EST. 2002

Jacque-nak mindegy, hogy esik-e

A közönség új arcokat akar, nem csak mindig a szokásos neveket! És amíg a csütörtöki napon Rossi Valentino Párizsban talált magának elfoglaltságot egy sajtókonferencián – ahol elmondta: még egy szezon, és befejezi a motorozást – Le Mans-ban adott volt a lehet?ség a bizonyos „új arcoknak”, hogy megmutassák megukat. A helyszíni beszámolók szerint a Francia GP helyszínén inkább északias a hangulat, nagy szürke felh?k és h?vös id?, és az attit?d sem a nagy mediterrán motorkerékpárverseny-fiesztáké. A gallok a legszívesebben vasárnap este rendeznének utcabált…ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy Franciaország különös, varázslatos pillanatot él meg.

Köszönhet?en els?sorben Olivier Jacque-nak, a lényegében már visszavonult, 250cc-s világbajnok pilótának, akit a Kawasaki kért fel két hete, helyettesítené a megsérült Alex Hofmannt. A beugrás remekül sikerült: második hely a sanghaji es?ben. Err?l is beszélt Jacque a hazai ütközet el?tt.

„Ha valaki korábban mondta volna nekem, hogy így sikerül a kínai verseny, kinevettem volna. Így viszont remélem, hogy ez is egy hasonlóan szép hétvége lesz.”

Mi változott? „Ezel?tt nem sok minden dolgom volt, viszont most, ebben a két hétben annyit melóztam, mint soha életemben. Rengeteg interjú, hatalmas érdekl?dés. És mindez háromnegyed órányi motorozás miatt.” Motorozás igen, pontosabban es?motorozás. De vajon es?t remél-e OJ vasárnapra? „Hát, én inkább szárazon szeretek versenyezni és azt is szeretném, hogy a Le Mans-i közönségnek szép napja legyen. Ha viszont az eredményeségre gondolok, azt mondom: igen, essen. Az es? sok mindent megváltoztat, de a Kawasaki-Bridgestone formáció egyébként is jól m?ködik. Ahhoz, hogy igazán gyors legyek, sokkal többet kéne edzenem. Még rendesen körözni sem volt id?m a Kawasakival. De senki ne higgye, hogy csak özönvízben tudok jól menni, mert képes vagyok jó eredményre más körülmények között is. Minden verseny egy külön történet.”

A franciák persze mások miatt is remélnek. A 250-ben Randy De Puniet talán még sosem volt ennyire harcias kedvében. „Természetesen én is a motozsípíbe vágyom, de el?tte meg kell nyerni a 250-es bajnoki címet. Nem kezd?dött jól a szezonom, hiányoznak az eredmények, szeretném, ha ez megfordulna ezen a hétvégén. Különösen azért, mert Dovizioso (aki általában jól megy itt) és Stoner sok pontot szerzeztek már és igen gyorsak. De én akarom ezt a címet.” Érdekes, hogy Pedrosát nem említette.

ugrás fel