EST. 2002

Jerezben a Team Hungary

Spanyolország motorteszt-paradicsom az év eme szakában: rengeteg csapat utazik Jerezbe, Barcelonába, Valenciába vagy Almeriába. A 125cc-ben érdekelt Team Hungary Jerez de la Fronterában dolgozik ezen a héten: érdekesség, hogy ugyanitt tesztel a Kawasaki MotoGP együttese (ők az ún.
big bang blokkal járják Hispániát).

Az időjárás mindenképpen jobb mint ami a barcelonaiaknak kijárt pár napja. "Egy erős zápor több órára leállította a tesztet, de előtte és utána is kellemes napsütéses idő volt" írja a magyar csapat sajtközleményében az első nap után.

"A Team Hungary már az új motorokkal tesztel, de teszt lévén nem pazarolnak, így még nem vetnek be minden új alkatrészt (pl. az új idomot
sem) és a fogyandóakkal is spórolnak. Ez történt ma is.
Mivel az időjárás nem volt a legmegfelelőbb és ez a tesztnap csak 50%-osnak mondható, Tóth Iminek nem tettek be új főtengelyt, hanem a legutóbb Valenciában használttal ment. A főtengelyt 7-800 km-enként szokták cserélni, de Imiében ma az utolsó, 32. köre után már 1300 km volt. Azonban ez a mai napra tökéletesen megfelelt. Holnapra újat tesznek be. Imi fél 6-kor jött le a pályáról, akkor épp második volt Lai mögött, a 25. körében mért legjobb idejével 1.54.5-tel. Ez után a többiek még fél órát mentek, így páran bejöttek Imi elé."

"A mai napot összegezve elégedett a csapat tehát, teljesítették a gondosan eltervezett feladatokat, beállították a motorokat, teszteltek új dolgokat. Imi elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a mostani csapatban."

Az első nap időeredményei

 
Versenyz? neve
Motor
Id?
1.
Fabrizio Lai
HONDA
1’52"0
2.
Sergio Gadea
APRILIA
1’53"9
3.
Mike DiMeglio
HONDA
1’54"0
4.
Alvaró Bautista
HONDA
1’54"0
5.
Imre Tóth
APRILIA
1’54"5
11.
Vincent Braillard
APRILIA
1.’58"6
ugrás fel