EST. 2002

Jobb, mint a gyógytorna

Április els? hétvégéjén rendezték meg a szezonkezd? amat?r versenyeket.

Bár az igazat megvallva annyira nem is amat?rök már ezek a srácok, Egedi Sándor volt a leggyorsabb a nap folyamán 2’00.775-ös idejével, de olyan is akadt, aki 2 perc 27 másodperc alatt ért csak körbe. A nyílt napokkal szemben itt nem kell akkora tömeggel számolni, viszont annál családiasabb a légkör.

Az els? verseny a Dunlop Trophy volt, a 600 ccm-es és 1000-es motorokkal most együtt indultunk, de külön voltunk értékelve. Mert hogy én is indultam már a jó kis Hondámmal a Pro Motorsport színeiben. Igaz, hogy a törött lábamat egy krosszcsizma tartotta össze, de ennek ellenére nagyon jól éreztem magam ezen a napon.

A negyedik helyr?l kezdtem, és vagy négy körön keresztül vezettem is. Azután jött Adorján Tomi a kis 600-as Suzukijával és lelépett. Az utolsó három körben Egedi Sanyival és az iszonyú gyors Ducatijával küzdöttem, és végül második lettem a kategóriában. A harmadik Gaylhoffer Gábor lett.

A hatszázasoknál Vajzer Attila lett a második (régi szép id?kben ? volt a nagy ellenfelem), és Fekete Csaba érkezett harmadikként át a célvonalon.

Ezután az Aprilia iskolások betétfutama következett, amit Csutak Péter nyert meg Brachna László és Széplaki Zoltán el?tt.

A következ? futam a tavaly még MAMS Amat?rnek nevezett, idén viszont MAMS Utánpótlás Bajnokságra keresztelt verseny volt. Én ezt a második helyr?l kezdtem. Azaz csak kezdtem volna, mert a motor úgy döntött a rajtnál, hogy megmutatja a gyenge pontját. Ezért szinte az utolsó helyr?l kezdtem el a célegyenes végi els? fordulót, és végül 5. lettem a kategóriámban. A 10 körös versenyt Rózsa András nyerte az ezresek között, Egedi Sándor és Iglár Zsolt el?tt.

A 600-asok között ebben a futamban is Adorján Tamás nyert, Vajzer Attila és Cserf? Ferenc el?tt.

A supersport 400-asok is külön lettek értékelve, az alábbi sorrendben:
1. Gáspár Attila, 2. Somogyi Péter, és Stummer József

A citadellánál gyülekez? motorosoknak szombatra tervezett Hungaroringi motorozásra egy kés?bbi id?pontban kerül sor – erre 100%-os ígéretet kaptam.
A szervez?k ezúton is elnézést kérnek!

Benk? Zsolt
benzso@motorinfo.hu

Fotó: Mike Tamás és Erdélyi Zoltán

A versenybeszámolót a www.off-roadkft.hu támogatta.

Ferodo fékbetétek vásárolhatók CBR1000RR mellett sok más motortípushoz is a
üzleteiben.
ugrás fel