EST. 2002

Isztambul pénteken

Kis túlzással többen vannak a rendészetiek az isztambuli lelátókon (kétszáz rend?r és száz készenlétis), mint a közönség. A VIP-páholyban foglalt helyet Bernie Ecclestone, a Forma-1 f?muftija, aki azért jött Törökországba, hogy a motoros világbajnokság vezet? embereivel tárgyaljon, többek közt arról, hogy érdemes-e egyáltalán GP-t rendezni a Boszporusz partján. ‘Én nagy motorrajongó vagyok’ mondta az F1-es f?nök ‘és remélem, továbbra is naptárban marad majd a török futam’. Az er?sen foghíjas tribünöket végigpásztázva aligha jön meg a Dorna kedve, hogy visszatérjen az Isztambul Parkba… bár még csak péntek van.

125

A reggeli szabadedzéseken a pilóták a hideg (kb. 10 fok) mellett egy kevéssé tiszta pályával találták magukat szemben. Ezt támasztják alá a tréning végére alaposan összekoszolódó idomzatok is. Piszkot nagyon egyszer? volt összeszedni ma: elég volt letérni az ideális ívr?l. Az id?eredmények nagyon magasak, Bradley Smith jegyzi a legjobb fordulót 2’14’909-cel, ami jócskán elmarad Lüthi tavalyi 2’03’585-ös csúcsától. Az mindenesetre biztató jel már ekkor, hogy az extrémnek mondható körülmények közepette is jól megy Talmácsi Gábor, aki a fiatal angol hondás mögött második a reggel során.

A második felvonásra már javult a helyzet, ami a pálya állapotát illeti. Egyb?l meg is lett az eredménye: Mattia Pasini és Talmácsi Gábor nagy csatáját ezúttal el?bbi nyerte, de tudjuk, egészen eltér? motivációkkal vágnak neki ?k ketten a hétvégének (persze mindketten gy?zni akarnak): az olasz kétszer nullázott, tehát kötelez? számára a támadás. Talma vezeti az összetettet, és örülne, ha ez így maradna Törökország után is. A provizor pole-ért futott id?mér?n 238 ezred döntött, míg a harmadik helyért már fél mp-t kapott Tomoyoshi Koyama, Simone Corsi pedig 726 ezredes lemaradással még épp befért a virtuális els? sorba.

Talma els? napja

Egy hónap szünet után végre újra Moto GP! Talmácsi Gábor számára nem telt eseménytelenül ez az id?szak és sajnos volt egy sajnálatos esemény is, hiszen öccse megsérült a doningtoni versenyen. Azóta azonban a borút der? váltotta, hiszen Gerg? már itthon van és folytatódik a rehabilitációja, hogy miel?bb újra motorra ülhessen, Talma pedig Isztambulban húzza a gázt és nem is akárhogy. Mind a szabadedzésen, mind az id?mér?n a 2. helyen végzett. Reggel még vizes pályán zajlott az edzés. A tréning végére az aszfalt fokozatosan felszáradt, így a versenyz?k is egyre jobban gyorsultak, de lényegesen elmaradtak a körid?k a tavalyihoz képest. Az id?mér?n minden rendben volt. Talma folyamatosan hozta a jó köröket. Pasinivel váltogatták egymás között az 1-2. helyet, végül Pasini – Talmácsi lett a sorrend. ?k ketten voltak azok, akik 2.06 alá tudtak menni.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

‘Elégedett vagyok a mai eredménnyel. A pálya min?sége sokat romlott tavalyhoz képest. Tiszta sár lett a motorom a szabadedzés végére, így a szerel?k a legapróbb darabig szétszedik a gépet. Van egy kanyar, ahol több id?t vesztek, és éppen azt elemezzük, hogy mit lehetne tenni akár beállításilag, akár vezetés technikailag. Holnap meglátjuk sikerül-e még javítanom.’

Lukas Pesek egyel?re nem mutatta ki a foga fehérjét, Sergio Gadea egy ízben elhagyta a pályát, ?ket az olasz Iannone követi, majd Hector Faubel, aki egyel?re semmi különöset nem mutatott. A szabadedzést nyer? Smith a tizedik helyen zárt az éles mérésnél, így a legjobb hondás. Gy?rfi Alen Apriliáján a 33. helyet szerezte meg, még éppen id?n belül. Az ellenállhatatlan mosolyú Kovács Niki negyed percet szenvedett el az els? hivatalos turnuson.

