EST. 2002

Idén is sokan motoroztak Kornéllal

Idén a nyáregyházi pályán, október második hétvégéjén került megrendezésre a Németh Kornél nevével fémjelzett, immár hagyományosnak mondható szezonvégi örömmotorozás, az Nth Ride Day. A beígért rossz id?t megcáfolva – amit?l sokan megijedtek – talán az utolsó napsütéses ?szi szombaton motorozhattak együtt profik és amat?rök, az egészen fiatal korosztálytól a veterán kategóriáig. A Hell Racing Team MX bajnoka örül, hogy kezdeményezéséhez ebben az évben is sokan csatlakoztak, ráadásul az MX rajongók között felbukkanó Kamarás Ivánt is megtaníthatta egy-két fortélyra.

„Nagyon örültem, hogy az id?járás – az el?zetes el?rejelzéssel ellentétben – végül is kegyes volt hozzánk, abszolút optimális körülmények vártak minket szombaton egy igazán jó motorozáshoz. A nyáregyházi pálya – amely nem véletlenül az egyik kedvencem a hazai pályák között –, kiváló állapotban, kell?en fellocsolva és lehúzva állt rendelkezésünkre Epres Pali, a Nyári Pál Motocross SE elnöke jóvoltából.” – mesélt a hétvégi rendezvényr?l Kornél. Délutánra, mikorra a napsütéses szép ?szi id? már tartósnak bizonyult és az es?felh?knek nyoma sem volt, közel félszázan regisztráltak a Hell csinos hoszteszénél, hogy kétkerek?jükkel a pályára léphessenek, és néz?k is szép számmal gy?ltek össze a pálya mellett. A profik közül tiszteletét tette az eseményen a sérüléséb?l frissen felépült Kerner Laci, akit nem sokat láttunk a motorja nélkül, jóformán végig a pályán volt. Szintén motorja nyergében rótta a köröket a pályán az els? osztályból Bódis Roland, hiszen Kornél hazai futamain a KTM Kecskemét támogatását élvezte egész évben, így a csapat részvétele nem volt kérdéses.

Többek között találkozhattunk a nyáregyházi pályán az igen jó formában motorozó Forgács Józsival is, aki egy dizájnos rózsaszín motoron száguldó 5 éves keresztfiát is magával hozta a örömmotorozásra. Az egészen fiatal „utánpótlás” korosztály bajnoki szinten képviseltette magát Bíró Bende személyben, aki elmondta, példaképének tekinti a tizenhatszoros magyar bajnokot és mindent megtesz azért, hogy hasonló sikereket tudjon majd elérni. Kiváló MX-esünk felhívásának eleget téve, Grillmayer Gábor sem hagyta ki az idei közös motorozást, s?t még Kornél motorját is kölcsönvette néhány kanyar erejéig.

A profi és amat?r motorosok között két ismert arcot is felfedezhetett a közönség: Kamarás Iván is kilátogatott ugyanis a rendezvényre, akir?l köztudott, hogy szenvedélyes motoros. A színész Kocsis Alexával egyetemben – akit többek között Miss Plastic Queen 2010-ként ismerhetett meg a nagyérdem?, és nem mellesleg jó ideje a Hell hosztesz csapatát er?síti – Kornél kiemelt figyelmében részesülhetett, amikor a rider, szárnyai alá véve két nem mindennapi vendégét, profi fogásokat mutatott Alexáéknak. A két lelkes „alkalmi-MX-es” igazán jól vette a rögtönzött edzést, ami – noha az nem az ugratókkal telit?zdelt profi pályán, hanem a pálya melletti sík terepen zajlott, – nagyon jól sikerült. Mindkét celeb igen profin ülte meg a 250-es négyütem? KTM Kecskemét motort, s?t, Alexa néhány kör után annyira felbátorodott, hogy profikat meghazudtolva húzta már a gázt!  A celebek mellett a közönség m?szaki beállítottságú tagjainak örömére akadt motorkülönlegesség is, egy remek állapotban lév? 1988-as Kawasaki KX500-ast is kipróbált gazdája a pályán.

Kornél az újabb sérülése és súlyos agyrázkódása óta ezen a napon ült el?ször ismét a motorja nyergébe, kizárólag a közös élmény kedvéért: „Eleinte nem esett túl jól a motorozás, minden ugrásnál és érkezésnél éreztem a vállamat és a törött bordámat is, ráadásul a fejem sem volt még százas a múlt vasárnapi hatalmas esésem óta. Pár kör után azonban, ahogyan bemelegedtem, sokkal jobb lett, így már én is tudtam élvezni a kiváló állapotban lév? pályát és a közös motorozást!” – emlékezett vissza Kornél. Összességében egy jól szervezett, jó hangulatú szezonzáró motorozást sikerült összehozni Nyáregyházán, ahol a motorosok és a néz?k jó hangulatáról DJ Padi gondoskodott. „Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött, a szponzoraimnak, a Hell-nek, a Lick&Love-nak, akik személyes jelenlétükkel is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, személy szerint pedig barátomnak, Szabolcs Attilának, alias Totónak, Padinak, aki a remek zenéért felelt egész nap, Epres Palinak a helyszínért, és Forgács Józsi barátomnak, aki rengeteget segített.” – zárta a rendezvényt a tizenhatszoros magyar bajnok Németh Kornél.

Kornél már a hétvégi cseh bajnoki zárófutamra készül g?zer?vel, ahol a legf?bb cél a bajnokságban jelenlegi más második helyezésének meg?rzése, ami a szoros pontállás miatt nem lesz könny? feladat. 

ugrás fel