információkat a vezérl?egység számára, ezzel is el?segítve a határozott és pontos gázreakciókat. A fojtószelepházak pozíciója és szöge keskeny váz alkalmazását teszi lehet?vé, így még könnyebben irányítható a motorkerékpár.

Honda CB650F 2014

Kiemelked? teljesítménye ellenére a CB650F kifejezetten takarékos járm?, üzemanyag-fogyasztása csupán 4,76 l/100 km (WMTC szabvány szerint), hatótávolsága pedig 350 km. A gazdaságos üzemben közrejátszik, hogy a vezérl?egység folyamatosan figyeli a gázállást, és ha úgy érzékeli, hogy tartósan egy fordulaton utazik a pilóta (pl. hosszabb túrákon), változtat a gyújtástérképen.

Az acélból készül?, gyémánt alakú perimeter váz 64×40 milliméteres, elliptikus oldalelemekb?l épül fel, anyagtulajdonságai részegységenként eltér?ek. Míg a váznyak környékén kifejezetten merev a szerkezet, az oldalelemek valamelyest rugalmasak, így egyszerre garantált a kiváló útfekvés, a precíz irányíthatóság és a közvetlen visszajelzés. A villaszög 25.5°, az utánfutás 101 mm, a tengelytáv 1450 mm, a CB650F menetkész tömege pedig 206 kg (ABS-szel 208 kg).

Az átlagon felüli stabilitás érdekében a leng?kar tengelyének végeihez kapcsolódó lemezeket el?ször kovácsolják, s csak azt követ?en hegesztik, és a présöntéssel készül? alumínium leng?kar különleges formai kialakítása is ezt a célt szolgálja. Magáról a csillapításról hátul hétfokozatban állítható, közvetlenül a leng?karhoz kapcsolódó központi rugóstag és 41 milliméter csúszószár-átmér?j? teleszkópokból összeállított, 120 milliméteres rugóúttal büszkélked? els? villa gondoskodik. Az els? és hátsó felfüggesztés hangolásánál arra törekedtek a Honda mérnökei, hogy a rugózóelemek egységet alkossanak a vázzal, s összehangolt m?ködéssel garantáljanak biztos, stabil úttartást minden helyzetben.

Honda CB650F 2014

Ehhez a kiváló tapadás is elengedhetetlen, ezért a CB650F ötküll?s, öntött alumíniumfelniket kapott, melyeken 120/70 R17, illetve 180/55 R17 méret? radiális gumiabroncsok találhatóak. A hullámos tárcsák azonos technológiával készülnek, mint a kéthengeres NC750-széria esetében: a 240 millis hátsó egységet a 320 milliméter átmér?j? els? tárcsából vágják ki, ezzel anyagot és pénzt spórolva meg a vásárló számára. A megfelel? fékhatás érdekében el?re kétdugattyús nyergek kerültek, míg hátul egydugattyús változat tartja kordában a kereket. A kétcsatornás blokkolásgátló opcióként rendelhet?.

Karbantartási szempontból nagy el?nyt jelent, hogy az üzemanyagtartály hátradönthet?, könnyedén hozzáférni tehát az er?forráshoz. A LED-es hátsó lámpa és els? helyzetjelz? a CB-kre jellemz? V-alakban épül fel, még agresszívebb külcsínnel felruházva a típust.

Kihasználva a tömeg-középpontosítás el?nyeit, a nyereg kissé el?re került, az üléspozíciót pedig úgy alakították ki a mérnökök, hogy a pilóta természetes testtartásban élvezhesse a motorozást. A magasra húzott, üreges kormány a karoknak is kényelmes helyzetet biztosít, s a helykínálat, valamint a csúszásmentes üléskárpit is javítja a komfortot. Az ül?lap magassága csupán 810 milliméter, de még kevesebbnek t?nik, ugyanis keskeny formájának köszönhet?en az alacsonyabb termet?ek lába is könnyedén eléri a talajt.

Honda CB650F 2014

A m?szeregységet két fehér háttérvilágítású digitális kijelz? alkotja. A baloldalin a fordulatszám- és sebességmér? adatai jelennek meg, míg a jobboldalin az üzemanyagszint-mér?, az óra, a kilométer-számláló és a figyelmeztet? lámpák kaptak helyet. Hogy ne törhessen el az indítókulcs, a nyelv wave jelleg? kialakítást kapott.

A CB650F az alábbi színekben lesz elérhet?:

Pearl Metalloid White (trikolor)

Pearl Himalayas White (gyöngyház fehér)

Matt Gunpowder Black Metallic (metálfekete)

Sword Silver Metallic (ezüstmetál)

Pearl Queen Bee Yellow (gyöngyház sárga)

 

A CB650F-hez számtalan Eredeti Honda Kiegészít? közül válogathatnak a vásárlók, melyek között ott szerepel a

35 literes top box

Üléstáska

Csomagtartó konzol

Karbonhatású hátsó sárvéd?

Karbonhatású hasidom

Karbonhatású takaróelem a hátsó ülésre

Karbonhatású els? sárvéd?

Karbonhatású szélterel?

Kartervéd?

Markolatf?tés

Emel? a hátsó kerékhez

Riasztórendszer

ugrás fel