EST. 2002

Hoppá! Hopper újra a GP-ben!

John Hopkinsról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne tehetséges. Tini volt mikor bekerült az Elitbe, az akkor még létez? 500-as géposztályba. Aztán jöttek a dolgos hétköznapok, pár figyelemfelkelt? eredmény, majd egy elhibázott döntés, ami nagyon könnyen véget vethetett volna karrierjének. Hát mos itt a második lehet?ség, kedves John!

A Superbike-világbajnokság nem az ? m?faja volt! Elmaradtak a sikerek, csak a csontok törtek gyors egymásutánban. Ki ne emlékezne a Kawasaki botrányos MotoGP-hátraarcára, aminek a legnagyobb vesztese épp’ a zöldek frissen igazolt üdvöskéje, John Hopkins volt! Más lehet?ség hiányában eligazolt a WSBK-be, a Stiggy Hondához, mely csapatnál többet volt a földön, mint két keréken.

Nem a szépsége miatt szeretjük!

2010-re készül?dvén még úgy volt, marad a csapat, csak a technika változik: CBR1000-r?l, R1-esre. Még Hopkins szponzora, a Monster Energy is milliókat ölt volna a projektbe! Aztán ki tudja miért, a Stiggy Racing cs?döt mondott. Valószín?leg a hangvillásoknak volt köszönhet? a hirtelenhalál, ami már a szörnyen jó energiatal-gyártónak is sok volt. A színfalak mögött ekkor már javában folyt a t?zoltás!

Zárójelben megjegyezend?: a Yamahának nem lesz privát csapata 2010-ben, miután a GMT94-nek is ki kellett vonulnia a sorozatból anyagi okok miatt!

Az els?dleges cél az amerikai bajnokság lett volna a hoppon maradt Hopkins számára, de jelenleg a jenki széria nagy válságban van. Nem lesz sem Honda, sem Kawasaki gyári csapat, a Suzukinál meg a Yamahánál meg már foglaltak a nyergek. Hopper végül újra a MotoGP-ben landolt. Karácsony el?tt jelentették be, hogy az újonnan alakult FB Corse igazolta le a brit-amerikait 2010-re, a királykategóriába. A kérész élet? BMW-projekt továbbfejlesztett három hengeres er?forrásával sorakozik fel a csapat a rajtrácsra, a szabályok értelmében így közel 7 kilóval könnyebb lehet majd a konstrukció. Január 21-én hullik le a lepel az új istállóról.

2010-ben újra egy mez?nyben

A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy limitált megjelenéssel számolhat a csapat, továbbá a pénzügyi háttér sem biztosított még száz százalékosan. Hopkins feladata az lesz, hogy 2011-re egy üt?képes motort fejlesszen ki az Oral Engeneering által megalkotott er?forrásból, és az FB Corse által átgyúrt vázból. Hopper karrierjér?l tehát még most sem lehet teljes higgadtsággal kijelenteni, hogy sínre került.

A csapat másik embere Simone Groztkyj lesz, aki majd a Moto2-ben fog vitézkedni öt szabadkártyás versenyen. Az els? tesztekre januárban kerül majd sor, addig a fiúk is a jól megérdemelt karácsonyi szünetüket töltik.

ugrás fel