EST. 2002

Jön a Spanyol Nagydíj

Ha a Losailon két hete gyakorlatilag zárt kapuk mögött (párezres néz?szám mellett) rendeztek futamokat, ennek szöges ellentéte várható a hétvégén Jerez de la Fronterában. Az esemény évr?l évre az egyik leglátogatottabb a világbajnoki naptárban, erre idén még egy kis plusz promóció is rásegít: a hétvégén Madridban több, mint nyolcezer motoros és egy hadseregnyi szurkoló vonult fel a város utcáin, akiket Hayden, Pedrosa és a Repsol 250-es, 125-ös pilótái vezettek föl, no meg a f?polgármester. Ha egy csapatbemutatóra ennyien mozdultak meg, nem nezéz elképzelni, hányan kíváncsiak magára a Spanyol Nagydíjra. Andalúzia kormányzósága készül a futamokra: megváltoztatják az autonóm tartomány releváns útjainak forgalmi rendjét, ezzel lehet?vé téve, hogy a kétszázezres nagyságrend? szurkoló be-, majd kiáramolhasson. Az ideiglenes átszervezés két, újonnan átadott autópályát és több f?utat, csomópontot érint. Jegyek már csak az üzéreknél kaphatóak, a legközelebbi szabad szállodai szoba a helyszínt?l nyolcvan kilométerre. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, terítéken az els? európai verseny, a vb második állomása, éspedig a motorsport egyik fellegvárában.

Beléptetés a tavalyi Spanyol Nagydíjra: hosszú, tömött sorban

MotoGP

Casey Stoner katari gy?zelmének köszönhet?en vezet a tabellán, de a fiatal ausztrálnak nagyon résen kell lennie, ha összetett-els?ként akarja elhagyni Spanyolországot. Van ugyanis legalább kett?, de inkább három olyan motoros, aki a csízió szerint veszettül jó lesz Jerezben. Valentino Rossi a létez? összes módon nyert már ezen a pályán, mindhárom géposztályban, ráadásul körrekorddal vitte az IRTÁ-t az el?szezont megkoronázandó. Ha ehhez hozzátesszük, hogy ?rületes motiváció van benne a katari pofon után (már ha pofonnak lehet nevezni egy második helyet, ami leginkább az YZR-M1 konzervatív beállításának, rövid áttételezésének és annak az óránként 15 kilométeres csúcssebesség-hátránynak tudható be) és hogy a Yamaha némi lóer?-növekményt ígért be a hétvégére – nem biztos, hogy rosszul jár, aki a Dokira fogad. Ám a Ducati az mégiscsak a Ducati, és ha a Bridgestone gumik kell?en jól teljesítik feladatukat (Capirossi tavalyi sikere biztató referencia), alighanem remekbeszabott lesz a m?sor.

Dani Pedrosától legalább annyira kell tartani, mint Rossitól. Az IRTA-teszt kettejük párharcáról szólt, akkor a puha gumikkal éppolyan jól ment, mint a versenyabroncsokkal. ? van otthon, és ? a Honda szeme fénye – az RC212V csak az ? kezében szárnyalt Katarban. Változik-e ez, vagyis feljönnek-e a többiek az aranyszárnyas ármádiából? Könnyen lehet, már csak azért is, mert a pálya jellemz?i egészen mások, mint a legutóbbi alkalommal. Óriási kérdés, hogy feltámad-e a címvéd? Nicky Hayden, hogy magára talál-e az elvártnál gyengébb motorer?re panaszkodó Marco Melandri (hogy Nakanóról és Checáról ne is beszéljünk). Nagyon valószín?, hogy a privát istállók technikai frissítéseket kapnak a víkendre (olyanokat, amiket Pedrosa már használt), de hogy ezzel együtt mennyire lesznek hatékonyak, talány. Versenyképességben a dönt? szót még nem ez a futam mondja ki, sokkal inkább az április 22-ére el?jegyzett Török Nagydíj Isztambulban – ahol a nyolcszáz köbcentisek még sosem jártak.

Reménykedünk, hogy ott lesz a Suzuki – legalább annyira, mint Katarban és hogy zárkóznak a Kawasakik – csak hogy színesebb legyen a kép az élbolyban. Alex Barros minden tapasztalatát latba vetve készül a megmérettetésre, míg ugyanez nem mondható el az ilmorosokról – kiszállásukkal húsz alatti számú motor áll föl a GP rajtrácsára.

250

A jelszó: mindenki Lorenzo ellen. Jerezben rendre bestiálisan megy a címvéd? spanyol, de ugyanez elmondható a Tóth csapatot er?sít? Hector Barberáról és a sikerre szomjazó Alex De Angelisr?l is. A katari futam nem verte le a biztosítékot izgalom terén, ám most egészen másra számíthatunk, hiszen jó eséllyel kialakulhat egy többszemélyes boly az elején, ahol aztán bármi lehet. Odaérhet például Alvaro Bautista, aki az Ibériai-félszigeten legalább annyira népszer?, mint Pedrosa, és hát nyilván bizonyítani akar a szurkolóinak.

Andrea Dovizioso nemigen kedveli a pályát, de támadnia kell, akár van elég er? abban a Hondában, akár nincs. Nem érdemes lebecsülni a KTM-eket, mert gyorsak, sem a Gilerát, sem a jó ütemben fejl?d? Thomas Lüthit, sem az odahaza megvillanni bármikor képes Julian Simont. A futamon szabadkártyásként indul Alex Debon az RSÁ-val, a jöv? – egyel?re kísérleti – Apriliájával. Tóth Imre el?tt újabb lehet?ség kínálkozik, hogy begy?jtse els? 250-es vb-pontjait.

125

A nyolcadlitereseknél valamivel egyszer?bb el?rejelzést adni: minden bizonnyal hatalmas Aprilia-harc várható Talmácsi Gábor, Hector Faubel, Sergio Gadea, Mattia Pasini és Lukas Pesek között. Gadea és Pasini nulláztak Katarban, így számukra már most, a bajnokság legelején létkérdés a jó szereplés. Faubel ha kevéssel is, de gy?zött Talma el?tt: csodálatos m?sor lenne a saját pályáján visszavágni a két héttel ezel?tti kellemetlenségekért (persze annyira nem volt kellemetlen az a losaili menet…).

A vb szempontjából azonban továbbra is az a kulcsfontosságú, hogy Gábor befejezze a futamot és pontokat szerezzen. Egy negyedik helynek is örülni kell, hiszen a sorozat még nagyon hosszú… a Katarban látottak alapján (és tudva, ki a jerezi pályacsúcs tartója) viszont nem kérdéses, hogy sanszos a magyar dobogó a hétvégén. Ha pedig sikerül letörni a spanyol bika szarvát… nos, akkor ujjongani fogunk.

Hajrá magyarok!!!

ugrás fel