EST. 2002

Imola: másodjára a gy?ztes Bayliss

Egészen más Troy Bayliss állt föl a második imolai verseny rajtrácsára: míg az els? futamon határozottan, ámde taktikusan és óvatosan motorozott az ausztrál, a záró felvonásnak vérbeli harcosként ment neki a Superbike, mint olyan anyaméhé- nek is tekinthet? olasz pályán. Olyan harcosként, aki a gy?zelemért kockázatot és akár hibákat is bevállal. Tehette, hiszen a címet már zsebben tudta, a tökéletes ünnepléshez pedig ugye dukálna egy gy?zelem. Az ellenfeleket persze nem azért fizetik, hogy önszántukból térdet hajtsanak a világbajnok el?tt: Pitt remekül jön el a rajtnál, tapad Bayliss kerekére, Haga leggyorsabb kört fut, de megel?zni senki sem tudja az SBK régi-új urát.

Hát még amikor Troy igazán ritmust vált, melynek keretében a pályarekordot is átadja a múltnak: ellenállhatatlanul megy, az ötödik körben már 5 és fél mp az el?nye Pitt-tel szemben. Mögötte, valahol a távolban hatan is küzdenek a pozíció- kért, Pitt halad fej fej mellett Corserrel, Kagayama mutat be szép el?zéseket, Hagát Xaus üldözi, Toseland és a csapattárs Muggas vonatoznak. Barros, az els? futam gy?ztese a kilencedik helyen közlekedik, feljöv?ben van.

Bayliss fölényessége szó mi szó, elaltatja a versenyt, de van, ki gondoskodjék az izgalmakról. Xaus félelmetes iramban zuhan rá a Corser és Haga alkotta párosra és néhány kanyar alatt megeszi ?ket, ezzel feljön a negyedik helyre, Kagayama mögé. Corser lassul, Toseland is megel?zi, majd a 2005-ös világbajnok mögött újabb ellenfél t?nik föl Barros személyében. A brazil egyszer?en leny?göz?: megérkezik a Suzuki mögé, vizsgálgatja egy-két kanyar erejéig, aztán a kell? pillanatban beteszi a motort, és már hatodik. Aztán jön Xaus, majd az önmagához képest gyenge teljesítményt nyújtó Haga. Mindenki megkapja, szépen sorjában.

Eközben Kagayama párbajban megverte Pitt-et és második: öt kör van hátra és a suzukis japán el?nye mindössze 2 és fél mp Barrosszal szemben, aki a semmib?l érkezett és a hajrára esélyes az ezüstre. A 17. körben kiesik Xaus, mondhatni menetrend szerint: az ok egy látványos és teljesen fölösleges esés. Barros gyújtja a rakétákat, átf?zi magát a Yamaha Italia alakulatán és második. Bayliss 2’7-tel vezet el?tte, amikor már csak kett?t fordulnak a kockás zászlóig, az öreg Alex az utolsó el?tti körben is hoz fél másodpercet az ausztrálon, de jön a cél: egyet Barros, egyet Bayliss nyert a remek imolai futamokból. A dobogó alsó foka megérdemelten lett Kagayamáé, egy hajszállal el?zte csak meg Pitt-et és Toselandet. Haga hatodik Lanzi, Muggeridge, Corser és Laconi el?tt.

Imola, második verseny (az els? tíz)

1. Bayliss, T. Ducati 38’57.069

2. Barros, A. Honda 38’58.482

3. Kagayama, Y. Suzuki 39’01.424

4. Pitt, A. Yamaha 39’02.456

5. Toseland, J. Honda 39’03.487

6. Haga, N. Yamaha 39’06.684

7. Lanzi, L. Ducati 39’09.498

8. Muggeridge, K. Honda 39’11.964

9. Corser, T. Suzuki 39’16.777

10. Laconi, R. Kawasaki 39’17.646

ugrás fel