EST. 2002

IV. SV túra 2004.április 10.

Amíg kiértünk Budapest vonzáskörzetéb?l, meg kellett küzdenünk a rend?rlámpák
sorszaggató rideg valóságával
. Ahhoz túl sokan voltunk, hogy egyszerre átérjünk
a zöld jelzésen, így kénytelen volt a csapat egy része megvárni a következ?t.
A forgalom pedig igen er?s volt, és inkább nem próbálkoztunk a keresztez?dés
megbénításával
míg mindenki átér. Budapest határában többen leváltak
a csapattól
, volt, aki munkahelyi elfoglaltság, volt aki az es?t?l való
félelmében. Ezek után észak felé vettük az irányt. A szlovák határ volt a
cél.

Itt térnék vissza a szükséges vagányságra. Az út mellett egy árokba
szaladt kocsi vezet?je küzdött
az autójával, ami a kerítést átszakítva egy
fa tövében állt meg. Tanakodás és segítséghívás helyett úgy döntött a csapat,
hogy 15 ember elég lesz a kocsi megmozdításához. Hát, tényleg elég volt! 🙂
A söf?r nem elég, hogy sokat ivott, még képes volt volán mögé ülni, és
a gyorshajtás miatt sodródott le az útról. Ez elég elszomorító dolog.
Rossz belegondolni, ha éppen velünk szembe jön, mikor kisodródik egy kanyarban….
Ennek ellenére segítettünk és talán legközelebb majd ? is jobban figyel a
motorosokra.


Amikor motoron érkezik a ‘sárga angyal’

Az utak állapota szörny? volt, amint letértünk egy f?útvonalról. Volt
olyan szakasz, ahol szinte haladni sem lehetett, mert az utat teljes szélességében
kátyúk borították, amelyek helyenként olyan mélyek voltak, hogy egy amat?r
hadtörténész bombatölcsérnek nézte volna
?ket! Már régóta megoldásra váró
probléma ez, de valahogy csak nem sikerül ebb?l kikecmeregni.

Mivel mi észak felé indultunk túrázni, az es? meg délr?l jött, így egész
jól megúsztuk a napot
. Én hazafelé szó szerint, mert Visegrádtól másfél
órát mehettem es?ben 🙂

Köszönjünk mindenkinek, aki el tudott jönni. Remélem jól éreztétek magatokat
és legközelebb is találkozunk!

Üdv,
a szervez?k
www.svclub.hu

ugrás fel