125, Q1

1. Mattia PASINI ITA APRILIA 2’05.739
2. Gabor TALMACSI
HUN APRILIA 2’05.977
3. Tomoyoshi KOYAMA
JPN KTM 2’06.312
4. Simone CORSI
ITA APRILIA 2’06.465
5. Lukas PESEK
CZE DERBI 2’06.647
6. Sergio GADEA
SPA APRILIA 2’06.726
7. Sandro CORTESE
GER APRILIA 2’06.807
8. Andrea IANNONE
ITA APRILIA 2’06.978
9. Hector FAUBEL
SPA APRILIA 2’07.089
10. Bradley SMITH
GBR HONDA 2’07.150
11. Raffaele DE ROSA
ITA APRILIA 2’07.348
12. Joan OLIVE
SPA APRILIA 2’07.417
13. Nicolas TEROL
SPA DERBI 2’07.561
14. Stefano BIANCO
ITA APRILIA 2’07.707
15. Alexis MASBOU
FRA FFM HONDA 2’08.163
16. Michael RANSEDER
AUT DERBI 2’08.205
17. Roberto TAMBURINI
ITA APRILIA 2’08.572
18. Pablo NIETO
SPA APRILIA 2’08.630
19. Esteve RABAT
SPA HONDA 2’08.859
20. Federico SANDI
ITA APRILIA 2’08.962
21. Pol ESPARGARO
SPA APRILIA 2’09.097
22. Lorenzo ZANETTI
ITA APRILIA 2’09.138
23. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 2’09.198
24. Randy KRUMMENACHER
SWI KTM 2’10.210
25. Kevin COGHLAN
GBR HONDA 2’10.315
26. Steve BONSEY
USA KTM 2’10.532
27. Joey LITJENS
NED HONDA 2’10.610
28. Daniel WEBB
GBR HONDA 2’10.856
29. Dino LOMBARDI
ITA HONDA 2’11.191
30. Robert MURESAN
ROU DERBI 2’11.578
31. Hugo VAN DEN BERG
NED APRILIA 2’11.642
32. Dominique AEGERTER
SWI APRILIA 2’11.675
33. Alen GYORFI
HUN APRILIA 2’14.124
Id?n túl
Tobias SIEGERT
GER APRILIA 2’15.896
Nikolett KOVACS
HUN HONDA 2’21.716

MotoGP

Nedves pályán, fokozott óvatossággal kezdték meg a Török Nagydíj hétvégéjét a csapatok Isztambulban. A reggeli MotoGP szabadedzésen jópáran elcsúsztak, ennek is tudható be, hogy a nagy köröket senki sem er?ltette: 1’59 alá mindössze ketten értek be, a yamahás Colin Edwards és a suzukis Chris Vermeulen. A másik rizlás motoron Hopkins a harmadik, majd a gyári Honda színeiben Dani Pedrosa, a legjobb ducatis Hofmann a D’Antin-féle gépen és Melandri a Gresini-csapat 212-esén. Tizenegyedik a címvéd? Hayden az FP1-en, és csak tizenhetedik Valentino Rossi, aki mindössze tíz kört teljesített.

MotoGP, els? szabadedzés

1 Colin EDWARDS – Fiat Yamaha Team – 1’57.422
2 Chris VERMEULEN – Rizla Suzuki MotoGP – 1’57.794
3 John HOPKINS – Rizla Suzuki MotoGP – 1’58.554
4 Dani PEDROSA – Repsol Honda Team – 1’58.597
5 Alex HOFMANN – Pramac d’Antin – 1’58.800
6 Marco MELANDRI – Honda Gresini – 1’58.802
7 Olivier JACQUE – Kawasaki Racing Team – 1’58.821
8 Loris CAPIROSSI – Ducati Marlboro Team – 1’58.857
9 Shinya NAKANO – Konica Minolta Honda – 1’59.016
10 Sylvain GUINTOLI – Dunlop Yamaha Tech 3 – 1’59.078
11 Nicky HAYDEN – Repsol Honda Team – 1’59.209
12 Alex BARROS – Pramac d’Antin – 1’59.371
13 Casey STONER – Ducati Marlboro Team – 1’59.426
14 Carlos CHECA – Honda LCR – 1’59.921
15 Toni ELIAS – Honda Gresini – 2’00.362
16 Makoto TAMADA – Dunlop Yamaha Tech 3 – 2’00.467
17 Valentino ROSSI – Fiat Yamaha Team – 2’00.539
18 Randy DE PUNIET – Kawasaki Racing Team – 2’00.941
19 Kenny ROBERTS JR – Team Roberts – 2’03.333

A második királykategóriás felvonáson már egyértelm?södtek az er?viszonyok: a Ducatik és a Bridgestone-ok fölényben vannak a többiekhez képest. A napi leggyorsabb Casey Stoner, a fiatal ausztrál mögé Loris Capirossi ért oda, míg harmadikként a suzukis John Hopkins zárt. Stoner 1’54’200-a majdnem nyolc tizeddel (!) jobb, mint a csapattárs legjob köre. A michelinesek közül Valentino Rossi fejezte be legkedvez?bb helyen a nyitónapot, negyedik, megel?zve a Gresini Hondát er?sít? Toni Eliast. Jacque átmentette reggeli jó formáját a délutáni szabadedzésre, hatodik a kawasakis francia, és szinúgy japán gumikkal hetedik Vermeulen. Kilencedik-tizedik helyre szorultak Pedrosa és Melandri, de még nagyobb bajban van az els? napi körök alapján Hayden, aki tizennegyedik, több mint két mp-s lemaradással Stonert?l.

