EST. 2002

Jonathan Rea továbbra is a Hondáé

A dolog benne volt a pakliban, és meg is érdemli a 23 éves, északír gyökerekkel rendelkez? versenyz?, aki jelenleg a Man szigeten él, már amennyit ott képes tartózkodni a zsúfolt versenynaptár okán.

Rea beérett, mondják róla kenyéradói, ráadásul kiegyensúlyozottan is teljesít. Eddigi majdnem két superbike-os szezonja során eddig hat gy?zelmet és tizennyolc dobogós helyet szerzett, két nagydíj pedig még hátravan az idényb?l.

‘Nagyon boldog vagyok, hogy maradhatok ennél a fantasztikus csapatnál még egy évig. Mindannyian egy irányba húzunk és leny?göz bennünket a Honda CBR1000RR-ben rejl? potenciál. Ugyan csak 23 éves vagyok, de mondhatom, hogy kölcsönösen sokat tanultunk egymástól az együttessel pályán belül és azon kívül egyaránt. Egyenletesen tudok teljesíteni, és tudom, hogy az eredményességhez ez elengedhetetlen. Nem titok, hogy a célom a MotoGP, de jöv?re is csak 24 leszek. Ügy érzem, megcélozhatom az SBK bajnoki címét, hogy aztán házon belül tudjam véghezvinni a nagy ugrást’ – osztotta meg a közzel ambícióit Jonathan.

ugrás fel