EST. 2002

IRTA, Barcelona, 125cc 1.

El?ször egymás mellett a 125-ösök: a tél során egyéni ütemben készültek az együttesek, ráadásul az id?járás sem éppen könnyítette meg a helyzetüket.
Azt azért lehetett sejteni, hogy a svájci Thomas Lüthi jól fog menni az Elit csapat Hondájával, hiszen már meg-megvillant. Motorja nem gyári, de a saját m?helyben összerakott futóm? sokkal jobban fekszik a fiatal helvétnek, mint a hivatalos.

A második helyre minimális különbséggel az olasz Mattia Pasini volt jó a Francesco Totti-féle csapat Apriliával (? szinte végig els? volt a f?táblán), t?le pedig egy sz?k tizedmásodpercnyire végzett Talmácsi Gábor.
A KTM-es brigád most jobban szétszóródott a mez?nyben, mint az eddigi tesztjeik során, Kallio 7. legjobb körét a turnus végén motorozta, Simon 11. lett. Tóth Imre a huszadik id?t futotta a Team Hungary színeiben.

A különbségek igen kicsik (tizenhatan vannak egy tizeden belül), mivel azonban a pálya nem tapad rendesen, a körrekordtól jóval elmaradnak az eredmények. Folytatás csütörtök 14.00-ig, aztán jönnek a 250-esek.

Az id?eredmények

1) T. Luthi – Honda – 1.52.789
2) M.Pasini – Aprilia – 1.52.797
3) G. Talmacsi – KTM – 1.52.879
4) M. Simoncelli – Aprilia – 1.53022
5) M. Poggiali – Gilera – 1.53.117
6) P.Nieto – Derbi – 1.53.163
7) M.Kallio – KTM – 1.53.191
8) M.di Meglio – Honda – 1.53.201
9) F.Lai – Honda – 1.53.348
10) H. Faubel – Aprilia – 1.53.357
11) J. Simon – KTM – 1.53.390
12) L. Pesek – Derbi – 1.53482
13) L. Zanetti – Aprilia – 1.53.801
14) A.Bautista – Honda – 1.53.847
15) T. Koyama – Honda – 1.53.863
16) F. Sandi – Honda – 1.53.925
17) A.Iannone – Aprilia – 1.54.124
18) T.Kuzuhara – Honda – 1.54.189
19) J. Carchano – Aprilia – 1.54.220
20) I.Toth – Aprilia – 1.54.231
21) R. De Rosa – Aprilia – 1.54239
22) J. Olive – Aprilia – 1.54.369
23) M. Hernandez – Aprilia – 1.54.405
24) S. Gadea – Aprilia – 1.54.664
25) A. Masbou – Honda – 1.54.668
26) J.Miralles – Aprilia – 1.55.121
27) N.Terol – Derbi – 1.55.164
28) D. Giuseppetti – Aprilia – 1.55.185
29) A. Espargaro – Honda – 1.55.226
30) R. Shouten – Honda – 1.55.442
31) M. Pirro – Malaguti – 1.55.782
32) S. Cortese – Honda – 1.55.822
33) V. Braillard – Aprilia – 1.56. 372
34) K. Abram – Aprilia – 1.56.889
35) S. Hommel – Malaguti – 1.59.038

ugrás fel