MotoGP, második szabadedzés

1 Casey STONER – Ducati Marlboro Team – 1’54.200
2 Loris CAPIROSSI – Ducati Marlboro Team – 1’54.979
3 John HOPKINS – Rizla Suzuki MotoGP – 1’55.062
4 Valentino ROSSI – Fiat Yamaha Team – 1’55.120
5 Toni ELIAS – Honda Gresini – 1’55.158
6 Olivier JACQUE – Kawasaki Racing Team – 1’55.651
7 Chris VERMEULEN – Rizla Suzuki MotoGP – 1’55.707
8 Alex HOFMANN – Pramac d’Antin – 1’55.736
9 Dani PEDROSA – Repsol Honda Team – 1’55.865
10 Marco MELANDRI – Honda Gresini – 1’55.910
11 Kenny ROBERTS JR – Team Roberts – 1’56.071
12 Randy DE PUNIET – Kawasaki Racing Team – 1’56.225
13 Alex BARROS – Pramac d’Antin – 1’56.233
14 Nicky HAYDEN – Repsol Honda Team – 1’56.312
15 Colin EDWARDS – Fiat Yamaha Team – 1’56.320
16 Carlos CHECA – Honda LCR – 1’56.555
17 Makoto TAMADA – Dunlop Yamaha Tech 3 – 1’56.923
18 Shinya NAKANO – Konica Minolta Honda – 1’56.936
19 Sylvain GUINTOLI – Dunlop Yamaha Tech 3 – 1’57.245

250

A negyed literes osztály képvisel?i már úgy-ahogy rendes állapotban lév?, felgumizott pályát vettek át, mire rájuk került a sor. Az els? szabadedzésen Jorge Lorenzo nagy tempóban nyitott – azért ez relatív, hiszen 1’59’483-a jó két és fél mp-vel elnaradt a tavalyi pole-tól. Mindenesetre az összetettet vezet? spanyol jól kezdett azon a ringen, ami eddig nem sok szerencsét hozott neki – 2006-ban például az els? kanyarban kiszállt a versenyb?l, miután Shuei Aoyama Hondájával ütközött. Andrea Dovizioso mindössze 64 ezreddel volt csak Lorenzo mögött, megpróbálván egyb?l nyomás alá helyezni riválisát.

A Q1 id?mér?n aztán Alvaro Bautista lepte meg a mez?nyt: hibátlan motorozással övé lett a provizor pole pozíció, míg az els? sorba Dovizioso, Lorenzo és De Angelis értek oda. Hector Barbera a Tóth csapat Apriliáján egyel?re második sort ér? helyen áll, Simon és Kallio mentek jobbat nála, ezen szombaton lesz még mód változtatni. Tóth Imi az els? nap után a 16. pozíciót tudhatja magáénak, elérhet? közelségben van számára egy jó rajthely a pontszerz? zónába kerüléshez.

250, Q1

1. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 1’58.405
2. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 1’58.420
3. Jorge LORENZO
SPA APRILIA 1’58.467
4. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 1’58.685
5. Julian SIMON
SPA HONDA 1’58.940
6. Mika KALLIO FIN KTM 1’58.941
7. Hector BARBERA
SPA APRILIA 1’58.954
8. Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 1’59.170
9. Yuki TAKAHASHI
JPN HONDA 1’59.500
10. Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 1’59.722
11. Marco SIMONCELLI ITA GILERA 1’59.782
12. Thomas LUTHI SWI APRILIA 2’00.095
13. Fabrizio LAI
ITA APRILIA 2’00.395
14. Anthony WEST AUS APRILIA 2’01.189
15. Aleix ESPARGARO
SPA APRILIA 2’01.274
16. Imre TOTH
HUN APRILIA 2’01.762
17. Ratthapark WILAIROT
THA HONDA 2’02.130
18. Karel ABRAHAM
CZE APRILIA 2’02.427
19. Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 2’02.489
20. Arturo TIZON
SPA APRILIA 2’02.626
21. Eugene LAVERTY
IRL HONDA 2’02.691
22. Jules CLUZEL
FRA APRILIA 2’02.722
23. Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 2’03.403

ugrás fel